Nem kapott nagy teret az utóbbi napok kampánylázában a hír, hogy a kormányzat újabb IMF-hitelegyezményt készül aláírni.
Nem kapott nagy teret az utóbbi napok kampánylázában a hír, hogy a kormányzat újabb IMF-hitelegyezményt készül aláírni. Ellenzéki korában ugyanez a társaság az ország kiárusításával vádolta meg az akkori kormányt a hitelezők diktálta privatizációs program kapcsán. Ámde hiába szervált magas labdát a balliberális csoport az újabb egyezménykötés hírével, ezt a demokraták nem képesek leütni.
Az a közös ugyanis az utóbbi négy esztendő kormányzataiban – lám, egy kérdésben csak létezik politikai konszenzus – hogy nem tudják, miként lehetne kilábalni a még mindig tartó válsághelyzetből, nem is beszélve a hosszabb távú fellendüléshez szükséges recept kifundálásáról.
A politikum gazdasági inkompetenciájának nyílt beismerése, hogy újabb hitelegyezményre készülnek, amikor tulajdonképpen a jelenleg még érvényben levő megállapodásban szereplő hitelkerethez sem kellett hozzányúlniuk. Tehát gyakorlatilag a hitelre nem volt szükség, a hitelezők által diktált reformokat viszont kormányprogramba foglalták, persze mindet végrehajtaniuk sem sikerült.
Egyes elemzők megállapítása szerint az újabb egyezményt nem is a kormány szeretné tető alá hozni, hanem inkább az IMF. Mégpedig azért, hogy legyen biztos benne, a 2009-ben adott húszmilliárd eurós hitel törlesztésére képes lesz a román állam. Más szakértők úgy vélik, hogy a nemzetközi hitelezők
ellenőrzés alatt akarják tartani az országot. Erre vallana, hogy például a jegybank elnöke a tavasszal még arról beszélt, nem kell újabb egyezmény, mert az rosszul mutatna a gazdasági partnerek szemében, most viszont már egyetért az új megállapodással. Melyet az a pénzügyminiszter jelentett be, aki a kormányon kívül még szintén ellenezte egy új hitelegyezmény megkötését.
Az összeesküvés-elméletekben is hívő szakértőkre hamarosan rácáfolhat azonban a valóság is, legalábbis ha az államháztartási bevételek a következő hónapokban is csökkenő trenden lesznek, még könnyen lehet szükség nem csak újabb megállapodásra, hanem olcsó hitelre is. Bármi legyen is az újabb egyezmény szükségének valódi indoka, attól az tény marad, hogy a kormányzati gazdaságpolitikát továbbra is kintről diktálják. Ez azt jelenti, hogy az adócsökkentésről szóló kampányszövegek annyit érnek, mint a papír, amire nyomtatják őket. A választásokat követő valóságról majd a hitelezői tollbamondásból tudunk meg többet, és könnyen lehet, hogy az keserves angyalfia lesz majd, elsősorban az állami szféra számára.
