2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedden délben sajtótájékoztatót tartott dr. Dorin Florea polgármester, aki ezúttal nem a város mindennapi közigazgatási gondjait osztotta meg a sajtóval, hanem a közelmúlt eseményeire reflektált. Szó esett a március 20-i megemlékezésekről, a párttörvényről és a központi költségvetésről.

Fotó: Nagy Tibor


Kedden délben sajtótájékoztatót tartott dr. Dorin Florea polgármester, aki ezúttal nem a város mindennapi közigazgatási gondjait osztotta meg a sajtóval, hanem a közelmúlt eseményeire reflektált. Szó esett a március 20-i megemlékezésekről, a párttörvényről és a központi költségvetésről.

Először a polgármester sikeresnek minősítette a hivatal által szervezett 1990. március 19–20-ra való megemlékezést, ahol „történészek, pszichológusok, egyetemi tanárok mondták el objektív véleményüket a történtekről”. Ezzel szemben a magyar politikusok megint külön-külön szervezték a rendezvényt, s még Emil Constantinescu volt államelnök sem kereste fel – fejtette ki sérelmeit a polgármester, s hozzátette, mindemellett beült a „haszonlesők bandájába” (gaşca de profitori). Három szomorú arc közé, akik nem tettek mást, mint szították a hangulatot Marosvásárhelyen, s közben ők jól éltek. Mi több, Emil Constantinescu sem tartotta be a városnak tett ígéretét, amelyet Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök látogatásakor fogadott meg. Ezzel szemben ő igyekezett a törvények határmezsgyéjén a magyar és a román lakosok érdekeit szolgálni, hogy megteremtse a harmóniát a városban. Amikor a Népújság arra volt kíváncsi, hogy miként tartotta be a kisebbségi törvényben foglaltakat, hosszú magyarázkodásba kezdett.

„Nem tartom jónak, hogy a kisebbségi törvény megszabja, kit milyen funkcióba kell kinevezni etnikai alapon” – mondta, majd miután felvetettük a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, kifejtette, az alkotmány szerint Románia egységes nemzetállam, nem hozhat a helyi közigazgatás ezzel ellentétes határozatokat, ezért nem lehet „bárhogy lefordítani” az utcaneveket. Mégis, ő volt, aki szorgalmazta, hogy Marosvásárhelyen a „hagyományos utcaneveket” használják, nem azokat, amelyek a hivatalos névjegyzékben szerepelnek. A helyi tanács nem akarta elfogadni ezt a javaslatot, azért nem kerültek ki a mai napig a kétnyelvű utcanévtáblák. Mégis, a „ja-vaslatára” nevezték el a volt 2-es számú általános iskolát építtetőjéről, dr. Bernády Györgyről, és megakadályozta, hogy a vegyi ipari szaklíceum Emil Dandea nevét viselje, mivel a volt polgármesternek semmi köze nem volt az épülethez. Aztán részletezte: a kulturális közeledést szorgalmazza továbbra is, ez oldja meg a kérdést, nem az ilyen követelések. Ezt az üzenetet kell továbbvinni. Az említett politikusok csak a középszerűséget honosították meg a politikai, emberi kapcsolatokban – mondta többek között, hozzátéve: azért vannak „rendes magyarok is közöttünk”.

A polgármester különleges elmélettel állt elő. Elmondta, kivenné a jogi kifejezések szótárából a „kisebbségi” szót, hiszen ez „megalázó” a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára. Ez olyan megbélyegzést jelent, amelytől nem lehet megszabadulni, s amelynek „viselését” a magyar politikusok is szorgalmazzák. S ez olyan jel, amelyet a történelmi időktől a magyarok magukon viselnek. Felvetettem, hogy ilyen elven a „többségi” kifejezést is törölni kellene. Erre a következőképpen válaszolt: „azt nem lehet, mert többség az is, amikor négyen ülünk egy kocsmában, hárman söröznek, és egy bort iszik – a sörivók a többség” – magyarázta.

Miután „letudtuk a kisebbségi ügyet”, a polgármester a párttörvényre tért át, és elmondta, kötelezővé kellene tenni a politikai kampányokban a tévéadókon az ingyenes klipek közzétételét, mert szerinte a legtöbb politikus így mossa tisztára a kampányokba befolyt pénzt. A továbbiakban azt is nehezményezte, hogy a szerencsejátékokra vonatkozó új jogszabály szerint a bevétel után nem a helyi közigazgatásnak, hanem a központi költségvetésnek adóznak. Ez az eljárás ellentmond a meghirdetett közigazgatási decentralizációval. S innen jött az újabb ötlet: „a kormány ne bocsásson ki minden év december 20-a és 31-e között rendeleteket, mert ezeket sebtében hozzák, nincsenek átgondolva és többet ártanak, mint használnak”.

Aztán elárulta, évek óta szeretne egy építkezésitörmelék-lerakót létesíteni Marosvásárhely környékén, de az előző környezetvédelmi miniszterek nem engedélyezték, mivel van egy olyan jogszabály, amely megtiltja, hogy a város 30 kilométeres körzetében bármilyen hulladéklerakó létesüljön (sz. m.: a jóváhagyott kerelőszentpáli kivételével, természetesen). De a napokban a hivatal kapott egy e-mailt, ami mégis „reménysugár lehet arra, hogy ez is elrendeződik”. Próbáltunk megtudni részleteket, de a polgármester azt mondta, csak akkor válaszol ezekre a kérdésekre, amikor biztos lesz, hogy előreléphet ez ügyben.

Olvasóink jelezték, hogy szintén a napokban olyan táblák jelentek meg a Vár sétányon, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy veszélyes az évszázados fák alatt parkolni, illetve a padokon tartózkodni, s ezek arról is tájékoztatnak, hogy „a fák kezelés alatt állnak”. A polgármester megerősítette, a táblákat a hivatal helyezte ki, mert volt eset, hogy az elszáradt, vaskos faág az útra esett, és ez valóban veszélyes lehet. A baleset felelőssége pedig a hivatalt terheli. Így próbálják óvni a lakosokat. Hogy valóban kezelésbe veszik-e a fákat, arra nem válaszolt. Reméljük, nem a láncfűrész lesz a „végső megoldás”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató