Az irodából a mezőre

Tehenet fejt, istállót takarított, kaszált, sajtot, ordát készített egy héten át az a hét magyarországi fiatal, akik a Vidék Kaland című program keretében érkeztek nyárádmenti gazdákhoz. Bár egyesek közülük eddig csak képen láttak állatokat, házigazdáik bedobták őket a mélyvízbe, mindennap hajnalban keltek, és naphosszat dolgoztak a mezőn, egyesek még éjjel is domboldalon, az állatok mellett aludtak. A vidéki kaland a héten lejárt, a kalandorok élményekkel feltöltődve, szombaton indultak haza. 

 

A Vidék Kaland című programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA – ötödik alkalommal szervezte meg, második éve, hogy a Nyárádmente térség a Nyárádmente Kistérségi Társuláson keresztül bekapcsolódott a programba. Ennek célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdasági munka menetét, a vidéki gazdák mindennapi életét olyan nagyvárosi, értelmiségi fiataloknak, akik életük nagy részét irodában, számítógép előtt töltik, és nem sokat tudnak arról, hogyan kerül az egészséges élelmiszer az asztalra, mennyi fáradságos munka áll mögötte. Idén nyárádszeredai, csíkfalvi és nyárád-remetei gazdák fogadták a fiatal 

„kalandorokat”. 

László Anita, a szervező AGRYA koordinátora elmondta, az itt lévők közül sokan úgy jöttek ide, hogy juhot csak állatkertben láttak, de hamar megkedvelték a gazdálkodói életformát, lelkesen dolgoztak naphosszat. Volt „kalandor”, aki először azt mondta, nem mer fejni, mert „béna”, attól tart, hogy elront valamit, de mondtuk neki, hogy ilyen nincs, ki kell próbálni. Egyik fiú egy hét alatt eljutott oda, hogy másfél liter tejet lefejt egyedül, ami számára nagyon nagy dolog – számolt be az élményekről a programkoordinátor. 

Kint aludt a juhokkal

 A 30 éves tatabányai Koszó Tamás Balogh Barna nyárádremetei gazdánál „szolgált” egy hétig. A gazda első alkalommal fogadott „ka-landort”, de, mint mondta, nagyon kellemesen csalódott. – Kitartó volt a fiú, mindenből kivette a részét, egy pillanatig sem panaszkodott, hogy fáradt. Kint aludt a juhokkal a domboldalban, reggel 5-kor kelt, hajtotta az állatokat, segédkezett a fejésben, majd a sajt-, ordakészítésben. Már az elején elmagyaráztam neki, hogy nem kell félni, mert ha jön a medve vagy a farkas, az nem hozzá, hanem az állatokhoz jön – tréfálkozott a házigazda. Tamás szívvel-lélekkel dolgozott, és beszámolójában tiszteletét fejezi ki azok iránt, akik éjt nappá téve kétkezi munkát végeznek, gondozzák az állatokat. „Évekig iskolába járunk, hogy megszerezzünk egy darab papírt, és szinte semmit nem tudunk az életről, míg a pásztorok a természettel együtt élve napról napra tanulnak, és az élet a fő vizsgájuk” – fogalmazott a fiatalember. 

„A tájjal nem tudok betelni”

Ducretot Jade 28 éves, Százhalombattáról érkezett, marketing-tanácsadó. Házigazdája Csizmadia György, a nyárádszeredai tejfeldolgozó tulajdonosa és családja volt. – Az igazság az, hogy kiskorom óta érdekel a vidéki élet, az állatok. Édesanyám zalai, így gyerekként volt némi részem a vidéki életben. Az erdélyi kalandtól jót vártam, de tízszer jobbat kaptam, az emberek kedvesek, családias a hangulat, és a tájjal nem tudok betelni. Irodában dolgozom, fizikai munkát nemigen végeztem eddig, ezért inkább olyan munkákba kapcsolódtam be, amit nem lehet elrontani. Voltam tejet begyűjteni, és részese lehettem annak a folyamatnak, ahogyan a tejből elkészül a finom sajt. Mindig érdekelt, hogy miként lesz egy nyersanyagból végtermék. A fejés is jól ment, megtanultam, hogy órára kell felkelni, az állattartásnál nem úgy van, hogy akkor kelünk, amikor éppen jólesik. Kint aludtam a tanyán, úgy, hogy még az ajtót is nyitva hagytam, és amikor rákérdeztek, hogy nem félek-e, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mégiscsak be kellene zárni éjszakára az ajtót. Gyuri bácsi feleségének a jóvoltából sok finom helyi ízzel ismerkedtem meg, nagy élmény volt számomra a túró. Amit mi túrónak hívunk, annak itt a hivatalos neve tehéntúró. Sokkal közelebb kerültem a vidéki élethez, megtapasztaltam, hogy ugyan itt is vannak problémák, de a környezet nyugodtabb, és ami a legfontosabb: az emberek közvetlenebbek, sokkal összetartóbbak. Ha nem is egyhamar, de biztos, hogy egyszer én is vidékre költözöm – összegezte a Nyárádmentén töltött egy hét tapasztalatait Jade. 

Házigazdája, Gyuri bácsi – ahogy Jade emlegeti – már második éve fogad „kalandort”. Elismerte, tavaly, amikor először érkezett hozzájuk egy magyarországi fiatal, kicsit izgultak, nem tudták, mire számítsanak. Idén azonban már gyakorlott házigazdaként fogadták a fiatal lányt, akiről a gazda elárulta, közelről még sosem látott tehenet. 

– Terelte a teheneket, kipróbálta a fejést, a tejbegyűjtést, dolgozott az üzemben is, hogy lássa, hogyan kerül az asztalra a sajt. Emellett istállót pucolt, trágyát hordott, hiszen ez is része a munkafolyamatnak. Kint aludt a pásztorral a szentlőrinci hegytetőn, igyekeztünk mindenbe bevonni – sorolta „munkásának” a foglalatosságait a házigazda. 

A derék ember keze kérges a munkától

Balogh Réka, 30 éves pécsi pszichológus Varró Barna gazdaságában segédkezett egy héten át. Beszámolójában a következőképpen fogalmaz:  A derék ember onnan ismerszik meg, hogy kérges a keze a munkától – hát nem tudom, tényleg így van-e, ezt a mondást most találtam ki, de remélem, igaz, mert akkor már az én derekasságom is épülőben van, s ilyen rendes ember még sohasem voltam. A mai nap után elnézem a lábam szárát, amit felkarcolt a fű, a tenyeremet, ahol két vízhólyag is van, kellemesen sajog a derekam, mert megégette a nap, de ettől a nagy lestrapáltságtól olyan boldog, és büszke vagyok... A frissen ásott kút csövének készített gödröt kellett visszatemetni, legelőt takarítani (azaz motoros fűkaszával a bokrokat kivágni, s félrehordani), a legelőhöz vezető utat az út mentéről belógó faágaktól láncfűrésszel megszabadítani. Mindenbe belekóstoltam. Közben ittuk a kristálytiszta felszökő vizet, mi több, még egy terelés is belefért, ahol véleményem szerint kiválóan csujjogattam, szóval nem is értettem, hogy Boldizsár, a pásztor miért rázkódott a nevetéstől, mikor jött az utat mutatni. Sötétedés után végleg hazatértünk. A napot tökéletes élménnyel zártuk, talán elég, ha annyit mondok: túrós puliszkát ettünk. Én azt mondom, mindig csak ennyire legyen érdemes felkelni, mint ma. Lefekvés előtt megint a hála lesz, amit utoljára érzek, mielőtt elalszom – foglalta össze aznapi élményeit a lány.