A döntéshozataltól a gyakorlatig

Az utóbbi időben egyre kevesebbet beszéltünk a globális környezetvédelmi kérdésekről, amelyek a gazdasági és a vándorlási válság árnyékában sem változtak. Sőt, az utóbbi fokozhatja is azt a hatást, amit korábban a tudósok is globális klímaváltozásként határoztak meg, és ma már mindenféle vita ellenére tudományos tényekkel is igazolnak. A kérdések megválaszolatlanok maradnak. Miként tudják az érintett országok kormányai kezelni az ebből fakadó gondokat: az ivóvízhiányt, a sivatagosodást, az extrém időjárás okozta katasztrófákat, az egyre inkább mélyülő egyensúlyt a gazdag és a szegény országok között? Több évtizede beszélünk a fenntartható fejlődésről, ami megteremthetné az egyensúlyt az említett pólusok között, s amelynek célja a környezetkímélő szemlélet meghonosítása az óvodásoktól a döntéshozó politikusokig. Az elmélet jó, a gond azonban az alkalmazásával van, olyan intézkedések hozatalával, amik a gyakorlatban is csökkentik a klímaváltozás hatását. Elég csak beszélni ezekről a kérdésekről, vagy megvan a lehetőség az elmélet gyakorlatba ültetésére? Ezekről beszélgettünk a napokban Borbély László képviselővel, a képviselőház külügyi bizottságának elnökével, aki volt környezetvédelmi miniszterként többek között kezdeményezte, hogy a külügyi bizottság mellett alakuljon meg egy grémium, ami a fenntartható fejlődés elveinek hazai alkalmazását szorgalmazza. 

– Több évtizede hallunk a fenntartható fejlődésről, de valahogy mégsem tudjuk, mit kezdjünk vele. A hangzatos politikai nyilatkozatokon túl nem érezzük, hogy valami előremozdult volna ezen a téren, annak ellenére, hogy a globális klímaváltozás jelei térségünkben is jelentkeztek.

– 2015. augusztus 12-én az ENSZ elfogadta az ún. 2030. Agendát, amiben a globális felmelegedés csökkentésére a fenntartható fejlődés elveinek megfelelően elfogadtak 17 általános és 169 kisebb gyakorlati célkitűzést, amit statisztikai adatbázisban jelenítenek meg, hogy a gyakorlatban is követhetők legyenek azok az intézkedések, amelyeket ennek alapján a különböző országokban foganatosítani kellene. Ennek következményeként 2015. december 15-én a párizsi klímacsúcson jelen levő országok képviselői aláírtak egy fontos dokumentumot, amiben végre mindenki egyetértett abban, hogy 100 milliárd dollárt kell összegyűjteni egy közös kasszába. Ezzel az összeggel támogatják az országokat abban, hogy 2020-ig csökkentsék a globális felmelegedést okozó káros gázok kibocsátását 2%-kal. A gazdasági nagyhatalmak – az Amerikai Egyesült Államok, Kína, India – nem voltak hajlandók tenni a globális felmelegedés hatásának csökkentéséért, de ezen államok politikusai is belátták, hogy szükségesek a globális intézkedések. Ez a folyamat azonban világossá tette, szükség van arra is, hogy a politikumot a szakmai, tudományos grémiumok felvilágosítsák, hogy miről is van szó, és számszerűsítsék mindazt, aminek a megváltoztatása javíthat a jelenlegi globális, ugyanakkor lokális helyzeten. Az világos, hogy ha nincs politikai akarat, akkor az országok parlamentjei nem fognak törvényeket megfogalmazni, nem történik előrelépés ezen a téren. Ezért is három tanácskozást kezdeményeztem fenntartható fejlődés ügyben a román parlament és az Interparlamentáris Unió szervezésében, amely a nemzetközi egyezmények hatására kiemelten foglalkozik a fenntartható fejlődéssel is. Korábbi szaktárcavezetőként egy évig az ENSZ fenntartható fejlődési bizottságának elnöke voltam, megismertem a kérdéskört, meghívnak nemzetközi rendezvényekre, mert úgy érzik, hogy szükség van egy olyan politikusra, aki érti is, hogy miről szól a fenntartható fejlődés, és össze tudja kapcsolni a politikai részt a szakmával. Három évvel ezelőtt egyezséget kötöttünk az Interparlamentáris Unióban, hogy Romániát egy olyan regionális központtá kell alakítani, amely 2021-ig összegyűjti a fenntartható fejlődési stratégiákat Kelet-Európából, a Balkán és a volt szovjet köztársaság országaiból. A román kormány 2008-ban, Korodi Attila minisztersége alatt, elfogadta az ország fenntartható fejlődési stratégiáját. Az Interparlamentáris Unió bizottságának nemrég Romániában megtartott konferenciáján javaslatomra az a döntés született, hogy egyrészt a világszinten hozott új döntések értelmében át kell nézni ezt a stratégiát, ugyanakkor létre kell hozni egy olyan minisztériumok közötti bizottságot, amely a miniszterelnöki hivatal mellett működik, s amelynek célja az, hogy az adatok tükrében összehangolja az érintett minisztériumok között a fenntartható fejlődésre vonatkozó intézkedéseket. Vannak már olyan mutatók, amelyek igazolják, hogy akár szociális, környezetvédelmi és gazdasági téren a minisztérium stratégiái alapján a költségvetésbe tehetnek olyan tételeket, amelyek a fenntartható fejlődés jegyében a jobb életkörülmények kialakításában segíthetnek. Ez lehet például több olyan szolgáltatás, ami szociális téren hozna javulást. Gazdasági téren támogatni kellene, akár adókedvezménnyel, azokat a cégeket, amelyek környezetkímélő technológiákat alkalmaznak. Van Romániában egy 70 cégből álló csoport, amely hajlandó környezetkímélő technológiákat alkalmazni a termelésben, vagy akár a szennyvíztisztítók telepítésénél. A környezetvédelmi minisztérium által gondozott alapnál pedig léteznek olyan programok, amelyek például az elektromos autók bevezetését, a szelektív hulladékgazdálkodást, a környezetkímélő technológiák alkalmazását, az alternatív energiaforrások használatát támogatják. Ha nem alakítjuk ki Romániában azt a koherens intézményrendszert, amely beazonosítja, értelmezi az ENSZ dokumentumában elfogadott 169 különböző intézkedést, akkor minden papíron marad. 

– Az elhangzottakból úgy tűnik, hogy a politikum mégis tesz a fenntartható fejlődés elméletének alkalmazásáért, de ez valahogy nem jön át a köztudatba. Az egyszerű embernek nem mond semmit ez az elmélet. 

– Ez valóban fontos kérdés, hiszen ki kell alakítani egy, a globális kérdésektől az országos, regionális vagy akár helyi szintig terjedő kommunikációs stratégiát, amelynek valóban az a célja, hogy megmagyarázza, gyakorlati példával igazolja, hogy mit is jelent a fenntartható környezeti szemlélet. Ez a környezettudatos neveléstől is függ, amelyet már az óvodában el kell kezdeni. Tárgyaltunk az oktatási minisztériummal, hogy a meglévő tananyagot egészítsék ki a fenntartható fejlődést értelmező, magyarázó, oktató háttéranyagokkal, ami abban segíti a tanárokat, hogy néhány órában tudatosítsák ezt a kérdést a gyerekekben. Mindig példaként említem, hogy Marosvásárhelyen a civil szervezetek megszervezik a Critical Mass kerékpáros felvonulást. Időnként összegyűl 1500 kerékpáros, „kritikus tömeg”, amely ezáltal hallatja a hangját. Politikuskörökben is egy kritikus tömeget kell kialakítani, akik értik, hogy miről szól a fenntartható fejlődés, meggyőzik kormányaikat, hogy szükségesek a környezettudatosító, környezetkímélő intézkedések. Három évvel ezelőtt kezdeményeztem az erről a témáról szóló szemináriumok szervezését. Mintegy 17 országból voltak résztvevők, azok a politikusok, akik a „kritikus tömeget” alkotják majd. Mert mindenki visszatért saját országába, megnézi, hogy miként állnak ezen a téren, és szorgalmazzák, hogy hozzák meg a szükséges döntéseket. 

– A szemináriumokon kívül milyen konkrét lépés történt nálunk? 

– Létrehozunk a parlament külügyi bizottsága keretében egy fenntartható fejlődéssel foglalkozó albizottságot. Év végéig megalakítjuk a konzultatív bizottságot, amelyben helyet kapnak az akadémiai szféra, a tudomány és a civil szervezetek, valamint olyan intézmények képviselői, amelyek nincsenek benne a politikai szférában, de ezen a téren működnek. Azért voltak fontosak a szemináriumok, mert beindítottak egy folyamatot. A kommunikációs folyamatban fontos szerepe kell legyen a médiának is, hiszen a tévécsatornákon, az írott sajtó hasábjain rendszeresen tudatosítani kellene az emberekben, hogy mit jelent a fenntartható fejlődés, és hogyan tükröződik a környezetkímélő szemlélet a mindennapokban. 

– A romániai politikai életre jellemző, hogy amit egy kormány elfogad, beindít, azt a következő nem folytatja, mivel nem az ő sikertörténete. Hogyan lehet kormányoktól függetlenül követhetővé tenni ezt a folyamatot, hiszen az ENSZ is 2030-ig határozta meg azokat az irányvonalakat, amelyek gyakorlatba ültetésével tehetjük élhetőbbé Földünket.

– Eddig a fenntartható fejlődés elveinek alkalmazásában nem érzékeltem ellenvetést egyik politikai párt képviselőitől sem. A gond akkor merül fel, amikor az elméletet gyakorlatba kell ültetni, dolgozni kell. Amint említettem, Romániának van fenntartható fejlődési stratégiája, létezik a minisztériumok közötti bizottság is, ám miután Korodi Attila elment a környezetvédelmi tárca éléről, nem hívták össze a bizottságot. A legnagyobb gond a minisztériumoknál levő bürokrácia. Ha valami környezetkímélő intézkedést foganatosítottunk, az „eltűnt” a minisztériumok szintjén. Ezért kellett javasolni a koordinációs központ megalakítását, a miniszterelnöki hivatal égisze alatt, mivel egészen más, ha a miniszterelnök mondjuk negyedévenként a kormányülésen napirendre tűzi és ellenőrzi, hogy a kormány miként valósította meg a környezetvédelmi elkötelezettségeket, számon kérheti az adott minisztériumokon, hogy a területén ki mit tett, hogy ezen a téren előrelépjünk. Ha nincs a végrehajtásnak intézményes kerete, akkor valóban csak beszélünk a fenntartható fejlődésről. 

– Itt valójában a munkát a mentalitásváltással kellene kezdeni, hiszen a gépkocsi üzemanyag-megtakarításától a szelektív hulladékgazdálkodásig, a természetvédelmi területek óvásán keresztül a szél, nap, víz energiájának felhasználásáig minden ide tartozik, s talán ezt az elméletet erősíthetik olyan banális dolgok, mint az otthoni csap csöpögésének a megállítása, vagy a villanyáram-használat csökkentése és sok más, amit mi, „hétköznapi” emberek is megtehetünk. 

– Valóban erről van szó. S ha már a kormányzati politikáról beszélünk, akkor hangsúlyozom, ez nem attól függ, hogy kormányváltáskor jön egy új miniszterelnök, és akkor másként gondolkodunk. Beindult egy folyamat, amit ha számszerűsíthetünk, akkor követhetünk is. Ha pedig a teendők jól le vannak osztva minisztériumi szinten, vagy akár a megyei, helyi önkormányzatok terén, akkor mindenki tudja, majd mit kell konkrétan tenni. Ez nem öncélú dolog. Ha az emberiség nem változtatja meg a környezetszemléletét, és a fenntartható fejlődés elveinek megfelelően nem alakít ki egy olyan társadalmat, ahol kevesebb befektetéssel élhetőbb környezetet alakít ki, ahol talán kevesebb a szegény, kiegyensúlyozottabb az erőelosztás, akkor előbb-utóbb nagy bajok lehetnek. Nézzünk csak körül, van olyan hely – a fogyasztói társadalmakban –, ahol a bőség zavarával küzdenek, naponta többtonnányi élelmiszert dobnak el, ezzel szemben a Földön 1,5 milliárd ember úgy él, hogy nem tudja, lesz-e másnap betevő falatja. Vagy van, ahol bőségesen van víz, de azt is tudjuk, hogy 700 millió embernek nincs ivóvízforrása. Ez egy globális probléma, a megoldások pedig az otthoni gazdaságban kezdődnek, azzal, hogy miként kezeled a villanyáramot, hogyan használod a gáz, a vizet, hova dobod a szemetet stb. Ha nem kapcsoljuk össze mindezeket, akkor globálisan sem tudunk előrelépni. 

– Említette korábban, hogy voltak „zöld” intézkedések Romániában, gondoljunk a tömbházak hőszigetelésének támogatására, a zöldházprojektre vagy akár az alternatív energiákat hasznosító cégek támogatására, a zöld bizonylatokra. Mégis, úgy tűnik, hogy távol állunk attól az ideális helyzettől, amikor a mindennapokban is visszaköszön ezeknek az eredménye.

– Ez is nagy lépés, hiszen gondoljuk csak el, hogy Kínában olyan nagy a szmog, hogy van időszak, amikor a nagyobb városokban nappal a napot sem lehet látni. Ha Kína csak annyit fordítana a környezetvédelemre, mint az európai országok, akkor az már globális szinten és érezhető lenne. És erre már szándék is ígérkezik részükről. S valóban fontos a mentalitásváltás ezen a téren, a politikusoktól a jövő nemzedékig. Sajnos azonban, én is azt tapasztalom, hogy még mindig nincs igény a vidékfejlesztő szakemberekre, a környezetmérnökökre. Vidékfejlesztést tanítok a Babeş–Bolyai egyetemen. A végzős diákjaim panaszkodtak, hogy elvégzik az egyetemet, és nincs ahol elhelyezkedjenek, mert nincs igény a megyei tanácsoknál, a polgármesteri hivataloknál az ilyen szakemberekre. Nincs igazán környezeti kultúra, ami felkarolná az ilyen szakembereket. Pedig nekik lenne az a nagyon fontos szerepük, hogy kövessék a regionális vagy helyi stratégiákat, vagy akár a környezetet is érintő helyi határozatokat, amelyekben a fenntartható fejlődés elveit kellene szem előtt tartani. Lehet, hogy „sokba” kerül egy ilyen állás, de azokkal a döntésekkel, amelyek figyelembe veszik a fenntartható fejlődés követelményeit, hosszú távon jelentős összegeket spórolhatnak meg az önkormányzatok. Az intézményépítkezés a parlamentben elkezdődött, remélem, lesz folytatása megyei, kistérségi és a települések szintjén is, de az emberek is megértik, hogy fontosak ezeknek az elveknek az alkalmazása a gyakorlatban.