2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bocz Borbála rajzai Marosvásárhelyen

  • 2017-08-18 12:00:39

Egy mindössze tízegynéhány esztendőt átölelő életmű reprezentatív alkotásait mutatja be a marosvásárhelyi Bernády Házban jövő csütörtökön, augusztus 24-én 18 órakor nyíló kiállítás. 

Egy mindössze tízegynéhány esztendőt átölelő életmű reprezentatív alkotásait mutatja be a marosvásárhelyi Bernády Házban jövő csütörtökön, augusztus 24-én 18 órakor nyíló kiállítás. A kulturális központ nyári szünet utáni első tárlatán egy nagy ígéret, az éle-tének 33. évében elhunyt sepsiszentgyörgyi Bocz Borbála grafikáival találkozhat a vásárhelyi közönség. A művésznő, aki hosszas, súlyos betegsége ellenére nagy odaadással és példás művészi igényességgel igyekezett kiteljesíteni tehetségét, pár nappal első és egyben utolsó egyéni kiállítása előtt, 1988-ban fejezte be földi pályafutását. Brassói tárlatának anyagát rövid ideig szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, majd a következő évben Kolozsváron és Marosvásárhelyen is láthatták az érdeklődők. Aztán már csak kevesen találkozhattak rendkívüli tudásra és érzékenységre valló rajzaival. Tavaly a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) rendezett nagy sikerű emlékkiállítást Bocz Borbála hagyatékából. Az értékes grafikai gyűjtemény válogatott lapjaival ismerkedhetnek meg a vásárhelyi érdeklődők a Bernády Házban. A megnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író ajánlja a nézők figyelmébe a tragikus sorsú alkotó munkásságát és lélekteli fekete-fehér műveit. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató