2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A csíksomlyói búcsú

  • 2015-05-21 16:13:48

Az idén május 23-án, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét Csíksomlyón.

Az idén május 23-án, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét Csíksomlyón.

A mai kegyhelyen először a bencések építettek román stílusú templomot, az ő helyüket a 15. század közepén a ferencesek foglalták el. 1444-ben IV. Jenő pápa körlevélben biztatta a lakosságot, hogy segítsenek a szerzeteseknek a templomépítésben, cserében búcsú megtartását engedélyezte. A négy évvel később befejezett gótikus templom főoltárát díszítette a hársfából faragott, gipsszel és festékkel bevont, székely leány arcú Mária-szobor, amely azóta is Csíksomlyó legértékesebb műkincse. Ez a világ egyik legnagyobb kegyszobra, magassága, a koronát is beleszámítva, 2 méter 27 centiméter. A Máriát „Napba öltözött asszonyként”, karjában a kis Jézussal ábrázoló alkotást többször festették újra, mígnem a múlt században megtiltották bármilyen módosítását. A szobrot 2012-ben megtisztították a rárakódott szennyeződéstől, és védőbevonattal is ellátták. A kegyhelyen idén jubileumi Mária-évet ülnek, mert a Szűzanya szobra körülbelül 500 éves.

Az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, abban az évben, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe a gyergyóalfalui plébános, István atya vezetésével pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, s miután Szűz Mária segítségét kérték, legyőzték a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után nyírfaágakkal ékesített lobogóikkal újfent Csíksomlyón adtak hálát a diadalért, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben elzarándokolnak ide pünkösd szombatján. A templomot a törökök 1601-ben felgyújtották, tetőzete leégett, de kegyszobrai épen maradtak. 1664-ben újjáépítették, ezután vált Csíksomlyó a székelység egyik gazdasági és kulturális központjává, ahol a ferencesek posztógyárat, elemi iskolát, gimnáziumot, tanítóképzőt és papneveldét is működtettek. A mai nagy barokk templomot a 19. század elején kezdték el építeni, 1876-ban szentelték fel, és 1948-ban kapott basilica minor rangot. A szabadtéri oltár a közelmúltban Makovecz Imre és csíkszeredai tanítványa, Boros Ernő tervei alapján készült.

A legnagyobb magyar katolikus búcsújáró helyen évről évre több százezren gyűlnek össze.

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú és a jubileumi év mottója: „Oltalmad alá futunk”. A szentmisét bemutató és a szentbeszédet mondó Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke a jubileumi Mária-év alkalmából a szentmise végén a Szentszék megbízásából teljes búcsúval járó pápai áldásban részesíti a híveket. Az ünnepi szentmisét a Duna tévécsatorna és a Mária rádió élőben közvetíti.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató