2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkezdte működését a cég lencsegyára

Jó érzés elmondani, hogy valaki a szakmában mindent elért, mondhatni eljutott a legmagasabb csúcsra – derül ki Jeremiás László látszerész, optometrista, az Optica Optofarm cég vezetőjének szavaiból. A szép környezetben nemrég megnyílt lencsegyár halványkék bútorzattal berendezett irodájában vesszük számba a megtett utat. 

Jeremiás László

Ez az út a szemüveglencséknek a keretbe való kézi becsiszolásától kezdve magának a lencsének a legyártásáig tart. A legkorszerűbb felszereléssel ellátott tágas gyárcsarnok ugyanis a legbonyolultabb dioptriás lencse számítógép-vezérlésű előállítását is lehetővé teszi, ami jelentősen lerövidíti a szemüveg elkészítésének az idejét.

– Nagyon hosszú idő kellett, amíg eljutottunk idáig – veszi szemügyre Jeremiás László az üvegfalon át új birodalmát, majd hozzáteszi: – A szakmában soha nem álltunk le, a folytonos fejlődést választottam, és szaktudásomat rengeteg kitartással, türelemmel fejlesztve, a korszerű eljárásokat, a legújabb technikákat elsajátítva első nagy lépésként a kézi optikáról sikeresen tértünk át a számítógép-vezérlésű felszerelésre. Optikai szaküzleteinkben (jelenleg hét működik) szemorvosi kabinetet alakítottam ki, és a megyében elsőként vezettem be a komplex számítógépes szemvizsgálatot, a számítógép-vezérlésű lencsecsiszolást és keretbe való bedolgozást. Megvalósult a szemsebészeti műtő, és elsők voltunk a korszerű szürkehályog-eltávolítási és műlencse-beültetési technika bevezetésében. 

Mindez nemcsak az én munkám volt, sokan és sokat dolgoztunk azért, hogy ez a lehetőség anyagilag megvalósuljon, és cégünket megtartsuk országos szinten is a legeredményesebbeknek tartott vállalkozások sorában, és továbbra is kiérdemeljük a Megbízható Cég kiválósági díjat. Ehhez klienseink megnyerésére, a hivatalos szervekkel való korrekt kapcsolatra, a törvények szigorú betartására volt és van szükség. 

A fejlődéshez hozzájárult továbbá a cég gyarapodása is, amire jó gazdaként nagyon oda kellett figyelni, nap mint nap követni a bevételeket és a kiadásokat, mert időközönként volt egy-egy recessziós periódus, aztán pedig következett a világjárvány. Ezek a tényezők annyira befolyásolták a működésünket, hogy nagyon okosan kellett eljárni ahhoz, hogy a gazdasági hullámvölgyekben fenn tudjuk tartani magunkat, megőrizve fizetőképességünket mind a személyzettel, mind a hitelező bankokkal való kapcsolatban.

Székely örmény családból származom, és amit gyermekkoromban tapasztaltam egyik-másik családtag kudarcaiból okulva, az később a hasznomra vált. Megtanultam, hogy abban az esetben, ha az életet nem úgy irányítod, ahogyan kell, és nem vagy jó gazda önmagaddal szemben is, akkor kudarcok várnak rád, hiszen így is érhetik meglepetések az embert.

– Említette a világjárványt, amikor az emberek orvoshoz sem mertek menni; gondolom, a szemüveget rendelők száma is megcsappant. Vagy mégsem?

– Meglepő, de abban az időben egyáltalán nem csökkent a forgalmunk, a járvány nem tett tönkre, és nem is engedtem, hogy tönkretegyen. Sőt nem is drágítottunk, és a piachoz viszonyítva jelenleg is a lehető legolcsóbban próbálunk dolgozni. Meg tudjuk engedni magunknak azt is, hogy a nyugdíjasoknak a közellátó szemüveget fél áron adjuk. Ezt ellenőrizni lehet, mert a pénzügyi szerv figyeli, hogy igazat mondunk-e vagy sem, és nem tehetjük azt, hogy azelőtt két hónappal drágítunk, és utána kedvezményt adunk. 

– Térjünk vissza a lencsegyárhoz. Az ötlet mikor fogant meg Jeremiás Lászlóban? 

– Bukaresti tanulmányaim idején, amikor még manuálisan csiszoltuk a lencséket, és megismertem a világhírű cégek, mint például a Zeiss vagy a Rodenstock történetét, felfigyeltem arra, hogy ezeknek a tulajdonosai sem a csúcson kezdték. Ezenkívül a szakma iránti szeretet ösztönzött arra, hogy ne csak az optikai résszel legyek tisztában, hanem azzal is, hogy melyek azok a betegségek, amelyek a látásgyengeséget okozzák. A rejtett titkok tartották fenn az érdeklődésem, ami magával hozta, hogy kialakítottam egy műtőt is. Óriási munkát jelentett. Hosszasan tanulmányoztam a világszinten használatos technológiát, amíg ki tudtam választani a megfelelő műtési technikát, a műtő elkészítésének módját. Ahhoz, hogy működjön, ki kellett képezni a személyzetet, megtalálni a megfelelő szakembert, aki vállalta, hogy elindítsuk a szürkehályog-eltávolítást és a fakoemulzifikációs műlencse-beültetést. A befektetésekről nem is beszélve, amelyek csillagászati összegeket jelentettek. Mondhatnám azt is, hogy a gyengénlátóktól kapott pénzt arra költöttem, hogy lehetőséget biztosítsak azoknak, akik nem vagy nagyon gyengén láttak. 

Másrészt a napi nehézségeket figyelve a kiszolgálás terén tapasztaltam, hogy milyen nehézségekbe ütköznek azok, akik különleges lencséket viselnek, mert nem tudjuk őket rövid idő alatt kiszolgálni. Fel kellett vennünk a rendelést, el kellett küldeni a lencséket a gyártó céghez, ahol kötve voltak egy olyan mennyiségű lencse legyártásához, amennyiért érdemes volt beindítani a gépeket. Ez a folyamat manapság is két-három hetet, egy hónapot vesz igénybe. Ez arra sarkallt, hogy lerövidítsem azoknak a klienseknek a kiszolgálását, akiknek olyan szembetegsége van, hogy egy lépést sem tudnak tenni szemüveg nélkül, akiknek létkérdés a megfelelő szemüveg. A szakmában eltöltött sok év után tudom, hogy ez mit jelent. 

– Egy korábbi beszélgetésünk során arról számolt be, hogy megvásárolt egy bonyolult számítógép-vezérlésű rendszert. Az mire szolgált?

– Arra, hogy felkészüljünk egy lencsét előállító gyár megvásárlására. Még így is nehézségekbe ütköztünk, mert utólag át kellett képezni azt a személyzetet, amely ma már a lencsegyárban dolgozik. Az a program, amelyet korábban megvásároltam, egyénre szabott program volt, és a gyárban is van lehetőségünk, hogy nem szériában, hanem egyénre szabott lencséket gyártsunk. Ezeket a speciális lencséket a vény alapján számítógépen külön meg kell tervezni. Ehhez hozzáadódik a felületi görbék kiszámítása és minden egyéb jellegzetesség, ami a jó lencséhez szükséges. A számítógépen elkészült tervet átadják a lencsét automatikusan legyártó precíziós gépnek. 

Ahhoz, hogy idáig eljussunk, és a termék tökéletes legyen, előtanulmányokra volt szükségük azoknak a szakembereknek, akik megfeleltek erre a célra. Zoltán fiam után, aki nagyon szerette ezt a munkát, következtek a többiek. A továbbiakban a tevékenységet össze kellett hangolni, meg kellett szervezni, olyan kohéziós erőt létrehozva, amely összetartja a csapatot, és a közös munka sikeres lesz.

– Hányan dolgoznak a gyárban?

– Jelenleg tízen, két váltásban, de eljön az idő, amikor ötvenen lesznek. Május elején indult el a termelés, miután megkaptam a legmagasabb szintű engedélyt, ami lehetővé teszi, hogy külföldnek is dolgozhassunk, de egyelőre a saját klienseinket látjuk el. 

Az elmondottakhoz tegyük hozzá, hogy a Vácmány alatt, a Koronka külterületéhez tartozó épület a Napkelet utcában van. Cipőgyár volt ott korábban, amelyből két nagy helyiséget, a földszinten raktárat, az emeleten a korrekciós lencsék tervezésére és gyártására alkalmas csarnokot, irodákat, konyhát és egyéb rendeltetésű helyiségeket alakítottak ki elegánsan, jó ízléssel, a korszerű darabok között egy-egy stílbútorral, aminek a restaurálása a cégvezető hobbija. A gyártócsarnokban lévő precíziós gépek a legmodernebbek. A termelőcsarnokban a szükséges fénytörésnek megfelelő legjobb minőségű nyersanyag vár feldolgozásra.

– Hogyan zajlik a munkafolyamat?

– Az e célra berendezett irodában számítógépen tervezik meg a szemüveget viselő kliens receptje alapján, személyre szabottan a korrekciós lencsét. A kész terv online-ban kerül át a gépekre, amelyek legyártják a megfelelő méretű lencsét. A csarnokból leválasztott helyiségekben találhatók a felületkezelő berendezések, ahol a lakk és a fényvisszaverő rétegek kerülnek a lencsére. Ez egy nap alatt elkészül, de a felületkezelés miatt egy-két napot még várni kell. 

A követelmények, szabványok ugyanazok, mint a nagy lencsegyártó cégeknél. Mert az emberi szem nem játék. Bár elmehettem volna külföldre dolgozni, megnyugvással tölt el, hogy itthon maradtam azok mellett, akikkel kezdő koromban is együtt dolgoztam, teszem a dolgom, és segítek azokon, akik rászorulnak. 

Tegyük hozzá, hogy a cégvezető sok jó kezdeményezést támogatott, elsősorban a MOGYTTE önálló magyar karának a visszaállítását szolgáló rendezvényeket.

– További tervek? 

– A cégünk biztos alapokon áll, ami a kuncsaftkört illeti, 33 éven át megbecsültük őket, tisztességes munkát végezve. Reméljük, hogy a világpolitika nem fogja a működésünket befolyásolni és a fejlődésünket megszakítani.

Jeremiás-gyárcsarnok

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató