Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az általános iskolát elvégző diákok évzárójának örömteli hangulatát tegnap Marius Paşcan demokrata párti szenátor bombasztikus kijelentései és annak következményei zavarták meg Marosvásárhelyen. Az ünneprontó „honatya”, aki egyébként a felsőház művelődési és sajtóbizottságának az elnöke, kitámadta a megyei tanfelügyelőséget amiatt, hogy az iskolákat a jó eredményt elért diákok teljesítményét értékelő kétnyelvű oklevelekkel látta el. Az RMDSZ megyei szervezete által nyomtatott kétnyelvű diplomákat, amelyeket a tanfelügyelőség osztott ki az iskolaigazgatóknak, „abszolút illegálisnak”, „felbujtó jellegűnek” nevezte, és a prefektus közbelépését kérte. Ugyanakkor megdicsérte azokat az igazgatókat, akik olyan címen, hogy csúfot űznek velük, visszautasították a szóban forgó oklevelek átvételét. A támadás nyomán visszavonulót fújt a tanfelügyelőség, s pénteki közleményében elhatárolódott a kétnyelvű oklevelektől, megtiltván azok további használatát. Így tegnap már „megnyugtatóan” egynyelvű oklevelet kaptak például a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum legjobb nyolcadikos diákjai.
A történtek azért felháborítóak, mert Paşcan szenátor úr ezúttal is szándékosan „téved”. A tanügyminiszter 2011. évi 5565-ös rendelete, amely az iskolai tanulmányokat igazoló okmányokra és az iskolai dokumentumokra vonatkozik, egy szót sem említ az első helyezéseket jutalmazó diplomáról, csak azt az érdemoklevelet említi, amelyet a középiskolát 9,50-es átlaggal végző és tízesre érettségiző végzősök kaphatnak. Egyébként az ellenőrző könyvet sem sorolja a kötelező módon román nyelvű iskolai dokumentumok közé, mivel azt a
szülőkkel való kapcsolattartás eszközének tekinti. Nos, azon túl, hogy egy szenátornak illene pontosan tájékozódnia a törvényes előírásokról, mielőtt riadót fújna, az is elvárható lenne, hogy olyan személy álljon a romániai szenátus művelődési bizottságának az élén, aki természetes európai uniós előírásnak és nem az „ördög művének” tekinti a kétnyelvűséget. Annál is inkább, mivel a romániai nemzetiségeknek törvényes joga van az anyanyelvükön tanulni, amiből természetes módon következik, hogy eredményeiket, helyezésüket anyanyelven is elismerjék. Azt bezzeg nem kifogásolta senki, amikor az iskoláknak önerőből – helyenként a szülői bizottság hozzájárulásával – kellett az okleveleket előállítani. Az eset kapcsán feltevődik az a kérdés is, hogy mit keres egy kétnyelvű iskola élén az olyan igazgató, aki csúfságnak tekinti a kétnyelvű diplomákat? Hasznos lenne, ha a történteket a Diszkriminációellenes Tanács is megvitatná. Ahogy azt is, hogy Paşcan szenátor úr milyen jogon nevezi felbujtásnak a kétnyelvűséget, ahelyett, hogy azt kifogásolná: mit keres egy marosvásárhelyi érettségiztető bizottság élén az olyan elnök, aki a román szóbelin azt kéri a magyar diáktól, hogy magyarázza meg, miért nyomják el a magyarok a románokat Erdélyben.