Brüsszeli „élmények”

László Györgyöt, a Marosszéki SZNT elnökét és harmincegy társát Brüsszelben érte a terrortámadás. Szerencsére egyikük sem sebesült meg, az ijedtségen kívül más bajuk nem esett. A harminckét tagú, főleg erdélyi jobboldali politikusokból álló küldöttség Balczó Zoltán európai parlamenti képviselő meghívására érkezett Európa politikai fővárosába.

László Györgyöt brüsszeli „élményeiről” kérdeztük.

– Hogy tetszett az Európai Parlament? 

– Én már jártam ott 2008-ban, most azonban nem jutottunk el oda, mert pont aznapra volt a parlamenti látogatás betervezve – már készülődtünk a szállodában –, amikor a terrortámadás történt. A program szerint a parlamentből mentünk volna egyenesen a reptérre. Akkor hallottuk a hírt, hogy történt valami. Az az igazság, hogy a szállodai recepciónál még annyit sem tudtak, mint mi, ott nem lehetett telefonon kommunikálni, de minket itthonról értesítettek a Romániában regisztrált telefonszámokon. Azonnal szükségállapotot hirdettek a hatóságok, percek alatt teljesen leállt az élet, csak a fegyveres járőrök jártak az utcán.

– Milyen hangulat volt a szállodában: bepánikoltak vagy beletörődtek a sorsukba és vártak?

– Volt egy általános pánik, de nem volt hisztérikus állapot. A mi csoportunkból, lévén székely emberek, voltak, akik keménykedtek egy kicsit, hogy miért nem mehetnek ki az utcára, de aztán rájöttek, hogy a helyzet sokkal súlyosabb.

– Éppen a merénylet napjára szólt a retúrjegyük.

– Úgy volt a programban, hogy délelőtt meglátogatjuk az Európai Parlamentet, és onnan egyenesen a repülőtérre megyünk. De a dolgok fölgyorsultak, minden megváltozott, gyorsan csomagolni kellett, hogy amint megérkezhetnek a kisbuszok, azonnal a reptérre vihessenek. Egyórányi várakozás után érkeztek meg, és elindultunk, de az egyébként negyvenperces utat közel öt óra alatt tettük meg. Mint az amerikai katasztrófafilmekben, az autópálya kimenő sávján közlekedési dugó volt, a bejövő meg szinte üres. A kisbuszokkal a torlódás miatt nem is jutottunk el a célig, kb. három kilométernyire a reptértől lepakoltak, és a további utat, mint a migránsok, gyalog tettük meg.

– Beszélt arról, hogy a brüsszeli vezetőjüknek úgymond „megmen-tették” az életét.

– Jelencsik Józsefről van szó, aki nap mint nap épp a robbantás órájában szokott átszállni a Maelbeek/Maalbeek metróállomáson, de mivel aznap kitérőt tett a szállásunk felé, elkerülte a robbanást.

– A reptéren a továbbiakban minden simán ment?

– Minden megváltozott. Igaz, már érkezéskor ott voltak a fegyveres katonák, de aránylag normális körülmények között történt a kiszállás. Hazatéréskor azonban már az utcán megállítottak és ellenőrizték a papírjainkat a rendőrök. A repülőtéren nagyon aprólékosan átvizsgálták a csomagjainkat, kifordították a ruháinkat. A várótermi hangulatot nem lehet leírni: hiszen néhány órával azelőtt egy másik reptéren robbantások voltak, a váróteremből se ki, se be nem lehetett menni, fegyveresek őriztek. Az emberek arcán látszott a pánik, hogy vajon itt is robbantani fognak? 

– Végül szerencsésen hazaértek.

– Kolozsvárig repültünk, ott autóbusz várt bennünket.

– Sikerült feldolgozni az „élményt”?

– A hangulat korábban is egészen más volt Brüsszelben, mint nálunk. A tömegközlekedési eszközökön az emberek csendesebbek, visszahúzódottak, nem is néznek egymásra. Ha véletlenül találkozott a tekintetünk, azonnal elfordították a fejüket, mindenféle kontaktust kerültek. Látszott, hogy valamitől félnek. A merénylet után civilekkel mi nem is találkoztunk, csak a repülőtéren, amikor mindenki menekülni próbált. Ott is a félelem dominált. Mindenki várta, hogy felszálljon a gép és maga mögött hagyhassa az egészet.

– Mikor készül újra Brüsszelbe?

– Egyhamar nem.