2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új Tamási-darab a Maros Művészegyüttestől

Bár a járványhelyzet alakulása miatt hetek óta zárva vannak a közönség előtt Marosvásárhely kulturális intézményei, a színfalak mögött töretlenül folytatódik a munka. A Maros Művészegyüttes a Spectrum Színházzal együttműködésben Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát állította színpadra. 

Az egyelőre szűk körben bemutatásra kerülő előadásról, valamint a közeljövő terveiről Barabási Attila Csabát, a Maros Művészegyüttes igazgatóját kérdeztük. Beszélgetésünk alatt az is kiderült, mivel aratta a legnagyobb sikert a virtuális térben a társulat. 

– Hogyan sikerült a járványügyi korlátozások közepette felkészülni az új bemutatóra?

– Sokszereplős előadásról lévén szó, nem volt egy könnyű próbafolyamat. A Tündöklő Jeromos után a Boldog nyárfalevéllel a Tamási-darabok színrevitelére irányuló táncszínházi küldetést folytatjuk. A Maros Művészegyüttes táncosai mellett olyan színészek láthatók az előadásban, mint Bogdán Zsolt, Tatai Sándor, Szélyes Ferenc, Kárp György, Pál Hunor, Márton Katinka, Szász Domosi Anna, Czikó Júlia. A darab rendezője Török Viola, zenéjét Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója szerezte, koreográfusa Varga János. Az előkészületekre visszatérve, kezdetben a színészek és a táncosok külön próbáltak, a közös próbafolyamatot két hete kezdtük el. Április 16-án elemzés végett le is filmeztük az előadást. Április 23-án és 24-én tartunk egy szűk körű premiert, a nagyközönségnek azonban sajnos egyelőre nem áll módunkban bemutatni. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet alakulása ezt májusra lehetővé teszi. A táncosaink közül nagyon sokan egyébként már megkapták a koronavírus elleni oltást, így biztonságban lehet közösen dolgozni. 


Kiszállás zöld és sárga övezetekbe 

– A Maros Művészegyüttes a korlátozások első esztendejében is gazdag kínálattal ajándékozta meg a virtuális térben a népzene, néptánc kedvelőit. Gondolom, most sincs ez másként. 

– Mivel megyeszinten korlátozott az élő fellépések lehetősége, a megyeszékhelyen pedig egyáltalán nincs erre lehetőség, gondunk van arra, hogy a magyar és román tagozat hetente 3-4 online előadással kárpótolja a közönséget. Húsvétkor sóvidéki, ezen belül kibédi, illetve nyárádmenti húsvéti szokásokat elevenítettünk fel az interneten. Több mint ötszázan nézték meg a felvételt, két-háromezres megosztása lett. Egyértelműen ez volt eddig a virtuális térben aratott legnagyobb sikerünk.

– Beszéljünk kicsit a közeljövő forgatókönyvéről.

– Terveink bőven vannak, a megvalósításuk azonban a járványhelyzet alakulásától függ. Több előadásunkat a Székelyföld zöld, illetve sárga zónába tartozó falvaiban, városaiban vinnénk színre. Hargita megyében számos település ebben a kedvező helyzetben van. Gyergyószentmiklósra két előadásunkat, a Mátyás király álruháit és a Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-emlékműsort is várják. Az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját rendszerint ősszel tartják, idén azonban május 27–30. között kerül rá sor Csíkszeredában. A találkozón a Kányádi-emlékműsorral veszünk részt.


Legényes a világnapra 

– Április 29. a tánc világnapja. A múlt esztendő kivételével ezt a napot minden évben táncos villámcsődület tette emlékezetessé Marosvásárhelyen. 

– Idén is szeretnénk megszervezni a villanásnyi produkciót, persze a járványügyi előírásoknak megfelelően legtöbb 50 résztvevővel. Páros táncra nem lesz lehetőség, így kalotaszegi legényessel emlékeztetnénk az érdeklődőket a néptánc szépségére, erejére. Amennyiben erre Marosvásárhelyen nem lesz lehetőség, rendhagyó módon a megye egy másik, zöld vagy sárga zónához tartozó településén kerítenénk sort az eseményre. Természetesen egy előadással is szeretnénk tisztelegni a világnap előtt. Ha lehetőségünk lesz a megyeszékhelyen közönség elé lépni, az itt kevésszer játszott Mezőség mosolya című folklórműsort mutatnánk be. Azt még nem döntöttük el, hogy más helyszín esetén melyik előadásunkat vigyük színre, de bőven van miből választani. Az viszont nagyon elszomorít, hogy a járványhelyzet miatt idén sem ünnepelhetünk együtt a néptáncos világ többi szereplőjével. A meglévő korlátozások között kizárólag a hivatásos táncosok folytathatják a munkát, az amatőr néptáncmozgalomnak szünetelnie kell. A mi családunk azonban ennek a mozgalomnak a résztvevőivel, illetve a hagyományőrzőkkel teljes. Kérem a Jóistentől, hogy mielőbb enyhüljön a helyzet, és újra színpadon láthassuk a jövő legfiatalabb táncosait is.

A Boldog nyárfalevél próbáján

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató