2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Maroson átívelő közúti híd közvetlen szomszédságában, az egykori Aranykakas vendéglő felől közelítve a hídfő bal oldalán évek óta kihasználatlanul áll Marosvásárhely egyik katonai egysége.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


A Maroson átívelő közúti híd közvetlen szomszédságában, az egykori Aranykakas vendéglő felől közelítve a hídfő bal oldalán évek óta kihasználatlanul áll Marosvásárhely egyik katonai egysége. A város önkormányzata évekkel ezelőtt kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium ügykezelésében lévő létesítmény és a hozzá tartozó 6,5 hektáros terület tulajdonjogának a megszerzését. Ez idáig azonban a megállapodás-tervezetek nem bizonyultak életképesnek.

Két hónappal ezelőtt, a novemberi tanácsülésen a képviselőtestület elfogadta a Honvédelmi Minisztérium és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közötti együttműködési szerződés második változatának a tervezetét. Az együttműködési protokollum második változatának 4. cikkelye értelmében a felek kötelezettség-vállalása között az állami tulajdonban és a Honvédelmi Minisztérium ügykezelésében lévő egység a 2012-ben aláírt 56564-es számú protokollum értelmében Marosvásárhely önkormányzatának tulajdonába és a Marosvásárhelyi Helyi Tanács ügykezelésébe kerülne. A csere feltétele állami lakásalapból épített kétszáz lakás, melyhez a területet a város biztosítaná.

Az országos lakásügynökség vezérigazgatója, George Ciprian Stan szerint azonban csak olyan új közberuházásokat vállalhatnak fel, melyek finanszírozása teljes mértékben biztosított. A vezérigazgató szerint a főhitelező Közigazgatási és Regionális Fejlesztési Minisztérium által kiutalt összegek függvényében 40–50 lakás szakaszonként felépítését vállalják.

– A Honvédelmi Minisztérium az egykor katonai egységként használt épületegységért és telekért cserébe kétszáz lakást kér. Teljesíthető lesz ez a feltétel? – kérdeztük Peti András alpolgármestertől.

– Az országban nagyon sok jó fekvésű, kihasználatlan katonai létesítmény van, amelyek nem töltik be egykori funkciójukat, ezért az önkormányzatok, beleértve a marosvásárhelyit is, igyekeznek a kihasználatlan katonai bázisokat megszerezni. Jó példa erre a várban lévő egykori katonai sorozóközpont, ami a megyei önkormányzat tulajdonába került, új, kulturális szerepkört kapva, ezáltal a Maros Megyei Múzeum egyik épülete színvonalas kulturális rendezvények színhelyéül szolgálhat. A Maros-híd melletti egykori kaszárnya stratégiai szempontból értékes területen van, ezért mindenképp megérné a városnak, hogy mihamarabb rendelkezhessen fölötte.

– A jelek szerint az együttműködési megállapodás második változata sem tűnik életképesnek.

– A Honvédelmi Minisztérium az ingatlan átadásáért cserébe kétszáz, alkalmazottai részére épített lakást kér. Arra gondoltunk, hogy az országos lakásügynökség lakásprogramjaiba iktatva sikerül ezt megvalósítani. Ezért született az ötlet, hogy az országos lakásügynökségi hivatal vállalja fel a kétszáz lakás megépítését a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottai számára, a helyi önkormányzat biztosítaná az építéshez szükséges telket a Raktár utcában, ami jóval kisebb volna, mint amivel elcserélnénk.

– A Honvédelmi Minisztérium elvárása, hogy az együttműködési megállapodás aláírásától számított két hónapon belül át is vennék az új lakásokat. Az előző változatban öt év volt a határidő. Lehetséges, hogy ez kerékkötés?

– A városi önkormányzatnak sürgős lett volna a csere, de a Honvédelmi Minisztérium is konkrétumokat vár, elkészült lakásokat, ami lehetetlen, hiszen nincs pénz lakásépítésre. Ők nem használják a kaszárnyát, az állaga egyre romlik, a város ellenben hasznosítani tudná.

– Nem menne gördülékenyebben a volt katonai egység ingatlanának a megvásárlása?

– Eddig még nem került szóba a megvásárlás, bár egyértelmű, hogy a jelenlegi megállapodás feltételeihez kötött csere a város számára nem előnyös.

– Az ócskapiac odaköltöztetésén és a digitális város projektjén kívül milyen más lehetőségek merültek fel?

– Elég, ha két-három fejlesztésre gondolunk, például a Maros-híd felújítására, amit addig nem lehet elkezdeni, amíg nincs egy másik alternatív út, amelyre a forgalmat elterelhetnénk. A telek a város lakossága által igencsak kedvelt Liget szomszédságában van. Lehetőség nyílna a szabadidőpark terjeszkedésére, a sportlétesítmények bővítésével pedig akár egy multifunkcionális olimpiai központot is létre lehetne hozni. Bár a digitális város projekt már nem időszerű, ennek ellenére ebben az ingatlanban akár egy informatikai kutatóközpont megvalósítása is elképzelhető lenne.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató