2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bánffy-est Szászrégenben

Gróf Bánffy Miklósnak szentelte legutóbbi rendezvényét a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság. Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és Kilyén László színművészek az író külföldre szakadt lányához, Bánffy Katóhoz intézett levelezéséből, valamint Váradi Aranka színésznő, az író felesége naplójából olvastak fel részleteket.

Gróf Bánffy Miklósnak szentelte legutóbbi rendezvényét a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság. Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és Kilyén László színművészek az író külföldre szakadt lányához, Bánffy Katóhoz intézett levelezéséből, valamint Váradi Aranka színésznő, az író felesége naplójából olvastak fel részleteket. A Szétszórtan című összeállítást Kilyén Ilka magyar örökség díjas színművész válogatta össze. Bánffy írói és politikai tevékenységéről Markó Béla tartott előadást. A meghitt és színvonalas rendezvénynek a DIO Ház adott otthont.

Böjte Lídia, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke köszöntőjében elmondta, elégtétel számára, hogy sok olyan magyar ember él Szászrégenben, akik érdeklődnek kultúránk iránt, s ennek az igénynek a társaság örömmel tesz eleget. A Bánffy-év jegyében számos rendezvény volt Magyarországon, Kolozsváron, Erdély-szerte, s ebbe a sorba illendő Szászrégennek is beállnia. Az emlékév jegyében meg kell ragadni az alkalmat, hogy Bánffy életműve nagyobb népszerűséget kapjon, hiszen angol, olasz, francia nyelvterületen szinte jobban ismerik a munkásságát, mint a magyarság. – Újraolvastam az Erdély-trilógia három kötetét – Megszámláltattál..., És híjjával találtattál, Darabokra szaggattatol –, s újra megfogalmazódott bennem: Bánffy a legnagyobbak közé tartozik. Írásaiban – amit mindenkinek el kellene olvasni – rávilágít arra is, ahogyan a magyar arisztokraták „előkészítették” Trianont. Bánffy a 60.000 holdjával az akkori Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosa volt, aki anyagi és erkölcsi támogatás kíséretében vállalta fel a közösségi érdekek képviseletét. Író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, Bethlen István kormányának külügyminisztere, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, számos szervezet és egyesület vezetője, mecénása volt egy személyben. Jog- és államtudományokat tanult, majd doktori címet szerzett. Bánffy Miklós 1873-ban Kolozsváron született és 1950-ben Budapesten, nagy szegénységben hunyt el – mondta el bevezetőjében Böjte Lídia.

Bánffy Miklós életművét, írói, politikusi, közéleti munkásságát, emberi nagyságát egy est keretében nehéz összesűríteni, azonban pályája lényeges mozzanatainak felvillantásával Szászrégenben mégis sikerült.

A színművészek által felolvasott részletek Bánffy utolsó éveit ölelik fel 1944 karácsonyától 1950-ben bekövetkezett haláláig. Ezek az évek a gyötrődés, a betegség, a reményvesztettség, a kétségbeesés, az egyetlen lánya, a Kató utáni sóvárgás, a teljes elszegényedés és kirekesztettség időszaka volt, amikor vagyontól, méltóságtól, családtól megfosztottan kellett élnie.

– Bánffy Miklóst, ezt a nagy embert, aki híres író, festő, díszlet-, jelmez- és épülettervező, és minden művészetek tudója volt, aki olyan művelt volt, hogy nem tudok másikat hasonlót, aki ennek az országnak főispánja volt, főrendházi tag, képviselő, a Nemzeti Színház és Opera kormánybiztosa, külügyminiszter és mit tudom én még mi minden volt, ezt a nagy embert senki sem tekintette saját halottjának. Sőt, elhúzódott mindenki tőle, mint a bélpoklostól, mert hogy Bánffy gróf volt. Végül a református egyház, amelynek főgondnoka volt, adott a temetéshez 1500 forintot… A Farkasréti temetőbe temettem, Budán, mert ott szebb és olcsóbb. Ravasz László püspököt, aki akkor már visszavonultan élt Leányfaluban, kértem meg: ő temette. Gyönyörűen beszélt. Azt mondta: Fényt és gazdagságot, mindent adott neki az Úr. De mi volt mindez a szellemi kincsekhez képest, melyekkel elhalmozta? Mégis pár hónapja úgy jött át a határon (Romániából Magyarországra), mint egy szegény, öreg vándor – írta róla felesége, Váradi Aranka.

Markó Béla úgy értékelte, hogy e hatalmas személyiség életpálya, életének utolsó szakaszában bekövetkezett reménytelen helyzete, a szétszaggatott család sorsa annak tükre, ami velünk, nemzetünkkel, az erdélyi magyarokkal a XIX–XX. században történt. Bánffy Miklós nagy szolgálatot tett saját nemzetének, Erdélynek, és rendkívüli módon járult hozzá a román és a magyar nemzet – mindmáig sikeresnek nem mondható – közeledéséhez. Ő mindent megtett, hogy párbeszéd kezdődjék el, hogy tárgyalóasztal mellett intéződjék a két nemzet viszonya – mondta többek között előadásában Markó Béla.

Végül a szervezők azt próbálták tisztázni, miért pont idén szervezték a Bánffy-emlékévet, amikor sem születésének, sem halálának nincs kerek évfordulója. A választ nem sikerült megadni, azonban ez nem is lényeges, a fontos, hogy Bánffy Miklós emlékét több rendezvényen felidézték, hogy alakja méltó helyre kerüljön.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató