Az európai művészet magas szintjén

Oliv Mircea, a Romániai Képzőművészek Szövetsége Besztercei Fiókjának az elnöke a kortárs román műkritika egyik legismertebb, élvonalbeli képviselője.

A tárlatnyitón (jobbról) Fándly Edit, Oliv Mircea, Mana Bucur és Nagy Miklós Kund

Oliv Mircea, a Romániai Képzőművészek Szövetsége Besztercei Fiókjának az elnöke a kortárs román műkritika egyik legismertebb, élvonalbeli képviselője. Kettős minőségében, a budapesti kiállítás egyik kurátoraként, de művészeti íróként is illetékes az értékelésre. Közvetlenül a közönséggel való találkozás előtt hogyan vélekedik a tárlatról?

– Olyan kiállítást sikerült összehoznunk, amelyen a közösen követendő út elején hangoztatott dialógus és a találkozás kultúrája tényleg megvalósult. A Kettő/Doi mottó jegyében lehetővé tette a figuratív és az absztrakt művészet kézfogását. A tárlaton látványos kompozíciós és kromatikus konnexió jött létre a figurális művészetet művelők morfológiai elemzése és azoké között, akik az absztrakt, a konceptuális művészet gyakorlói. A szobrászok, festők, díszítőművészek, akik most együtt újraértelmezték a MAMŰ kiállítóterét, koherens diskurzust tudtak teremteni, a 2-es szám jegyében lehetővé tették a különféle művészi, esztétikai szempontok, programok ütköztetését és konvergenciáját is. A szobrászok nagyon fontos szerepet kaptak ezen a kiállításon, ugyanakkor azonban a díszítőművészek és a festők is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a festészeti, plasztikai értékek magas szintű párbeszédbe kezdjenek.

– Hogyan helyezhetnők el ezt az anyagot a kortárs romániai művészet egészében?

– A ’80-as nemzedék erőteljes bemutatkozása ez a tárlat. Itt elsősorban Miron Duca, Marcel Lupşe, Mana Bucur, Kuti Dénes, a szobrászok közül Gheorghe Mureşan, Kiss Levente, Gyarmathy János nevét kell említenünk. De jelentős a nyitás a ’90-es 2000-es generáció felé is. Figyelemre méltó a közös diskurzusuk. A ’80-as generáció hangvételében nagyobb hangsúlyt kap az absztrakt, az utánuk következőknél felerősödik a figurativitás. Mi, beszterceiek egészen fiatal, huszonéves művészeket is beválogattunk a kiállításra. Ők már a 2010-es nemzedék képviselői. Nyilván most kronológiai szempontok szerint kategorizáltam. Egyébként ha az ember végignéz a kiállításon, kellemes komfortérzés tölti el, egyáltalán nem gondol túlzsúfoltságra, noha több mint félszáz mű látható itt.

– És ha a gyakran emlegetett központ – provincia összevetésre gondolunk, mi lehet a benyomásunk?

– Nincs itt semmiféle provincia, habár azok a szerzők, akik ezt a kiállítási diskurzust felkínálják, Románia egyik sajátos vidékén élnek, amelyet Erdélynek neveznek. A mai erdélyi diskurzus pedig, ami ezen a kiállításon is testet ölt, magas európai színvonalon valósul meg. Lehet, hogy ha a jelen levő művészek valamivel fiatalabbak lennének, és hagynák érvényesülni nemzedékük uralkodó jegyeit, még több lenne a figuratív, a militáns elem a tárlaton. Végül is az ifjúság az, amely az élet nyugtalanabb, tragikusabb, politikai hátterű vonatkozásait is gyakrabban igyekszik figurálisan felmutatni. Kiállításunkon a már név szerint említettek a ’80-as évek nemzedékének elismert reprezentánsai. Nem kétséges, hogy amit a két művészcsoport felkínál, az egybecseng, nem tapasztalok disszonáns hangokat, kompozíciós, kromatikus töréseket, bántó poétikai, plasztikai különbözőségeket a kiállításon.

– A kezdeményezés érdemes tehát a folytatásra?

– Az a véleményem, hogy sikerről beszélhetünk. Persze még nem ismerjük a budapesti közönség reakcióit. De miután elhelyeztük a galériában az anyagot, kurátori tapasztalataink alapján Mana Bucurral együtt a jól végzett munka örömét érezhettük.