2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az MTK Varga Roland duplájának is köszönhetően 3-1-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján.

Gyorsan vezetést szerzett az MTK, amely ezt követően átengedte a területet a lila-fehéreknek, akik ugyan többet birtokolták a labdát, de sokáig nem tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani. A hazaiak végül egy 11-essel egyenlítettek nem sokkal a szünet előtt.

A fordulást követően is a lila-fehérek futballoztak mezőnyfölényben, de a támadóharmadban szinte teljesen veszélytelenek voltak. Ezzel szemben a vendégek, ha kevesebbet is, de jóval veszélyesebb támadásokat vezettek, Varga Roland szép góljával pedig negyedórával a vége előtt újra megszerezték a vezetést. A ráadás pillanataiban az exferencvárosi csatár második találatával eldöntötte a három pont sorsát az ekkor már emberhátrányban lévő Újpest ellen.

Fotó: Az MTK honlapja


Jegyzőkönyv

Labdarúgó NB I., 31. forduló: Újpest FC – MTk Budapest 1-3 (1-1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, vezette: Zierkelbach.

Gólszerzők: Junior Tallo (35., 11-esből), illetve Schön (7.), Varga R. (76., 93.).

Kiállítva: Kutrumpisz (86.).

Sárga lap: Kutrumpisz (43., 86.), Kastrati (52.), Beridze (53.), Onovo (57.), Simon K. (61.), illetve Mijatovic (35.), Varju (46.), Varga R. (85.).

Újpest FC: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Ristevski, Antonov (64. El Ghanassy) – Simon K. (71. Bacsa), Mitrovic, Onovo, Csongvai (65. Szakály P.) – Junior Tallo, Beridze (75. Cerqueira)

MTK Budapest: Mijatovic – Alho (81. Ikenne-King), Perkovic (74. Palincsár), Nagy Zs., Fereira, Herrera – Varju, Cseke – Prosser (89. Balázs), Schön (81. Vancsa) – Varga R.


Eredményjelző

* NB I., 29. forduló: Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 3-0, Budapest Honvéd – MOL Fehérvár FC 2-3; 30. forduló: MTK Budapest – Kisvárda Master Good 0-1, Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia FC 2-1, Mezőkövesd Zsóry FC – MOL Fehérvár FC 1-3, Paksi FC – Budapest Honvéd 2-0; 31. forduló: Puskás Akadémia FC – ZTE FC 1-4, Kisvárda Master Good – Diósgyőri VTK 0-1, Újpest FC – MTK Budapest 1-3.

* NB II., 33. forduló: WKW ETO FC Győr – Debreceni VSC 2-4, DEAC – FC Ajka 0-1, Kaposvári Rákóczi FC – Vasas FC 1-2, Pécsi MFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1, Soroksár SC – Gyirmót FC Győr 0-1, Dorogi FC – Szolnoki MÁV FC 1-1, Nyíregyháza Spartacus FC – BFC Siófok 1-2, Budaörs – Kolorcity Kazincbarcika SC 3-2, Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás 1-2, Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc 1-2; 34. forduló: Vasas FC – Pécsi MFC 3-0. Az élcsoport: 1. Vasas 71 pont/34 mérkőzés, 2. DVSC 67/33, 3. Gyirmót 63/33, 4. PMFC 60/34.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató