2024. május 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába a Ferencváros, miután a múlt heti, hazai 3-1 után kedden 1-1-es döntetlent játszott a máltai Valletta otthonában. A magyar bajnok a következő körben a horvát Dinamo Zagrebbel találkozik, amely kedden a georgiai Saburtalón lépett túl. A párharc első meccsét jövő kedden rendezik Zágrábban, a visszavágó augusztus 13-án lesz a Groupama Arénában. Az FTC-nek még két ellenfélen kell túljutnia a főtáblára kerüléshez.

Ferencvárosi fölénnyel kezdődött a műfüves találkozó, a magyar csapat helyzeteket alakított ki, és többször eltalálta a kapufát is. Ennek fényében váratlan volt, hogy a félidő derekán 11-eshez jutott a házigazda, miután Lovrencsics egy ártalmatlan szituációban az ötös sarkánál odarúgott Tulimierinek. Bár Dibusz érezte az irányt, nem tudta hárítani Fontanella büntetőjét, így megszerezte a vezetést a Valletta, a párharc pedig szorossá vált.

A második játékrész a máltai bajnok próbálkozásaival kezdődött, az FTC inkább kontrákra rendezkedett be. Több lesgól után egy ilyen végén Nguen remek egyéni akciója gólt ért, középről leadott, 20 méteres lövésével nem tudott mit kezdeni Bonello kapus. A gól megnyugtatta a zöld-fehéreket, a korábbinál higgadtabban kezdtek futballozni, folyamatosan rohamoztak és többször is csak a szerencse vagy Bonello mentette meg a hazaiakat a góltól. A hajrára jelentősen visszaesett az iram, és végül nem esett több találat, ez pedig a magyar együttes továbbjutását jelentette.

Fotó: Malta Football


Jegyzőkönyv

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó: Valletta (máltai) – Ferencváros 1-1 (1-0), továbbjutott a Ferencváros 4-2-es összesítéssel

Ta’Qali, 1585 néző, vezette: Jonathan Lardot (belga).

Gólszerzők: Fontanella (27., 11-esből), illetve Nguen (60.).

Sárga lap: Pena Beltre (22.), R. Muscat (61.), illetve Ihnatenko (19.), Lanzafame (45.). 

Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, Camilleri, Pena Beltre – Dimech (75. Nwoko), R. Muscat (80. Monticelli), Tulimieri – Yuri, Fontanella, Piciollo (90. Tonna).

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko (33. Sigér) – Zubkov, Skvarka, Nguen (85. Varga) – Lanzafame (75. Szignevics).


Döntetlennel kvalifikált a CFR 

A román bajnok ugyanis a második, földrajzilag Ázsiához tartozó országból jövő ellenfelét is kiejtette a Bajnokok Ligája selejtezőiben: a kazah Asztana után az izraeli Maccabi Tel-Avivon is 3-2-es összesítéssel jutott túl. A Netanjában játszott visszavágóra 1-0-s előnnyel érkező kolozsvári csapat csupán három percig nem állt továbbjutásra, Nick Blackman közeli gólja után ugyanis ennyi kellett Mihai Bordeianunak, hogy büntetőt harcoljon ki, amelyből Juan Emanuel Culio a léc alá vágta a labdát, számolt be az NSO.

Az első félidő végén Culio távoli lövése után a kapusról kipattanó labdát Mario Rondón fejelte be, a második félidőben pedig már csak a védekezésre figyelt a CFR. A szünetben beálló Yonatan Cohen ugyan 16 méteres bombagóllal gyorsan kiegyenlített, de a további izraeli támadások már csak gyenge lövésekkel vagy pontatlan beadásokkal zárultak, a CFR támadásai pedig csak az idő múlását szolgálták. Sikerrel, így a kolozsváriak a következő körben már egy nyugat-európai csapat, a Celtic ellen lépnek pályára.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó: Maccabi Tel Aviv (izraeli) – Kolozsvári CFR 2-2 (1-2), továbbjutott a CFR 3-2-vel

Netanya, városi stadion. Vezette: Marco Fritz (német)

Gólszerzők: Blackman (15.), Cohen (48.), illetve Culio (19 – büntetőből), Rondon (42.).

Sárga lap: Atar (74.), illetve Deac (14.), Burcă (90.).

Maccabi: Gianniotis – Kandil (59. Geraldes), Piven, Amador, Davidzada – Dor Peretz, Glazer – Rikan (46. Cohen) – Blackman (72. Atar), Shechter, Dor Micha.

CFR: Arlauskis – Susic, Vinícius, Burcă, Camora – Djokovic, Bordeianu, Culio – Deac (52. Păun), Rondon (82. Ţucudean), Omrani (86. Andrei Mureşan).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató