Bali után Marosvásárhely

– Elöljáró beszédként megkérnélek, mesélj arról, hogy ki vagy? Itt születtél Vásárhelyen, itt éltél sokáig, majd elmentél külföldre, utána visszajöttél, és kiállítottad a műveidet. Ki ez az ember? – teszem fel én is a kérdést úgy, ahogyan azt sokan azok közül, akik látták a képeidet, valószínűleg felteszik maguknak.

– Itt születtem Vásárhelyen, itt éltem 22 éves koromig. Itt jártam a művészetibe Datu Victor tanítványaként, majd elmentem világot látni. Legutóbb a tavaly télen tértem vissza egy fél évre, kicsit újra átélni a régi érzéseket. Új életet szeretnék kezdeni, és ahhoz valamilyen formában vissza kell térni a gyökerekhez. Úgy gondoltam, hogy ebben sokat fog segíteni, ha egy kicsit visszajövök. Találkoztam régi emberekkel, régi történetekkel, szembesültem saját magammal és a régi önmagammal, tehát jól sikerült a gyökér kiásása és újramegtekintése. Úgy érzem, lehet erre építeni. És meghívást kaptam, hogy itt, ebben a kis teremben (a Kultúrpalota főtérre nyíló, gyerekkönyvtár melletti Deisis Galériája – a szerk.) állítsam ki a képeimet. Ez pedig beharangozója a következő, nagy kiállításomnak, amely 2015 májusában nyílik majd, és egész hónapban nyitva tart a Kultúrpalota földszinti galériáiban. E mostani tárlatom amolyan ízelítő: ez vagyok én, aki pedig szeretne megismerni, ebből képet kaphat arról, hogy egyáltalán miket csinálok. Jövő májusra sokkal több képet hozok, hiszen jóval nagyobb kiállítást szervezünk, és körülbelül 50 munka kell ahhoz, hogy megtöltsem a termet. 

– Természetesen minden képzőművész egyéni stílussal rendelkezik, és ez a te esetedben sincs másként. Enyhe pop-art, jellegzetes ecsetkezelés, a naturalista és szürreális elemek egyaránt jellemzik a munkáidat. Milyen hatások értek, mi befolyásolt a saját egységes és színekben gazdag alkotói világod kialakulásában, kialakításában?

– Nem érzem úgy, hogy kialakítottam volna valamilyen stílust vagy világot – ez folyamatosan alakult és alakul. Mindig színesen festettem. Még 1997-ben volt Budapesten a Gellért Szálló teaszalonjában egy elég nagy kiállításom. Érdekes módon azt a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója nyitotta meg. Az akkori, uralkodó képzőművészeti stílus nagyon elszürkült volt, az emberek inkább mono-króm dolgokat festettek, visszatértek a sötétebb tónusokhoz. Ez a mai napig is erős vonal már akkor elindult. És azt mondta ez az idős bácsika, a múzeum igazgatója, hogy végre egy fiatal festő, aki nem megy a trendek után, és mer színeket használni. Akkor is nagyon színes volt a képi világom, és ez a mai napig megmaradt. Nem használok tubusszíneket, minden kevert, minden meg van törve valamilyen más színnel. Elég élénkek maradnak a színek, nem szürkülnek be, nem halnak meg. Ami a stílusirányzatokat illeti, mindenfelé járok a világban, sok alkotótáborban részt veszek, és az ember találkozik más művészekkel, más technikákkal, amelyek hatnak rá. Én az olajat preferálom, mert az számomra egy elitebb, nehezebben használható anyag, ugyanakkor megpróbáltam például akrillal festeni, mert nagyon sokan azzal festenek. De az mindig elfojt, lefojt. Ezeket az alapokat azonban meghagytam. Az akrillal készített aláfestéseket úgy hagytam, majd ráfestettem olajjal. A végén pedig jól néztek ki az elfojt részletek, mert a lényeg, amit láttatni akarok, az meg van festve. Ettől érdekes lett a kép. Sok olyan munkám van, amelyeken láthatóak ezek az elfojt részletek, de nem mindegyik ilyen. Szeretem a festőkést, mert nagyon robusztus dolgokat lehet vele festeni. Például az épületek esetében, a Kuba-képeknél nagyon sokszor használtam a festőkést, mert ott eléggé lerobbant házak vannak, és ezen házfalak megmutatása a kés segítségével sokkal látványosabb. Amikor eget festek, akkor is használom, aláfestésnek felteszek mindenféle sötét színt, és erre rakom föl rétegesen a színeket, a felhőket, ezzel pedig elérek egy számomra mindenképpen érdekes hatást. 

– Vannak olyan képeid, amelyek mintha befejezetlenek lennének, nyilván szándékosan.

– Számomra minden kép befejezetlen, csak abbahagyni lehet őket. Mert nagyon el is lehet rontani egy képet, ha túlfestjük. Elvesztődik a kép frissessége. A varázslat itt rejtőzik – hogy tudjuk, mikor hagyjuk abba, hiszen csak abbahagyott képek vannak, befejezetlenek nincsenek. 

– A tárlatod szeptember harmincadikáig lesz nyitva, de közben hetente cserélődnek a képek. Tematikusan cseréled a munkákat? Ezen első „körben” is felfedezhető némi tematikusság. 

– Részben tematikusak. Kubát kivéve nem témákat festek. A kubai képekkel pedig az a helyzet, hogy volt Budapesten egy kiállításom, a szervezők pedig ismerték pár kubai munkámat, és azt kérték, hogy hozzak egy Kuba-sorozatot. Most nem tudtam a teljes kiállítást kubai képekből berendezni, mert jó néhány eladódott belőlük az elmúlt évek során, ezért a figurális képeimet csatoltam hozzá a Kuba-sorozathoz. A soron következő képeimmel pedig a tájképvilágomat, illetve csendéleteimet szeretném megmutatni, de lehet, hogy ezek közé is beférnek majd más képek. A mai nap folyamán például lovakat fogok festeni, mert most az jutott eszembe.

– Meséltél arról, hogy felkértek egy bibliai alapú kártyajáték kigondolására és a kártyalapok megfestésére. 

– Felkérést kaptam, hogy találjak ki egy olyan kártyajátékot, amellyel gyerekek játszanak majd, és a bibliai történetek megfestett képi világát mutatja meg. A lapok aljára fel lesz írva, hogy az adott jelenet hol található a Bibliában, és abban reménykedünk, hogy a gyerekek játék közben és a játék által közel kerülnek a Bibliához, a bibliai történetekhez. Kitaláltam egy olyan játékot, amely más, mint a normál kártyajáték. Hat szín lesz benne, a szivárványt vettük alapul, mert az Isten Noénak szivárványon keresztül ígérte meg, hogy nem lesz több özönvíz. A szivárvány színei lesznek a kártyákon is, mindegyik lap figurális és számozott is egyben, lesz három Joker-szerű lap, amelyek helyettesíthetőek – a két ezüst a két arkangyal, az arany pedig Jézus. Kiválasztottam egy 35x50 centiméteres méretet, ami tökéletes, és ha lekicsinyítem, az erre festett jelenet ráfér a kártyalapra. Tíz képem már elkészült ebből is.

– Említetted, hogy jövőre újra láthatjuk a munkáidat Marosvásárhelyen, de akkor már a Kultúrpalota földszinti galériáiban. Legutóbb mikor volt egyéni tárlatod?

– A tervek szerint május elején lesz a megnyitó, remélem, lesz közönségem. Itt, ebben a kis galériában is sok látogató, érdeklődő megfordult, főként akkor, amikor kitettem pár képemet az utcára, a főtérre nyíló ajtó elé. Az emberek megálltak, fényképeztek, bejöttek. Legutóbb pedig Bali szigetén volt kiállításom, Ubudban éltem másfél hónapig. A szervezők interneten látták a képeimet, meghívtak. Az ubudi Don Antonio Blanco Múzeum parkjában rendezték be a tárlatom. Az tulajdonképpen egy füvészkert, tele különleges madarakkal és egy gyönyörű kiállítórésszel, ott voltak a képeim. Ubud után pedig Marosvásárhely következett és következik jövő májusban is.