2019. szeptember 17., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt századi, mindenekelőtt két világháború közötti gyermekarcok

és az élet első szakaszának megannyi korhű kelléke elevenedik meg a Kultúrpalota második emeleti galériájában péntek este megnyílt kiállításon. Mint arról előzetesen már olvashattak lapunk hasábjain, a tárlatot az újonnan megvásárolt Gyerekszoba című híres Tonitza-festmény köré szervezte a Maros Megyei Múzeum. A megnyitó telt házas közönségét a Palota kistermében üdvözölték a szervezők. 

– Múzeumunk életében ez az első saját kezdeményezésű, országos jelentőségű kiállítás. Ennek legfőbb bizonyítéka a kiállítás létrejöttében részt vevő több mint 12 közintézmény és 30-nál több magánszemély. A tárlat koncepciója 2017-ben körvonalazódott, amikor a műgyűjtőpiacon megjelent Nicolae Tonitza Gyerekszoba című festménye. A múzeum munkatársainak egyöntetű döntése alapján, a Maros Megyei Tanács támogatásával sikerült megszerezni a műalkotást. Miután a bukaresti Artmark aukciós ház illetékeseivel kezet ráztunk, Ioana Vlasiu művészettörténész ötlete alapján egy tematikus kiállítást kezdtünk szervezni, amely a román festészet két világháború közötti, illetve az 1900-as évek elejére is kiterjedő, gyermekkorhoz kapcsolódó képeit vonultatja fel. A tárlaton több mint 150 műalkotás látható, amelyeket 40-nél több helyszínről, az ország számos múzeumából, más kulturális intézményektől, valamint műgyűjtőktől kölcsönöztünk – mondta elöljáróban Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója.

Fotó: Nagy Tibor


Rejtett önarcképek

A tárlat kurátorai közé tartozó Ioana Vlasiu szenvedélyes kalandnak nevezte a gyűjtőmunkát, amelynek során arra törekedtek, hogy új szemszögből mutassák be Tonitza festészetét, illetve a gyermekkorhoz való viszonyulását. Az adatgyűjtés során a festőnek a nevelésről mint a jó társadalom feltételéről szóló írásait is tanulmányozták, amelyek rávilágítanak arra, hogy Tonitza szemléletmódja túlmutatott a három gyermekéért rajongó alkotó mentalitásán. Számára a játékoknak pedagógiai jellege van, a babák, marionettek az emberi létezés metaforái – hallhattuk a művészettörténésztől, aki beszéde végén Tonitza II. Károly királyhoz írt leveléből olvasta fel azt a részletet, amelyből kiderül, hogy az alkotó a gyermeki lélekben találja meg önmagát. Ezek szerint az ilyen jellegű festményei önarcképek is egyben – vonta le a következtetést a kurátor.

Az elkövetkezőkben Alexandru Baldea, az Artmark aukciós ház igazgatója szólt a jelenlevőkhöz. Bevallotta, hogy irigyli a Maros Megyei Múzeum munkaközösségét a rendkívül „vonzó és csábító” kiállítás megszervezéséért, amely ritka kezdeményezés a megyei múzeumok palettáján, és amely vándortárlatként a világ bármely táján szívélyes fogadtatásra számíthat.

Angelica Iacob, a Bukarest Municípium Múzeumának illetékese köszönetet mondott azért, hogy az általa képviselt intézmény csatlakozhatott a nagyszabású projekthez, majd a kiállítás meleg, családias hangulatát, a közönségnek szóló figyelmet méltatta, amelyhez hasonlóval egy párizsi múzeumban találkozott.

Az előkészületek kulisszatitkairól, a Tonitza-életmű multidiszciplináris megközelítéséről, az anyaggyűjtésről és az öt kiállítóterem berendezésének szervezőelvéről Cora Fodor kurátor beszélt. A szakember a látogatók figyelmébe ajánlotta egyebek mellett a múlt századbeli gyermekszobák intim terét, amelyeknek lakói mintha csak pár percre hagyták volna magukra kincseiket – a babát, a bábut, marionettet, játékmackót –, majd szólt az ártatlanság színteréből kilépő serdülő világáról – amelynek kellékei között a palatábla, a korabeli számológép és iskolapad is megtalálható –, végül az archív iratok, fotók, Tonitza-kéziratok és -illusztrációk, -hanganyagok termére hívta fel a figyelmet. 

A tárlatnyitó után a nagyérdemű hosszú sorokban vette birtokba a kiállítótermeket. A vizuális időutazásban a legkisebb látogatók is örömmel vettek részt, a múlt századi játékokat felsorakoztató térben színes kockavárak épültek, kirakósok készültek, és a Cezar Petrescu kedvelt mesehőséről, Framról, a jegesmedvéről készült Tonitza-illusztráció másolatát is lelkesen színezték ki a gyermekek.




Kapcsolódó cikkek:

Hisztérikusnak tartja a magyar külügy

2019-09-15 16:05:33 // -

a szlovák bürokraták viselkedését

Critical Mass a Ligetben

2019-09-13 12:42:12 // Nagy Székely Ildikó

Kitiltották a főtérről a kerékpáros tömeget

Hármasfaluban találkoztak a gazdák

2019-09-10 14:37:22 // Gligor Róbert László

Érdekképviselet, szakmaiság és szórakozás