Digitális remeték, netfüggő viszonyok

Digitális eszközökön átfolyó viszonyaink – e címet viselte a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Társaság által szervezett legutóbbi beszélgetőest. A hagyomány szerint a Jazz&Blues Club Piano termében szerda délután megrendezett esemény ezúttal rendhagyónak bizonyult – a rendezvényt az érdeklődők ezúttal Facebookon élőben követhették, a beszélgetésen pedig további, elsőre furcsának ható szabályok érzékeltették a tematika fontosságát. A digitális életmódunkról, digitális identitásunkról, navigálási, kapcsolatkezdeményezési és kapcsolattartási szokásainkról szóló eseményt arckönyves oldalán a Sóvidék TV közvetítette, a beszélgetés folyamát három moderátor irányította: Ungvári Zrínyi Imre, Losonczi Lajos és a téma egyik javaslattevője, Kupás János.

A megjelenteket Gagyi József üdvözölte. – Miközben forr a világ, talán furcsának tűnik, hogy olyan témát beszélünk meg, ami nem nevezhető aktuálisnak, ugyanakkor nagyon fontos – egy háromestés kerekasztal-sorozatnak ez az első beszélgetése. A második tematikája a digitális technológia, a harmadiké a tudásigény a digitális civilizációban és kultúrában. Arra kérünk, hogy mindenki tegye ki a telefonját az asztalra, és ne kapcsolja ki – a rendezvény végén pedig mondják el, hogy ki-ki milyen típusú beszélgetést folytatott az esemény alatt – ismertette az est különös szabályát Gagyi József. 

Kupás János hozzátette: – Az a fő kérdés, hogy hogyan és miben változtatja meg az életünket a digitális technika. Olyan világot élünk, amelyben egyre több okos eszközt használunk – ennek pozitív és negatív oldalai is vannak, el egészen a személyiségtorzulásig. A virtuális tér használata ugyanakkor olyan kapcsolatokat is lehetővé tesz, amelyek másként nem jöhettek volna létre. Nagyon jó példa erre a Sóvidék fogalma: a virtuális közeg megjelenésével és segítségével az emberek a Sóvidék közepén áthúzott megyehatárt le tudták küzdeni, és ez a hétköznapi életben is meglepő eredményeket hozott – például közös találkozások, üzletek, vállalkozások jöttek létre. Pozitív és negatív példák egyaránt akadnak. Az életnek nélkülözhetetlen részévé vált az okostelefon – én pozitív dolognak tartom, annyi mindenhez hozzásegít. Aki a virtuális világban nem létezik, lassan kizárja magát a társadalom egy részéből is. Ami pedig a biztonságot illeti, miért gondoljuk úgy, hogy a netre feltöltött dolgaink mindig elérhetőek lesznek? Hová vezet, ha ez mégsem így történik? Például ha a kommentjeink eltűnnek, azt veszteségként éljük meg, mert a személyiségünk egy része tűnik el velük együtt.

A moderátorok felvetéseire a beszélgetésben részt vevők reflektáltak. Bálint Ákos például elmondta, hogy Indiában egy hónapon keresztül okostelefon nélkül élt, és nem maradt le semmiről, holott csak a klasszikus, analóg telefont használta. – Ezt nem gyakorolom itthon, csak azt akartam kiemelni, hogy a telefon mint létszükséglet kérdése berögződöttség csupán, meg lehet lenni nélküle is bizonyos fokig. Bartha József szerint ki lehet magunkat zárni a társadalomból, de ez emberre és munkára szabott dolog. Tompa Enikő is osztotta ezt a véleményt: – Sokszor szükségem van arra, hogy hétvégén ne kapcsoljam be a telefont, a rádiót, ne lépjek fel a Facebookra. Lehet élni digitális kapcsolat nélkül is. Ezt a gondolatmenetet Ungvári Zrínyi Ildikó folytatta: – Kivonulsz a társadalomból valahova, de ezzel azt választod, hogy olyan világba vonulsz ki, amely a többieknek nem világa. Ez egy döntés, meg lehet tenni. Más a helyzet, amikor a munkádhoz kapcsolódik a dolog. Mi, a Játéktér szerkesztői például fizikai térben mind máshol élünk, ezért állandóan chatelünk és skype-os szerkesztőségi gyűléseket tartunk – így dolgozunk. Ez azért jó, mert elég gyors tudsz lenni a világhoz képest, fel tudod venni a mai információs kultúra ritmusát. Nagyon fontos, hogy tanulj meg váltani, hiszen egyik médium lassúbb, a másik gyorsabb. Kupás János szerint aki kizárja magát ebből a világból, az  digitális remete. – A kérdés az, hogy érdemes-e így élni? A digitális eszközöket észszerűen kell használni, de ez nagyon nehéz. A facebookos élő közvetítést momentán 118-an látják, már többen néznek minket élőben, mint ahányan itt vannak a teremben. Be lehet kapcsolni őket ebbe a beszélgetésbe, miközben fizikailag nincsenek itt. Olyan lehetőség ez, aminek a fontosságát kár lenne elminimalizálni. A baj akkor kezdődik, amikor Imrének küldök üzenetet, miközben ott ül az asztal túloldalán. És nem kevesen tesznek így… Fülöp Loránd hozzátette: – A telefont azért visszük a hegyekbe, mert térkép van rajta, vagy a segítségével könnyebben ránk találnak a hegyimentők. Pozitív, hogy ennyien néznek minket, de negatív dolgokat is eredményez mindez, például amikor a fiatalok lehajtott fejjel mennek az utcán. A biztonság kérdése nálam pont fordítva működik: nem  tudnak-e túl sokat rólam? Érdekes ennek a kettőssége. Azt érzem, hogy telítődve vagyunk, számos rengeteg, teljesen fölösleges adattal rendelkezünk. A munkám az internethez köt, de vannak olyan pillanatok, amikor szembe kell nézni az üzleti partnerrel és megbeszélni a dolgokat. Az internet kiegészíti, de nem helyettesíti a személyes találkozást. Fülöp Otília elárulta, a munkáját internet nélkül is tudná végezni, de ezekkel az eszközökkel megszületik az elvárás, hogy használja őket. – Mintha én ezért már felelős lennék. Felmerül az „egész-ség” kérdése is: a technológia belénk került, olyan kiegészítőnkké válik, ami nélkül nem érezzük, hogy ugyanazok lennénk, akik voltunk – hallottuk a bő két és fél órás beszélgetés folyamán.

Az esten számos, a témához kötődő, szociológiai, technológiai, filozófiai szemszögből meg-

fogalmazott vélemény hangzott el, az élő közvetítésnek nagy sikere volt – e cikk írásakor több mint háromezren tekintették meg a 

Facebookra feltöltött felvételt. És a digitális eszközök intelligens használata egy további kézzelfogható előnnyel is járt: e sorok írója is kényelmes otthonában, egy nagy bögre kávé mellett jegyzetelhetett szerda délután.