2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedden délelőtt nagy volt a zsúfoltság a Megyei Sürgősségi Kórház félig lezárt csonka járóbeteg-rendelőjének folyosóin.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Kedden délelőtt nagy volt a zsúfoltság a Megyei Sürgősségi Kórház félig lezárt csonka járóbeteg-rendelőjének folyosóin. Az áporodott levegőben sokan várakoztak, hogy bejussanak a kórházba is, ahol fekete ruhás őrök és egy kapusnő állta el a tömeg útját, s szűrte ki, hogy kit enged tovább. A rohammentő-szolgálatnál éppen egy beteget gurítottak ki a mentőkocsiból, s a fedett bejáró alatt másik három autó állt. Bent a váróban roma férfiak beszélgettek, bennebb a padon betegek sora várakozott különféle panaszokkal, s az ágyak sem álltak üresen. Pedig azt gondolná az ember, hogy az új év második munkanapján, amikor működnek már a családorvosi és a járóbeteg-rendelők, a nagysürgősséget ellátó személyzet megszusszanhat egy kicsit.

– A hosszú ünnep idején feltételezhetően még nagyobb volt a forgalom? – a felvetésre dr. Pavel Judit Lenke főorvos válaszol.

– Karácsonytól újévig körülbelül 200 beteget láttunk el a 12 órás ügyeletek alatt, az átlagos 120-150-hez képest. A feladat ügyeletenként három szakorvosra, három rezidens orvosra, 13 egészségügyi asszisztensre és öt kisegítőre hárult. Már december 24-től kezdődően az esetek széles skálájával találkoztunk. Megnőtt az autóbalesetek, főként a súlyos balesetek áldozatainak száma, a politraumás betegeknél különböző belső szervi érintettség, mint légmell, lépszakadás, veseszakadás, komoly fejsérülés fordult elő, s a 24-i négy súlyos balesetnek halottja is volt. A sérültek elsősorban 20-30 éves fiatalok, s hoztunk be nyolc hónapos terhes nőt is terhességi rángógörccsel, akin sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani.

– A megszokottnál dúsabb étkezés is kitermelte az áldozatait.

– Valóban gyakori volt az ételmérgezés, a túlevés miatti gyomorrontás, s a heveny hasnyálmirigy-gyulladás. Sokan érkeztek epegörccsel, az epekő okozta epehólyag-gyulladással, a sebészek ki sem tudtak jönni a műtőből. Kar- és lábtöréssel, ficammal is többen fordultak hozzánk, mivel az ortopédiai ambulanciát is mi láttuk el. A megyén kívüli újszülött-ellátás ügyeleti vonalán is nagy volt az igénybevétel. A gyerekgyógyászati sürgősségi kórképek száma és súlyossága is átlagon felüli volt: csecsemőkori rángógörcs, illetve az alsó légúti gyulladásos betegség miatt három hónapos csecsemőket is intubálni kellett. Fedeztünk fel súlyos diabéteszt gyermeknél – egyszóval nehéz volt átvészelni ezt az időszakot.

– Az elhangzottakból az derül ki, hogy kevesen vannak, holott induláskor sokan akartak a sürgősségi ellátásban dolgozni, akár önkéntesként is.

– Az öt ügyeleti vonalat (sürgősségi osztály, rohammentő, helikopter, diszpécserszolgálat, újszülöttellátás) az ideálisan 40 (minimálisan is 24) szakorvos helyett 12 orvos látja el, januártól az átlag 7-ről 15-re nőtt az asszisztensek száma. A megszaporodott beteglétszám miatt, ha nem bírja a benti személyzet, akkor behívhatják a készenléti ügyeletben levő orvost, akinek nem szabad elhagyni a tartózkodási helyét. Januártól öt szakorvos távozott, és a meghirdetett 20 helyre mindössze egy rezidens orvos jelentkezett. Mivel a népszerűbb szakágakra is viszonylag könnyebb ma a bejutás, kevesen választják a sürgősségi ellátást, ami ilyen személyzeti feltételek mellett nagyon megerőltető, különösen akkor, ha az alkalmazottak egy része időnként szakmai továbbképzésen vesz részt.

– A betegek körében a SMURD volt a legnépszerűbb szolgáltatás megyénkben, ma viszont egyesek elégedetlenkednek, hogy sokat kell várni, amíg sorra kerülnek.

– Mindkét félnek van igaza, de valójában az egészségügyi rendszer szerkezete a hibás. Kívülről úgy látszik, hogy a beteg eltölt itt szinte egy egész napot, viszont ez idő alatt térítésmentesen kivizsgáljuk, amit sokan ki is használnak. Ha ezt meg kellene fizetniük, időben és pénzben is sokba kerülne. A sürgősség alapszabálya szerint arra törekszünk, hogy a legsúlyosabb eseteket vegyük előre, ezért annak, akinek nem életveszélyes a helyzete, valóban várnia kell. Ez olykor félreértésre ad okot az esetleg időben korábban érkezett betegek körében. Érdekes módon nem a nagyon beteg emberek reklamálnak, hanem azok, akiknek kevésbé súlyos a helyzete. Ez utóbbiakban kevesebb az együttérzés, és ritkán adják át a helyüket azoknak, akik láthatóan sokkal rosszabb állapotban vannak.

– Pavel főorvosnő miért választotta ezt a szakot, hisz nőnek még nehezebb helytállni?

– 2000-ben, amikor elvégeztem az egyetemet, kardiológusnak készültem. A rezidensvizsgán akkoriban nagyon kevés volt a hely, és nagy volt a versengés. Nem sikerült a kardiológiára bejutni, és úgy döntöttem, hogy egy évig a sürgősségi orvoslást választom. Hat hónap után világossá vált számomra, hogy ittlétem Isten akarata volt, s én engedelmes eszköz szeretnék lenni az Ő kezében. Több mint egy évtized elteltével ugyanígy cselekednék.

– Pedig az átlagosnál sokkal nagyobb fizikai és lelki igénybevételnek van kitéve.

– Valóban óriási a stressz, de megtanultam feldolgozni a veszteségeket (anélkül, hogy elembertelenednék), és látványos elégtételt jelent, ha a súlyos betegen segíteni tudok. Ez itt igazi küzdőtér, egyben életiskola is számomra. Mivel minden eset újabb szakmai és etikai kihívást jelent, s személyre szabottan, lehetőleg a leghelyesebben kell dönteni, ezért alázatban is tart. Ugyanakkor szeretem a csapatmunkát, azt, hogy az ügyeletekben függünk a másiktól, és jó érzés egymásra támaszkodni, hogy közösen segíthessünk.

– A panaszosokról szóltunk, de jön-e vissza köszönetet mondani olyan beteg, akinek megmentették az életét?

– Rezidens orvos koromban még gyakran előfordult, hogy egy csokor virággal visszatértek, és köszönetet mondtak, de a hálaadó lelkület ma szinte teljesen hiányzik. Őszintén nem is várom el, mert meggyőződésem, célom, hogy mindazzal, amit teszek, elsősorban Istent szolgáljam, amikor embertársaim szolgálatába állítom azokat a képességeket, amelyekkel Ő megáldott.

– Egy másik panasz, hogy vannak betegek, akik üres kézzel távoznak, holott szerettek volna az elvégzett analízisek eredményének a birtokába jutni.

– Azok a páciensek, akiket a megfelelő osztályra, klinikára utalunk, s akiket úgy engedünk haza, hogy további kivizsgálásra van szükségük, megkapják a teljes dokumentációt, a vizsgálatok eredményét. Ellenkező esetben, ha a megfelelő vizsgálatok elvégzésével kizártuk az életveszélyt, a családorvosnak szóló küldőcédulával és recepttel engedjük el a sürgősségi ellátásra szóló előírások értelmében.

– Mi lesz, ha bevezetik az egészségügyi kártyát, s a beteg nem tudja megmondani a személyi azonosító számát? – kérdeztem, amire a válasz úgy hangzott, hogy a sürgősségi ellátásra kártya nélkül is mindenki jogosult.

Olvasói panasz nyomán kiderült még, hogy a rohammentő-szolgálat keretében sürgősségi fogászati ellátás is működik, ahol, ha nagyon szükséges, fogat húznak és csillapítják a fájdalmat az állandó ügyelet során.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató