Az önállósodás érzékeny támogatása

A Gyulafehérvári Caritas Cseperedő programjának munkatársai időről időre tematikus összejöveteleket szerveznek a foglalkozásaikat látogató szülők számára. Szakembereink folyamatosan tapasztalják a fiatal párok közösségi programok és ismeretterjesztő alkalmak iránti igényét, amelyek a kapcsolatteremtést és a gyereknevelési kérdések mentén történő tanulást egy időben teszik lehetővé. E hangtalan kívánságokra válaszolt mozgásos formában Nagy Annamária kinesztetikatréner, mozgásfejlesztésben jártas szakember egy műhelyfoglalkozáson, amelyre a marosvásárhelyi Caritas Házban került sor.

A találkozón a résztvevők önnön mozdulataik révén tapasztalhatták meg kisbabáik mozgásfejlődésének szakaszait, az egyes átmenetek közötti lehetséges elakadásokat és áthidaló megoldásokat.

Mivel a kinesztetika jól csengő fogalma és jelentéstartalma hazánkban még sokak számára ismeretlen, Nagy Annamária tömören összefoglalta e mozgásos önismereti forma lényegét. Eszerint a kinesztetika önnön mozgásunk belső perspektívából történő megfigyelését, megtapasztalását jelenti. Emellett feltérképezhetjük berögzült mozgásmintáinkat, és új mozgássémákat alakíthatunk ki egyedi lehetőségeink és korlátaink figyelembevételével. A szakember kiemelte a műhelymunka vezető szempontját, a funkcionális anatómiát, amely szerint a csontoknak a stabilitás megszervezésében van szerepük, míg az izmos szerkezetek révén a mobilizációt végezzük. Hétköznapibb szóhasználattal élve: testünkben a csontos szerkezetekre hárul a tartás, terhelés, súlylevezetés, míg izmaink az elmozdulást segítik elő. Az egészséges fejlődéshez és egészségünk megőrzéséhez kortól függetlenül elengedhetetlen, hogy csontjainkat és izmainkat funkciójuknak megfelelően használjuk.

Nagy Annamária ezen szemlélet mentén ismertette a gyerekek mozgásfejlődésének legfontosabb mérföldköveit: a hasról hátra fordulást, a kúszás-mászást, négykézláb állást, ülést, felállást, lépegetést kapaszkodva, majd az önálló járást. Mindezt a gyakorlatban is bemutatta, és lehetővé tette, hogy a jelen lévő édesanyák saját mozgásuk közben tapasztalhassák meg gyermekük mozgásfejlődésének folyamatát annak fő állomásaival együtt. Ezt követően a résztvevők kipróbálhatták ugyanazon mozdulatokat más-más formában is. Így észlelhették a különbséget például aközött, hogy milyen testi érzetet kelt, ha felállás közben testük lefutási súlyát a csontjaik mentén terhelik le, vagy ha az izmos szerkezetek révén teszik ugyanezt.

Megtapasztalhatták: milyen hason fekve a könyök csontjain támaszkodni, és mit jelent ugyanebben a pozícióban izomból tartani magukat. Megismertek több olyan lehetőséget, amelyek a hason fekvő testhelyzetből az oldalra fordulást segítették elő. Megértették: gyermekeik elsősorban abból tanulnak, amit ők maguk megtapasztalnak, illetve abból, ahogyan ők szülőként viszonyulnak hozzájuk a mozgást illetően.

A műhelymunka során a szülőkben számtalan kérdés fölmerült, mint például az, hogy szabad-e ültetni a babákat. Voltak, akik a foglalkozás végén személyes találkozásra kértek időpontot a szakembertől, mert mélyrehatóan érdeklődtek bizonyos mozgásos témák iránt. De a legfontosabb tanulság, amit mindannyian megfogalmaztak önmaguk számára, az volt, hogy ne végezzék el a mozgást kisgyermekük helyett, hanem érzékenyen támogassák őt saját önállósodási folyamatában.