Erre a közvetlenségre, amellyel most megszólítunk, Te bátorítottál életed minden pillanatában, és mi hallgattunk Rád, mert tudtuk, hogy mindig megtalálod a legrövidebb utat ember és ember között. Nem folyamodtál különleges etiketthez a Castellum, az erdélyi történelmi családok alapítványának körein belül sem, kiváló felmenőid örökségét hitelesen és könnyed természetességgel hordoztad.
Pedig örököltél küldetést és felelősséget Édesapád udvarhelyi székely primor családjától, ugyanakkor Édesanyád révén, aki Zeyk Domokos dédunokája volt, az erdélyi főnemesség nagy részével rokonságban voltál. Iskoláid is Erdély leghíresebbjei: két év a kolozsvári piaristáknál, két év az enyedi Kollégiumban, a további évek és az érettségi az akkoriban államosított vásárhelyi Református Kollégiumban.
Igazából csak a műszaki pályán lehetett valamelyest szabadulni a mindent elárasztó ideológiától, valószínűleg ezért is lettél mérnök, és jó szakemberként a mások munkáját összehangoló emberséges vezető.
Hamarosan kiderült, hogy még ennél is többre voltál hivatva: találkozásod a fotográfiával a sokak által űzött műkedvelésből nőtt ki, de 31 évesen már kiállítottál, és innen ívelt fel művészkarriered a nemzetközi elismertségig.
(Lesz majd méltó pályatárs, aki érdemben méltatja majd fotóművész-munkásságodat, de kikerülhetetlen ez a fejezet annak, aki Rólad beszél.)
Talán egyedülállóként a vidéki nemesség leszármazottai közül, megtaláltad a módját, hogy egy fiatal művészet eszközeivel tedd láthatóvá azt az értékrendet, amelynek nevében az elődök vállalták, hogy egy egész vidék boldogulásáért feleljenek: alázat a természettel szemben, törekvés az ember és természet összhangjára, az emberi lét szakaszainak sajátos méltósága, a dolgos élet becsülete, esendőségeink iránt mutatott megértés, az emberszeretetből fakadó humor; ugyanakkor láthatóvá váltak a kortárs világ egyensúlyvesztései, a környezetünket fenyegető halmozódások, évszázados hagyományok végnapjai. Koronatanúja lettél egy kornak, szolgálat volt ez is, akárcsak az elődöké.
Késztetést éreztél arra is, hogy történelmi távlatban szemléld a fotográfia erdélyi útját, és az út elején rátaláltál Zeyk Miklósra, az enyedi Burg egykori lakójára, így találkozott az előzményekben is a szenvedély és a család.
Nagy lehetőségeket ígért a 89-es fordulat, és Te mindenütt ott voltál, ahol az újnak jósolt világ műhelyei beindultak: a magyar érdekvédelmi szövetség megalapításánál, a vásárhelyi fotóklub újjászervezésénél, és 1993-ban Enyeden a Castellum születésénél. Ez volt az a lehetőség, amely lázba hozta a bizakodókat: egy igazságtalanul elhallgattatott és peremvidékre szorított társadalmi réteg újra megszólalása és megmutatkozása a világ előtt.
Te még a bizakodóknál is bizakodóbb voltál, kivételes rangot és nyomatékot tulajdonítottál a Castellumnak, amelynek birtokában államférfiakat szólít meg, és egyebek mellett kiköveteli majd a bocsánatkérést a 49-es kitelepítésért. Sokszor éreztük magunkat kishitűnek melletted, de nem ez volt az egyetlen okunk, hogy felnézzünk Rád: ugyanúgy csodáltuk érzékedet a felemelő pillanatok előkészítéséhez, amelyekből többet is megéltünk egyetlen napon, szép versekkel, lelkészi üzenetekkel és áldással, végül orgonaszóval, amikor az általad szervezett ünnepségen emlékeztünk egy másik kerek évfordulón a Vártemplomban. Ugyanúgy a Zeyk Domokos-megemlékezés 2016 júliusának végén Héjjasfalván, egy verőfényes napon.
Bőkezű nagyúrként osztogattad a látványt képeid kiállításával, kiváló fotóskollégád meghívásával, távoli seregszemlék vetített fotóinak mutogatásával, mások kiállításainak értékelésével. Belefért ebbe egy egész világ, szóltál minden korosztályhoz, és sokféle divatról szó esett. Barátja voltál és maradtál minden jóhiszemű fiatalnak, ez volt a titka szíved ifjúságának.
Nem jelentette ez bármi elfogadását, a bármire ráhangolódást, mindenről határozott véleményed volt: létezett egy pillanat, ami nagyon jellemző volt Rád, a szertartásos megfontolásé, amelyből születhetett egyetértés vagy elutasítás, egyformán emberségesen. Jó volt elkísérni Téged, amikor tárgyalni mentél szállásról, menüről, utaztatásról és egyebekről: mosolyogva fogadtak, mert tudták, hogy időbe fog telni, de azt is, hogy barátokként fogtok elválni. Nagyon lehetett Téged szeretni, Gazsi, és szerettünk is sokan, megszámlálhatatlanul sokan.
Élni lehetett tanulni Tőled, élni mindig másoktól körülvéve, másoknak ajándékozva magad.
Úgy búcsúzunk Tőled, mint egy ünnepnaptól, amely a létezés kivételes gazdagságát mutatta meg nekünk.
Hiányozni fogsz, fájdalmasan, és most már biztos, hogy az a bizonyos bocsánatkérés végleg elmarad. Emlékeinkben megőrizzük a világszép optikát, amely most már nem egy fényképezőgép lencséje, hanem a Te szemüveged, és mögötte vidám és okos tekinteted.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
