Gazdasági változásokat hozott az esztendő második fele, és noha úgy tűnik első látásra, hogy ezek picit fellendítenék a kispénzű adófizetők életét, a valóságban az ő zsebükből is többet vesz ki a kormány, mint amennyit ad.
Gazdasági változásokat hozott az esztendő második fele, és noha úgy tűnik első látásra, hogy ezek picit fellendítenék a kispénzű adófizetők életét, a valóságban az ő zsebükből is többet vesz ki a kormány, mint amennyit ad. A választók többségének munkát adó kis- és középvállalkozói szektorba pedig két lábbal rúgnak a változások.
Júliustól ismét emelték a minimálbért, így egyre nagyobb hányadát teszi ki az aktív romániai lakosságnak a legalacsonyabb szintű bérből élni kénytelen réteg. A bérstatisztikákon a keddi „emelés” valamit javítani fog, és az állam a minimálbér szintjétől függő juttatásokból, azaz közlekedési bírságokból, és a legkisebb cégek munkavállalói adóterheiből többet fog kaszálni. Legalább lesz miből félretegyenek annak a várhatóan 174 milliós adóbevételi lyuknak a foltozására, amit a visszaforgatott nyereségadón veszít a második félévben az államkincstár. Mert ez, a nagyvállalkozóknak a kicsikkel szemben nyíltan kedvező adószabály is életbe lépett júliustól.
Az ország 4,6 milliósra taksált munkavállalói tábora több mint felének – 2,6 millió embernek – azonban a kis- és középvállalati ágazat ad kenyeret. Ennek a szektornak az életét a kormány egyelőre csak stratégiákkal javítja, múlt héten került egy ilyen nyilvánosságra, ami szerint a következő hét év alatt 40 százalékkal emelnék ennek a cégszektornak a „lélekszámát” úgy, hogy a munkavállalói bázisa is elérje a 3,2 millió személyt.
Akinek a sorsa felett a román kormány elkezd stratégiailag aggódni, annak tényleg van mitől rettegnie manapság mifelénk, elég itt arra gondolni, hogy például van sztrádaépítési stratégiánk is, viszont hosszú évek után az idei esztendő ígérkezik az elsőnek, amikor egy kilométernyi új sztrádát sem fognak átadni kiugróan fejlett közlekedési infrastruktúrájú hazánkban… A kormányzat eddigi konkrét munkája alapján is sokkal inkább az tűnik célkitűzésnek, hogy hét esztendő alatt a kisvállalkozások 40 százaléka tegyen lakatot az ajtójára, és a szektor küldjön további 600 ezer potenciális munkavállalót a segélyosztó hivatalok kapuiba.
De legalább annyit tudhatunk, hogy a kormány „szakértői” tisztában vannak azzal, hogy a kis- és középvállalkozói ágazat egy erős gazdaságnak a húzóereje. Mint például a német gazdaságé, ahol a minimálbér bevezetésén csak a legutóbbi választási kampányban kezdtek el vitázni, mert ott ilyen a gyakorlatban nincs. Viszont az aktív korú lakosság közel fele dolgozik, és a versenyszféra adóbefizetései a bruttó nemzeti össztermék több mint felét teszik ki, míg nálunk a lakosság egynegyede foglalkoztatott, és a versenyszféra csak a nemzeti össztermék harmadát állítja elő adóiból. A különbség nemcsak az életszínvonalban mérhető, hanem abban is, hogy ott egy ilyen „vállalkozóbarát” adópolitikájú kormányzat gazdasági „szakértői” a munkanélküli hivatalba járnának a havi betevőért.
