Egy futókorcsolyázó szép és kevésbé szép emlékei

A marosvásárhelyi korcsolyázás egyik legsikeresebb képviselője Jakab Andrea, több országos gyorskorcsolya-bajnoki cím birtokosa, nemzetközi versenyeken kiváló eredményeket ért el, részt vett az 1997-es sundsvalli (Svédország) Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, majd a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián. Sikeres sportpályafutásáról beszélgettem vele.

– Édesapám már ötévesen,  1986-ban megtanított korcsolyázni, télen gyakran vitt a korcsolyapályára, de 6 évesen mégsem fogadtak be a Mureșul korcsolyaszakosztályához, túl kicsinek tartottak. Aztán 7 évesen Coroș László bevett a korosztályos együttesbe, ahol jól megtanultam korcsolyázni – kezdte a beszélgetést a 39 éves Jakab Andrea, aki jelenleg irodai munkát végez a helyi E-ON-nál. – 1988-ban kijutottam az országos gyorskorcsolya-bajnokságra, ahol a korosztályomban az első öt között végeztem. A következő év nyarán az országos görkorcsolya-bajnokságon harmadiknak futottam célba,  még azon a télen megszereztem a korosztályos országos bajnoki címet, amelyet több másik követett, de sok hazai rekordot is megdöntöttem az évek során. Mint köztudott, a gyorskorcsolyában négy női táv van, 1000, 1500 és 3000 méteren országos csúcsot állítottam fel.

Kijutott a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpiára, majd abbahagyta a versenyzést

– 1997-ben részt vett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, majd a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián, utóbbi sportpályafutása legnagyobb sikerének tekinthető. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?

– Svédországban 1000 méteren a 3., míg 500 méteren a 7. helyen végeztem. Salt Lake Cityben három versenyszámban álltam a starthoz, miután Romániában mind a három távon országos rekordot állítottam fel 2002-ben, 21 évesen: 1000 méteren 34., 1500 méteren 31., míg 3000 méteren a 24. lettem. Amikor kijutottam a téli olimpiára, nagyon felbőszített az akkori rendszer.  Édesapám próbált meggyőzni, hogy ne menjek  az amerikai világversenyre, inkább hagyjam abba a sportolást. Az olimpia után  szakítottam a versenysporttal.

– Miért?

– Anyagi problémák merültek fel. Ígértek valami pénzt és felszerelést, de a felsőbb vezetők nem tartották be a szavukat. Ettől nagyon megcsömöröltem. A szezon márciusban lejárt, de csak októberben egyenlítették ki a tartozást, miután egész nyáron nem edztem. Akkor határoztam el, hogy nincs értelme újrakezdeni a versenysportot –  még a görkorcsolya-bajnokságban sem vettem részt azon a nyáron –, ugyanis beláttam, hogy a szakszövetségnek, a vezetőknek nem igazán voltam fontos. Ha őket nem érdekelte, idővel már engem sem érdekelt a gyorskorcsolyázás, habár feláldoztam érte a gyermekkoromat és az ifjúkoromat, hogy élsportoló legyek. Nem bántam meg, mivel bejártam a világot, sok szép helyen megfordultam, sikereket értem el.

– Ennyi év után még mindig keserű szájízzel emlékezik a történtekre.

– Amikor éreztem, hogy a problémák miatt csökken az ambícióm, abba is hagytam a gyorskorcsolyázást. Bosszantó, ha valakinek említem, hogy részt vettem az olimpián, azt kérdezi, hogy hányadik lettem? Az már nem  annyira fontos, hogy mi állt a siker mögött. Idővel megszoktam, hogy senkit nem érdekelnek az eredményeim, bár ez része volt az életemnek.

– Jelenleg miként kötődik a sporthoz?

– Csak hobbiszinten foglalkozom vele. Alkalomadtán  felhúzom a korcsolyát, és korcsolyázok néhány kilométert.

Szívesen edzősködne, de hol?

– Gondolt arra, hogy idővel edzősködjön? 

– Évekkel ezelőtt beszéltem Coroș Lászlóval, aki megemlítette, hogy valamikor szeretne egy kiskorú korcsolyázócsapatot indítani a Mureșul SK-nál, ami örvendetes dolog lenne. Felajánlottam neki a segítségem, hogy megtanítom korcsolyázni a gyerekeket, ha érzem bennük az elkötelezettséget a sportág iránt, míg a szakmai dolgokat ő végezné el. A kislányommal próbálkoztam, de ő nem szereti a korcsolyázást, ám szívesen vízilabdázik. Rájöttem, hogy azt kell támogatni a gyerekekben, amit szeretnek, és hajlamuk is van rá.

– Sokszor eszébe jutnak az egykori versenyek, sikerek?

– Igen. Visszaemlékszem, hogy a rendszerváltás évében elemi osztályos voltam, és akkoriban sokan abbahagyták a korcsolyázást városunkban: a klubnál a több tíz gyerekből alig maradtunk  tízen. Arra is sokszor visszaemlékszem, hogyan végeztem a száraz edzéseket, vagyis erőnléti tréningeket a jég hiányában, aztán október–március között Németországban készültem, emellett matematika-informatika szakon egyetemista is voltam, amit aztán idővel el is végeztem. Elszántan harcoltam az eredményeimért, de sajnos, huzamosabb ideig nem tudtam volna egyidejűleg sikeres lenni mindkét területen.

– Gondolt-e valaha arra, hogy milyen lett volna, ha egy nyugati ország színeiben versenyzik?

– Igen. Ha más országban éltem volna, ha egyáltalán kikerülhettem volna, mint például az Ausztriában letelepedett Antal Emese – ahol jégcsarnok van szinte minden negyedben, és az edzések és a lehetőségek is másabbak –, akkor biztosan könnyebb lett volna a felkészülés, így az eredményeim is jobbak  lehettek volna.

Kik képviselték Maros megyét a téli olimpiákon?

A téli olimpiák 95 éves története során (1924-ben a franciaországi Chamonix-ban rendezték az elsőt)  hét Maros megyei sportoló képviselte Romániát a rendezvényeken.

Íme a lista:

1. Biró Antal jégkorong – 1964 (Innsbruck)

2. Coroș László gyorskorcsolya – 1980 (Lake Placid)

3. Hodos László bob – 1992 (Albertville)

4. Antal Emese gyorskorcsolya –1994 (Lillehammer) és 1998 (Nagano) – Ausztriát képviselte

5. Madarász Csaba gyorskorcsolya – 1992, Albertville – Magyarországot képviselte

6. Jakab Andrea gyorskorcsolya – 1992, Salt Lake City

7. Daniela Oltean gyorskorcsolya – 2006, Torino

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (FOTE) Romániát marosvásárhelyiként Jakab Andrea (1997) mellett Soós Levente (atléta, 1993, Valkensvaard – Hollandia), Andreea Târşoagă és Monica Bărăbaş (kézilabdázók, 2017, Győr) képviselték, míg a szintén marosvásárhelyi Mădălina Florea (atléta) 2010-ben részt vett a szingapúri I. nyári ifjúsági olimpiai játékokon.