Bemutatjuk az RMDSZ-es képviselőjelöltségre pályázókat

Azzal kezdeném, hogy a jelöltállítást a tavaly szeptemberben kezdeményeztem a gernyeszegi Teleki-kastélyban, egy év után még mindig itt tartunk, hogy már személyes barátságok mennek rá erre a játékra.

26 éven át a Felső-Maros mentének nem volt képviselete a megyei tanácson kívül, ami rányomta a bélyegét gazdaságilag is a régióra. Ez késztetett arra, hogy elvállaljam a jelölést. 1975-től dolgozom az útépítésben, 1990-től magáncégemnél, ugyancsak építkezésben, ez idő alatt a Maros megyei RMDSZ-nél voltam megyei képviselő három és fél mandátum alatt és ügyvezető alelnök.

2007-ben menedzsment szakon képesítést kaptam a bukaresti Hyperion Egyetemen. Ahogy a megyénél, a parlamentben is a fejlesztési vagy mezőgazdasági szakbizottságban szeretném kamatoztatni tudásomat.

A következő mandátumban az RMDSZ-frakció fel kell vállalja mind a tömbmagyarságot, mind a szórványt.

 

Császár Károly Zsolt

42 éves vagyok, végzettségem jogász.

Elsősorban azért jelentkezem képviselőjelöltnek, mert úgy érzem, hogy 15 évi jegyzői tevékenységem alatt megismertem és megértettem az emberek és az önkormányzatok mindennapi gondjait, és mindezek tudatában úgy gondolom, képes vagyok arra, hogy a törvényhozásban ezekre a gondokra megoldást találjak.

Másodsorban, a térség (a Kis-Küküllő és a Nyárádmente) polgármestereivel való megbeszéléseim során éreztem, hogy értékelik a felkészültségemet és támogatják a jelölésemet, ami nagyon pozitívan hatott rám, mert bizalmukkal megerősítettek, de ugyanakkor nagy felelősséget is ruháztak rám.

Jogász végzettségem és a jegyzői munkaköröm által olyan szintű tudásra és tapasztalatra tettem szert, amit képviselőként a közigazgatási szakbizottságban kamatoztathatnék a magyar emberek érdekében.

Képviselőként az önkormányzatok megerősítésén szeretnék dolgozni, mert az erős önkormányzat szolid és összetartozó közösséget eredményez.

 

Csép Éva Andrea

Amit munkásságom és személyem bemutatásakor a legfontosabbnak tartok elmondani, az, hogy négygyerekes anya vagyok. Van három csodaszép kamasz gyerekem és egy hároméves nőszervezetnek vagyok a Maros megyei édesanyja. Hogy mit jelentett ez a három év az én életemben és a közös gyermekünk, azaz közösségünk életében, arról nem nekem tisztem szólni, hanem annak a rengeteg hasznos rendezvénynek, amelynek szervezői voltunk, valamint a számos megoldott problémának. De természetesen a közösség érdekében végzett munkám nem itt és ekkor kezdődött el és nem is korlátozódott ennyire. Több mint 13 éve veszek részt a Maros megyei RMDSZ munkájában, a megyei önkormányzatban a harmadik mandátumomat töltöm a szövetség színeiben. Ez alatt az idő alatt megismertem a közösségek helyzetét, többször eljutottam a legeldugottabb falvakba is. Románia lakosságának 40%-a mélyszegénységben él, ez alól sajnos megyénk sem kivétel, úgy gondolom, hogy olyan törvényekre van szükség, amelyek az emberek problémáira reális megoldásokat hoznak.

A nekem jelzett és általam azonosított problémáknak igyekeztem mindig utánajárni, és a megyei tanács szociális-kulturális szakbizottságának tagjaként több olyan határozatot kezdeményezni és kidolgozni, amelyek célja jobbá tenni a Maros megyeiek életét. Ilyen volt idén például a családi belépőjegyek bevezetése a kulturális intézményekbe, az akadálymentesítés megoldása, a pszichológusok és logopédusok számának növelése, a megyei ifjúsági alap létrehozása, amelyből főként vidéki ifjúsági projekteket finanszíroz a megyei tanács, amit azért tartok fontosnak, mert a szegényebb településeken élő fiataloknak gyakran hiába születnek remek ötleteik, ha a helyi önkormányzatok pénzhiány miatt nem tudják azokat támogatni. Ahhoz, hogy fiataljaink kiteljesedjenek, hogy lendületükkel a közösség fejlődése érdekében tehessenek, támaszra van szükségük. Ez a kölcsönös bizalom az alapja és garanciája itthon maradásuknak – és egyben a közösség jövőjének, életben maradásának. Megyei tanácsosi munkám során azonban tapasztaltam olyan gondokat is, amelyek esetében meg volt kötve a kezünk, hiszen a hiányos törvényes előírások akadályoztak alapvetően jó kezdeményezések megvalósításában. Ezeket a problémákat a parlamentből lehet orvosolni törvénymódosításokkal. Úgy vélem, hogy a megyei tanácsnál szerzett közigazgatási tapasztalatom, valamint a megye településeinek, közösségének ismerete, az állandó kapcsolattartás segítene a parlamenti munkában. Döntésemet, hogy indulok egy képviselői mandátumért, több önkormányzati vezető, RMDSZ-es tisztségviselő, a megyei nőszervezet és természetesen a családom buzdítása nyomán hoztam meg. Miután itthon, a megyei tanácsban is a szociális szakbizottságban dolgozom, Bukarestben is ennek a bizottságnak a munkájában vennék részt, hiszen ezt a területet már jól ismerem. Emellett fontosnak tartom a parlamentből is segíteni Maros megye fejlődését, hogy felzárkózhassunk a szomszédos megyékhez. De ami igazán meggyőzött és minden egyes alkalommal meggyőz, ha elgyengülni látszom – az a saját gyermekeim és a közösségem fiataljai jövőjének kilátástalansága. Szeretném és foggal-körömmel, igazi anyatigrisként küzdeni fogok, ahogyan eddig is tettem, annak érdekében, hogy ne legyen alternatíva számukra az elvándorlás. Akarjanak maradni, akarjanak tenni, és soha ne szégyelljék elmondani és megvalósítani ötleteiket, ehhez viszont valós jövőkép kell. Mert kezükben a jövő és birtokukban az Élet. Nekem, mint életet adó anyának kötelességem bátorítani őket és egyengetni útjukat. Én ezt fogom tenni, mert hiszek benne!

 

Fodor Sándor József

– Milyen indíttatásból, kinek az ösztönzésére jelentkezett erre a feladatra? 

– Két oka van annak, hogy a feladatra jelentkeztem. A jelölési időszak lejárta körül azt tapasztaltam, hogy az addigi pályázók egyike sem szórványközösségből való, ugyanakkor gyakorló pedagógus sincs közöttük, olyasvalaki, aki személyesen tapasztalhatná a mai oktatási rendszer hiányosságait, avagy a képzési rendszer ellentmondásos mivoltát. Ijesztőnek és elkeserítőnek találom ugyanakkor a magyar ajkú lakosság számának csökkenését, elsősorban a szórványtelepüléseken. A szórványmagyar közösségek legfőbb gondja a minőségi anyanyelvi oktatás biztosítása, ugyanis az érvényben levő oktatási törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó előírásait a mai napig nem lehetett alkalmazni. Feltett szándékom az, hogy egy új oktatási törvénytervezetet kidolgozó RMDSZ-es csapat tagjaként segítsek az elkövetkező nemzedékek számára a kor elvárásainak megfelelő oktatási rendszert létrehozni.

– Milyen szakmai tapasztalattal, tudással rendelkezik? 

– 1994-ben a nagykőrösi Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem tanítói oklevelet, majd a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen diplomáztam, illetve a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen mesteri fokozatot szereztem az oktatásmenedzsment területén.

Pályafutásom legelején a kecsegtető anyaországi állásajánlat ellenére a hazai szórványvidéket választottam. Előbb Ádámos községben tanítottam, majd címzetes oktatóként Segesvárra, utóbb pedig 1997-ben a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskolába kerültem, ahol 2002-ben sikeres versenyvizsga alapján az iskola igazgatóhelyettese lettem. Szakmai téren minden lehető fokozatot megszereztem. A Maros Megyei Tanfelügyelőség keretén belül több szakcsoportnak vagyok tagja és megbízott szakirányítója. A szakmai sajtóban több cikkem jelent meg az évek folyamán, illetve két könyvnek is társszerzője 

vagyok.

Szakmai pályafutásom mellett városi önkormányzati képviselő is vagyok, 2012-től az önkormányzat oktatási és szociális szakbizottságának elnöki tisztét töltöm be.

– Milyen szakbizottságban, törvény-előkészítő munkában venne részt? 

– Oktatási szakbizottságban.

– Milyen változtatásokat lát szükségesnek az RMDSZ-frakciók, képviselők és szenátorok munkájában?

– Fontosnak találom az emberközelséget. Számomra mindenkoron meghatározó az erdélyi magyar választópolgár óhaja, akarata, természetesen a lehetőségek keretein belül. Ahhoz, hogy ezt ismerhessük, állandó kommunikációs kapcsolatban kell lennünk a közösség tagjaival. Mindenkoron egy parlamenti képviselőnek megoldásokat kell találnia az emberek problémáinak megoldása érdekében és nem megmagyarázni azt, hogy miért nem megoldható egyik-másik probléma. A parlamenti képviselő mindenkori feladata a választópolgárok gondjainak alapfokú megoldása, és úgy gondolom, hogy erre semmiképpen sem alternatíva a magyarázkodás.

 

Hamar Alpár Beniamin 

Radnóton születtem 1968-ban, és Marosvásárhelyre költözésünk után tanulmányaimat az óvodától az egyetemig a megyeszékhelyen végeztem.

1989. december 21-én részt vettem a kommunista diktatúra elleni tüntetésen, ahol két golyóval a lábaimat átlőtték. Rendszert váltottunk, véget vetve az egypártrendszernek. Létrejött az RMDSZ is, aminek 1990 óta tagja vagyok.

1990-ben megnősültem, és három gyerekem van, egy feleségtől. Dolgoztam mint kazánfűtő, kereskedelmi ügynök, ingatlanközvetítő, önkéntes és az egyetem elvégzése után mint közigazgatási szakértő.

2014/2015-ben a román kormány alkalmazottja voltam a forradalmárok államtitkárságán Bukarestben mint területi szakfelügyelő, 11 megyét koordinálva.

Több éve már, hogy civil szervezetek kértek fel a politikai szerepvállalásra. Szóba jött az indulásom függetlenként, más pártok vagy új párt képviseletében. Nem adtam fel, és büszkén vállalom magyarságomat, és lojális maradtam az RMDSZ-hez még azok után is, mikor a rossz döntések sorozata megnehezítette és befolyásolta az életemet. A frakciók a gyilkos Guşának, akinek a parancsából meglőttek, szobrot akartak állítani Marosvásárhelyen, majd fizetés, nyugdíjlevágás, munkanélküliség következett.

Aktív szakszervezetisként, majd civil szervezetek vezetőjeként országosan több tüntetést szerveztem és hallattam a szavam, próbáltam megoldásokat keresni az emberek gondjaira, bajaira.

Majdnem minden magyar ünnepen, megemlékezésen, tüntetésen részt vettem.

2011-től a marosszentkirályi RMDSZ-választmány-nak vagyok a tagja, és az ő felkérésükre, támogatásukat élvezve jelöltettem magam parlamenti képviselőnek.

A szociális kérdésekkel foglalkoznék és a forradalmárok problémáival a szakbizottságokban. Érdekel és foglalkoztat a kisember gondja-baja, nemzetiségtől, nemtől, vallástól függetlenül. Tudom, hogy milyen munkanélküliként családot vezetni, gyermekeket nevelni, iskoláztatni. Tudom, hogy milyen busszal, vonattal közlekedni. Dolgozni akarok az emberekért, közösségünkért, nem vagyok egy érdekcsoportnak sem a bábuja. Törvénymódosításokkal megoldásokat akarok találni a családosok, az emberek jobb megélhetési körülményeinek a javítására, munkahelyek teremtésére, és a szülőföldön maradás biztosítására. A forradalmárok közül ki kell iktatni a sok álforradalmárt, és nyilvánosságra kell hozni az igazságot a forradalommal meg a fekete márciusi eseményekkel kapcsolatosan is. Románia 100 éves fennállásának a megünneplése kapcsán említeni és kérni kell az 1918-as ígéretek betartását.

Mentalitásváltásra van szükség a frakció, szenátorok, képviselők közt. Szeretném, ha a képviselők, szenátorok nem felejtenék el, hogy honnan, kik és miért küldték őket fel a parlamentbe. Emberközeli és nem arrogáns, lekezelő magatartást tanúsító képviselőkre, szenátorokra van szükség, hanem akik tartják a kapcsolatot a választókkal és együtt keresik a problémák megoldását. Véget kell vetni az olcsó színjátékoknak, látszatpolitizálásnak és a választási ígéretek be nem tartásának.

 

Soós Zoltán 

– Milyen indíttatásból, kinek az ösztönzésére jelentkezett erre a feladatra?

– Amikor a marosvásárhelyiek úgy döntöttek, hogy engem jelölnek a vásárhelyi magyar összefogás jelöltjének, az egy fontos választóvonalat jelentett az életemben. Akkor hoztam egy határozott döntést. Úgy döntöttem a családommal együtt, hogy amennyiben ilyen szintű közösségi szerepvállalás mellett döntünk, akkor a továbbiakban sem hagyhatom cserben, és politikusként kell szolgálnom a marosvásárhelyieket, Maros megyeieket, függetlenül az önkormányzati választások kimenetelétől. Manapság nem hálás dolog ilyesmit kijelenteni. Amikor az ember eldönti, hogy beleáll a cselekvő politizálásba, azt nem 30-40 napra teszi, ameddig a kampány tart. Egy ilyen döntéssel felelősség jár. Felelősség a csapat felé, aki segített idáig eljutni, felelősség a szavazópolgárok felé, akiknek visszaadtuk a hitét, hogy Marosvásárhelyen lehet együtt alkotni és megmozdulni.

Egyházi képviselőktől, marosvásárhelyi véleményformálóktól a polgármesteri választás után is lélekerősítő bátorítást kaptam, sokszor észszerűségi szempontból világítottak rá arra, hogy erre a vállalásra szükség van a részemről. A legerősebb bátorítást mégis a marosvásárhelyiektől kaptam, választópolgároktól, akik azt kérték tőlem, hogy folytassam az ő képviseletük érdekében tett erőfeszítéseimet.

– Milyen szakmai tapasztalattal, tudással rendelkezik?

 – Egyrészt nagyon jól ismerem a közigazgatási törvény útvesztőit és hiányosságait, hiszen egy közintézményt vezetek hosszú évek óta, és látom, hogy milyen száraz  jogi megfogalmazások, mondatszerkezetek és „formulák” miatt válik lomhává, nehézkessé az állami szféra. Ezzel együtt azt is tudom, hogy milyen változásokra van szükség ahhoz, hogy az állami intézmények is felvegyék a ritmust és választ tudjanak adni a polgárok igényeire. A Maros Megyei Múzeummal ebben a tekintetben évről évre jobb eredményeket érünk el. 

A közösségi szerepvállalást lentről kezdtem. Négy évig önkormányzati tanácsos voltam, így sikerült megismernem a politikai döntéshozatal logikáját és az ezzel járó háttérmunkát is. Látom, hogy ahol a politikai akarat és a szakmaiság találkozik – ez ugyan ritka jelenség –, hatékonyak lehetünk.

A magyar összefogás polgármesterjelöltjeként az önkormányzati választásokat megelőző időszakban olyan tapasztalatokra tettem szert, amelyeket becsülettel és jó eséllyel tudnék kamatoztatni az RMDSZ parlamenti munkája során is, legyen szó szakmaiságról vagy politikai partnerekkel fenntartott kapcsolatokról.

 – Milyen szakbizottságban, törvény-előkészítő munkában venne részt?

– Kulturális és örökségvédelmi területen biztosan hasznos tagja lennék a törvényalkotó testületnek. Úgy gondolom, a következő parlamenti ciklus nagy kihívása a kisebbségi törvény elfogadtatása: a kulturális önrendelkezés biztosítása a magyar közösségeknek. Továbbá adminisztratív szempontból az ország közigazgatási átszervezés elé néz. Az RMDSZ az egyetlen olyan politikai alakulat, amelynek van egy megoldása erre, egy benyújtott törvényjavaslata, hiszen Székelyföld, ezzel együtt Maros-szék mint történelmi egység ebből az átalakulásból nyertesen kell kikerüljön. Történészként megvannak a kulturális, antropológiai és szociológiai ismereteim ahhoz, hogy hasznára legyek az RMDSZ-nek ebben a várható szakmai vitában.

 Felelős döntést kell hozzanak, olyan képviselőkre és szenátorokra van szükség, akik méltó módon megállják a helyük a bukaresti törvényhozásban is. Akik továbbra is fel merik vállalni a magyar ügyet, akik tenni akarnak a magyar közösségért. 

– Milyen változtatásokat lát szükségesnek az RMDSZ-frak-ciók, képviselők és szenátorok munkájában?

 – A változás mi magunk kell legyünk. Van egy olyan mondás, hogy „nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani”. Ezzel azt akarom mondani, hogy én Marosvásárhelyről fogok Bukarestbe járni, és a látszatát is el szeretném kerülni annak, hogy több időt töltök Bukarestben, mint kellene. A marosvásárhelyi magyarok megszerzett rokonszenve olyan érték, amelyet nem szabad kockáztatni, nem szabad eltékozolni. Egy barátom mondogatja minduntalan, hogy a képviselő szavunk jelentése nem más, mint valakinek, valaminek „a képét viselni”. Ez azt jelenti, hogy azoknak az embereknek az ügyes-bajos dolgait kell megjeleníteni, pontosabban azoknak az embereknek a bajaira kell törvényalkotói megoldást javasolni, kiverekedni, akik felhatalmaztak a képviseletre. Én mindenekfölött a megye és a megyeszékhely dolgait fogom szem előtt tartani, legyen szó képviselőházi szavazásról, törvényalkotási munkáról, szakbizottsági tevékeny-ségről.

Nagy a felelősség a Maros megyei lakosság vállán, hiszen 

az elmúlt 26 évben tevékeny-kedő törvényhozóink visszavonulnak. Nyomdokaikba lépni azt is jelenti, hogy olyan képviselőkre és szenátorokra van szükség, akik méltó módon megállják a helyüket a bukaresti törvényhozásban.

 

Tubák Nimród

– Milyen indíttatásból, kinek az ösztönzésére jelentkezett erre a feladatra?

– Derült égből ért villámcsapáshoz tudnám hasonlítani azt, ahogyan megtudtam, hogy a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET) elnöke rám gondolt a jelöltség kapcsán. Első ízben nem szerettem volna vállalni, hisz novemberben egy jelentős vizsgám lesz, ahol fontos, hogy jól teljesítsek, de pár nap után, jobban átgondolva, emlékezve a nehézségekre, a közös munkára és az eredményekre, amelyeket elértünk diáktársaimmal a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségben (MMDSZ) úgy gondoltam, hogy ha csapatunkkal segíteni tudjuk az erdélyi közösségünk ügyét, akkor vágjunk bele. Személyes indíttatásból vállaltam el, ugyanis azt vallom, hogy úgy kell elfoglaljuk saját helyünk a földünkön, hogy valami maradandót hagyjunk magunk után, ami nemcsak nekünk, de más számára is boldogságot, örömöt vagy jobb életkörülményeket hoz.

– Milyen szakmai tapasztalattal, tudással rendelkezik?

– Fiatal vagyok, 25 éves, így nyilvánvalóan a tapasztalatom nem hasonlítható össze egy középkorú vagy idősebb személyével, de itt fontos megjegyeznünk, hogy az ifjúság  jelöltjeként nem lenne alkalmasabb egy korombelinél a korosztályunk képviseletére. A kérdésre visszatérve: frissen végeztem, általános orvosi karon, a MOGYE-n. Diákéveim alatt 2012-től 2015-ig választott elnöke voltam az MMDSZ-nek, illetve diák szenátora és diák képviselője a magyar diákságnak az egyetemen. A szervezet ezer fölötti tagságot számlál, és a rendezvények heti rendszerességgel kerültek megrendezésre, így szervezeti és szervezési tapasztalatra tettem szert az elmúlt évek alatt. A szakmai tapasztalatomhoz tartozik, hogy ezen idő alatt ifjúsági vezetői hálónkat erősítettük  mind Erdélyben, mind az anyaországban. A későbbiekben a városi RMDSZ-nek lettem a választmányi tagja és a MIET vezetőségének tagja. Érdekvédelmi területen elsősorban a MOGYE-n tevékenykedtünk, de rendszeres programjainkkal megszólítottuk a Marosvásárhelyen tanuló több ezer hallgatót. Elnökségemmel örököltük a 2011-ben kirobbanó MOGYE-ügyet, amely kapcsán több tiltakozó megmozdulásnak voltunk a szervezői, társszervezői. Bár a kérdés a mai napig nem oldódott meg, és szerintem már meghaladta az egyetem tanárainak, valamint diákjainak hatáskörét, belekóstoltam abba, hogy mit jelent képviselni a kisebbséget, mit jelent kis hal lenni a cápák között, de mégis erősként úszni a felszínen vagy legalább vízközépen.

– Milyen szakbizottságban, törvény-előkészítő munkában venne részt?

– Végzettségemnek és diákszervezeti szerepvállalásomnak megfelelően elsősorban ifjúságpolitikai, egészségügyi szakképzés területén tartom magam véleményformálónak, emellett a hazai civil szféra is folyamatos törvényhozói támogatásra tart igényt.

– Milyen változtatásokat lát szükségesnek az RMDSZ-frakciók, képviselők és szenátorok munkájában?

– Nagy szükség van a fiatalok szerepére, ezt egy lehetőségként láttuk a fiatal kollégákkal mind a MIET-nél, mind a MIÉRT-nél, amely ifjúsági partnere az RMDSZ-nek. Így, ha bekerülnék mint képviselő, fiatalemberként lendülettel, de kellő alázattal viszonyulnék a munkámhoz. Törvényhozóként életképes jogszabályokat kell alkotni, olyanokat, amelyek annak függvényében születnek, hogy a szavazókkal állandó kapcsolat van, hiszen számos olyan törvény született, amiről a későbbiekben kiderült, hogy nagyon nehéz alkalmazni vagy nem működik. Például fontos lenne a bürokratikus folyamatokat egyszerűsíteni: ha a pénzügynél kifizeted az egészségügyi biztosítási járulékot, azt lássák az egészségügyi pénztárnál is, ne legyen szükséges egy bizonylattal elmenni és újból sorba állva visszajelezni. Érdemes lenne újból átgondolni a fiatalok szavazási korhatárának csökkentését.