2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csatornázásra pályáznának

A község évi költségvetése 4 millió lej. Ebből helyi bevétel 7-800 ezer lej, a többi a visszaosztásból, pénzügytől, megyei tanácstól, a TVA-ból származik.  

Fotó: Nagy Tibor


A község évi költségvetése 4 millió lej. Ebből helyi bevétel 7-800 ezer lej, a többi a visszaosztásból, pénzügytől, megyei tanácstól, a TVA-ból származik. Eddig kaptak még kormányhatározatokból is pénzt, de 2012-től „egyetlen vasat sem” . A község első embere reméli, jövőre jobb lesz, mert „szeretnének rámenni az uniós pénzekre”.

Jelenleg uniós pályázataik, az iskolaprojekt kivételével nincsenek, de Szabó Levente elmondása szerint gondok vannak a konzultáns cégekkel, amelyek uniós pénzekkel foglalkoznak. – Én már két ilyen cégnél voltam. Enyhén szólva, mindkettőre ráfáztam. Nekik az a céljuk, hogy minél előbb bezsebeljék a pénzt, aztán ha sikeres a pályázatod, rendben, ha nem, annyi. A 3.22-esre is le volt adva a projektünk, komplex pályázatot készítettünk, leadtuk, egy pár pontszámmal kiestünk. Egyesek szerint a dolognak politikai töltete van, mások tagadják, hogy erről lenne szó. Most megint mindenki azt mondja, hogy nyugodtan lehet csinálni, mert fog ez működni. Járom a konzultáns cégeket, de még semmi konkrétumot nem tudni. Egyelőre csak beszélünk róla.

– Mire pályáznának?

– Szennyvízhálózat kiépítésére. Számomra ez a legfontosabb.

– A községközpontban sincs szennyvízhálózat?

– Nincs sehol. Ivóvíz-bevezetésre is pályáznánk Kölpényre és Ménesre. Szabadban, Galambodon, Csáváson, Felében, Szabédon van ivóvíz. Persze történt azért fejlesztés. Aszfaltoztunk Ménesen, Kölpényben, Szabédon. Vizet vezettünk Galambodra, de ezek mind az elmúlt években történtek. Véglegesítettük a vízhálózatot és aszfaltoztunk, de még nem fejeztük be. A kanalizálás után az volna a prioritás, hogy fogjunk neki aszfaltozni. Ha a 3.22-vel sikerült volna, akkor nagyon sok aszfaltozást el tudtunk volna végezni. Erre is egy olyan konzultáns iroda készítette a tervet, hogy minden engedély után nekem kellett futkosni. De sikerült időben leadni.

– Nem működik itt kistérségi társulás?

– Van, de nem működik.

– Miért?

– Van egy kistérségi társulásunk Rüccsel, de az a gond, hogy nagyon jól rendezi a dolgait a rücsi polgármester, és nagyon sok irigye van a polgármesterek között, így aztán nem működik. Volt egy kistérségi társulásunk Mezőpanit, Marosszentanna, Mezőbánd, Mezőcsávás között, az sem működik, nem tudom, miért. Most azon gondolkozom, hogy én szólítok meg egy-két polgármestert, például Szentannáét és Szent-györgyét, jó lenne, ha a három község alakítana egy kistérségi társulást. Csapatban kellene dolgozni.

A 2012-2016-os mandátumot nem tartom sikeresnek. A két előző sokkal jobb volt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató