Hétköznapi történet
Messziről színes, villogó pontnak látszott a tengerparti szürkületben. A kikötőhöz érve már teljes nagyságában meg lehetett csodálni, és a belsejéből áradó régi diszkózene is hallhatóvá vált. Ezekre a hol pergő, hol andalító dallamokra száguldozott szünet nélkül a tető nélküli, elektromos autó, karnyújtásnyira az álomba merült hajóóriásoktól, a sétáló, fotózkodó, fagylaltozó nyaralóktól hullámzó mangaliai stégen.
A 8–9 év körüli sofőr gyakorlott mozdulatokkal kerülgette a parti tömeget, még a rajzfilmhősök elszántságával egymás mögött suhanó japán hajtányosokat – egy vele egykorú fiút és két kisebb leánykát – is sikerült kikerülnie, valahányszor elébe vágtak. Egy idő múlva megállt, körbenézett. Kétség sem fért hozzá, hogy beszélgetőtársat keres. Egy szemüveges gyerek téblábolt a kikötőben, őt szemelte ki. Járművével odagurult hozzá, megszólította, aztán elszáguldott, majd pár perc múlva visszatért, és folytatta a társalgást. Jó fél óráig ismétlődött ez a „repertoár”.
– Én száz lejnél olcsóbb pólót fel sem veszek – ért el hozzám az autós fiú hangja. Akkor határoztam el, hogy, ha elfogad, én is a beszélgetőtársává szegődöm.
Egy órával éjfél előtt elcsendesedett a kikötő, a közeli vidámpark hintái mozdulatlanságba meredtek, a pattogatottkukorica-árus is szedelőzködött. Már csak a fagylaltosbódé maradt nyitva, annak a közelében várakoztam. A villogó kisautó még mindig szorgalmasan rótta a köröket, majd gondolt egyet, és elém kanyarodott.
– Nem tudja, hány óra? – szólított meg a gyerek magabiztosan. – Apa azt mondta, fél 12-kor itt lesz.
– Addig már nincs sok – válaszoltam, és a telefonomon mutattam az időt. Meg akartam kérdezni a fiút, nem fél-e ilyen későig kint maradni egyedül a tengerparton, de mint egy igazi gondolatolvasó, megelőzött a magyarázattal:
– Már több mint egy hete itt vagyunk, úgy ismerem a helyet, mint a tenyeremet. Az árusok gyerekeivel is jóban vagyok, meg a halászokkal is. Ők is tudják, hogy mindig ilyenkor jön utánam apu, korábban nem ér rá, mert dolgozik. Kiül a szálloda teraszára a laptopjával, és intézi az ügyeit. Üzletember, ez a dolga.
A finom vonású, lebarnult arc pár pillanatra felnőttes mosolyba rendeződött.
– Nyáron egy egész hónapot vele töltök, visz magával mindenhova. A tavaly Egyiptomban is jártunk, azelőtt Dániában. Az úti célokat nem én találom ki, azok apu üzleti ügyeitől függnek, de amíg együtt vagyunk, bármit kérhetek tőle, megkapom. Ezt az autót Németországban vette nekem, már kétéves járgány, de még úgy megy, mint új korában.
– Mindig édesapáddal kettesben utaztok?
– Igen. A szüleim még kiskoromban elváltak, én anyuval élek, de júniusban csak apué vagyok.
– Itt, a tengeren, mivel töltöd a napjaid?
– Apu mindig hajnalban kel, hogy ússzon egyet a tengerben, olyankor én még alszom. Reggeli után együtt megyünk ki a partra, ő olvas, napozik, én lubickolok. Aztán visszamegyünk a szállodába ebédelni, utána pedig kijövök ide az autómmal, és éjszakáig elszórakozom.
– Sok barátot szereztél, mióta itt vagy?
– Főleg olyanokat, akik itt nyaralnak, de velük általában csak egyszer, legfeljebb kétszer találkozom. Jó lenne idevalósiakkal is megismerkedni, csak sajnos ők nagy csapatokban járnak, és nem foglalkoznak idegenekkel.
– Édesanyáddal is el szoktál menni nyaralni?
– Szeretnék, de ő nem az a kimozdulós típus. Apával sem szívesen enged el, mert nagyon félt. Azt mondja, nem kéne mindig úgy cipeljen magával, mint egy bőröndöt. Pedig ez egyáltalán nem így van. Ha tehetném, egyfolytában utazgatnék.
– Legszívesebben hova?
– A Kanári-szigetekre vagy Alaszkába. A „Kanárira” van is esély, apa megígérte, ha jövőben úgy alakul, odarepülünk.
– Itt még mennyi ideig maradtok?
– Pontosan nem tudom, pár napot biztosan. Aztán irány Bulgária, onnan Görögország. Ha jól sejtem, Törökországban zárjuk az idei utazást. Apa egyébként nem szokta előre elárulni, merre megyünk. Tudja, hogy imádom a meglepetéseket.
Sportosan öltözött, barna férfi tűnt fel a kikötő végében.
– Meg is jött – nézett rám a kicsi sofőr, aztán boldog izgalommal ült vissza a kormány mögé. Járműve villogva-zenélve távolodott a sötéten hullámzó tengerparti éjszakában.
