Egy élet képekben

• 2013-10-03 15:58:39

• Bodolai Gyöngyi

Ha belépünk a Kultúrpalota előcsarnokába, s megérint szecessziós díszítésének szépsége és eleganciája, nem mindig jut eszünkbe, hogy mindezt Körösfői-Kriesch Aladár, a gödöllői művésztelep megalkotója és vezetője, a budapesti Iparművészeti Iskola díszítőfestő tanára álmodta meg.

Ha belépünk a Kultúrpalota előcsarnokába, s megérint szecessziós díszítésének szépsége és eleganciája, nem mindig jut eszünkbe, hogy mindezt Körösfői-Kriesch Aladár, a gödöllői művésztelep megalkotója és vezetője, a budapesti Iparművészeti Iskola díszítőfestő tanára álmodta meg. A szecesszió nagymestere az építészet, festészet, szobrászat nyelvén, a keleti és magyar népi motívumok felhasználásával teremtette meg a vizuális művészetek aranyszínben ragyogó „zenéjét”. Ő tervezte a kupolák, oszlopok díszítése mellett a művészet forrásait jelképező, szárnyas angyalok őrizte díszkutat, a koronázási reliefet, s névjegyét olvashatjuk a bejárattal szembeni két csodálatos falkép, a Székely mesemondás és a Táltosok alatt.

A 150 éve született művész tiszteletére Gödöllő városa 2013-at a szecesszió évének nyilvánította. Az évforduló egybeesik a szecesszió kelet-európai gyöngyszemének számító Kultúrpalota megnyitásának 100. évfordulójával. A két esemény alkalmából szervezett emlékesten mutatta be nagyapjának életét és művészetét A szépség szerelmese című előadás során Kriesch György, az unoka, aki e gazdag örökség keletkezésének titkait osztotta meg a nézőkkel a szerda esti rendezvényen. Az előadást a kiváló zenei képességekkel rendelkező művész dédunokája, Kriesch Barbara, a budapesti Zeneakadémia harmadéves hallgatójának hárfajátéka vezette be és zárta. A Körösfői-Kriesch Aladár irodalmi műveiből készült válogatást, prózai szövegeket és verseket s művészi hitvallását Kilyén László színművész tolmácsolta.

A közönség betekintést nyerhetett a száz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen szorgoskodó rendkívül tehetséges, merész, álmodni is tudó gödöllői művészek vezetőjének életébe is. Körösfői-Kriesch Aladár 1863-ban született a budai várban, lengyel származású egyetemi tanár édesapától és német anyanyelvű édesanyától. A természetrajz szakos édesapa sportosan nevelte, márciustól a szabadban háltak, vegetáriánus étrenden éltek, s a sokgyermekes családban fontosak voltak az együttlétek. Gyermekkorát meghatározta a nagyszámú testvér és unokatestvér körében a nyári szünetekben Kolozsváron töltött idő. Székely Bertalan tanítványaként a budapesti Mintarajziskolában már 19 éves korában rajztanári képesítést nyert. Több európai országot megjárva Rómában találkozott Nagy Sándorral, aki barátja, művésztársa és sógora lett, együtt irányították a gödöllői művésztelepet, a szecesszió magyarországi fellegvárát. Később Lotz Károly mesteriskolájában tanult, s a Nemzeti Szalon alapítói között szerepel. 1896-ban feleségül veszi a székely édesapától született Ujvárossy Ilkát, 1901-ben költöznek Gödöllőre, s a művésztelepen 1903-ban Nagy Sándorral szövőiskolát is szerveznek. Műveivel jelen van a világkiállításokon, 1900-ban Párizsban Nagy Sándorral együtt bronzérmet kap, megtervezi a torinói világkiállítás magyar részlegét, szerepelnek a milánóin, s művésztársaival közösen díszítik a Velencei Biennále magyar pavilonját. 1912–13-ban a gödöllői művészekkel a marosvásárhelyi Kultúrpalotán dolgoznak. Nagy hatással van rá a torockói és a kalotaszegi népművészet, s személyesen is részt vesz a gyűjtőmunkában. 1913-tól az Iparművészeti Iskola tanára, 1916–17-ben a temesvári papi szeminárium díszítését vállalja, katonaként a fronton harcol, az 1919-ben készült Gránátvető című háborús emlékművéért sok más érme mellé aranyérmet kap. 1920-ban hal meg Budapesten.

Az életrajzi események a bemutatott alkotásai, festmények, grafikák, falképek, gobelintervek során elevenedtek meg, s az unoka mindenik eredetéről, keletkezésének körülményeiről érdekes adatokat osztott meg a hallgatósággal. Mivel lehetetlen valamennyit felsorolni, említsük meg az 1915-ben készült önarcképét, a művészeti év logóját jelentő szénrajzát, a feleségéről zöld, majd a piros ruhában festett gyönyörű portrét, az előadó édesapját kisfiúként ábrázoló képet (Tamás betegen), művésztársának, Nagy Sándornak a portréját, az anyát gyermekével ábrázoló Boldogság című olajfestményt, a magyarvalkói templomról készült vásznat, a Kriesch család első gyermekének elvesztéséről temperával festett jelképes művet (Ego sum via, veritas et vita), a Kalotaszegi templomozókat, amely a Bánffy-palota pincéjében található több festményével együtt; a tordai országgyűlésről a diósdi udvarház e célra épített csűrjében festett monumentális alkotását, középpontjában a vallásszabadságot hirdető Dávid Ferenccel; a történelmi sorozat többi jelentős darabját, a Dobó István megvédi Eger várát a törökök ellen című képet, a Zách Klára-sorozatot. Láttuk gobelinterveit, amelyeket Belmonte Leo kivitelezett, köztük A család, A jó kormányos, a Cassandra, a Sasok a hős sírja felett, a Bábszínház címűt és sorolhatnánk tovább. Monumentális festészeti alkotásai között meg kell említenünk A művészet forrását, amely a budapesti Zeneakadémia falát díszíti, a temesvári papnevelde freskóit, a budapesti Parlament vadásztermének falképeit, az egykori Nemzeti Szalonnak a szocializmus éveiben eltüntetett freskóit s a Kultúrpalota főhomlokzati mozaikképének tervezését…

Hadd említsük meg, hogy a reneszánsz mesterek iránti vonzódás mellett a népművészetnek a nemzeti művészetbe való beépítését az erdélyi gyűjtőút előzte meg A magyar nép művészete című kötethez, s ennek az útnak a hatására vette fel Kriesch Aladár a Körösfői nevet, s lett visszatérő vendége a kalotaszegi falvaknak.

Az előadás végén elhangzott Kós Károly búcsúztatója, amely szerint Körösfői-Kriesch Aladár beutazta egész Európát, de művészi tartalomért lélekben mindig hazajött Erdélybe. Ez a törékeny, kék szemű, csontos arcú művész, aki számos talentummal bírt, 1919-ben azért fohászkodott, hogy a művészet szentségébe és komolyságába vetett hite a balsorsok és a megpróbáltatások mellett se inoghasson meg soha benne.

A szerda esti előadásért a megyei múzeum igazgatója mondott köszönetet, és tett ígéretet, hogy jövőre gyűjteményes kiállításon tekinthetjük meg a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokát aranyszínű ragyogásba öltöztető művész alkotásait.