2024. december 16., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Advent harmadik vasárnapján ismételten nagy sikerű, csodálatos hangzású, óriási hangversennyel örvendeztette meg közönségét a marosvásárhelyi Eufónia pedagóguskórus dr. Strausz Imre-István karmester vezetésével. Mondhatni, az adventi készülődés kihagyhatatlan mozzanata ez a zenei élmény! A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban csak úgy lehetett ülőhelyhez jutni, ha egy órával korábban foglalták el a helyeket, s az érdeklődők részt vettek a szentmisén is. A koncertre olyan sokan begyűltek, hogy csak a padsorok közötti kőpadlón vagy oldalt maradt állóhely. 

Az Eufónia pedagóguskórus – amely a filharmónia kamarazenekarával, énekkari tagjaival, a művészeti egyetem hallgatóival egészült ki – ez alkalommal is a kortárs zeneirodalom remekműveit tűzte műsorra. A lett, olasz és argentin zeneszerzők alkotásaival közelebb hozta a kortárs egyházi és világi zenét a marosvásárhelyi zenekedvelő vagy zene iránt érdeklődő közönséghez. S nem csak közelebb hozta, hanem a koncert felépítésével, koncepciójával, színvonalával, hangzásvilágával le is nyűgözte a hallgatóságot. 

A hangverseny zenekari nyitódarabja Piazzola argentin zeneszerző Invierno Porteño című műve volt, amelynek hegedűszólóját Fülöp Alajos játszotta, majd nyolc szólista – Halmen Emese, Kiss Bora, Lunka Tekla, Nemes Katalin, Szabó Emília, Szentpétery Emese és Veres Mónika – Laura Jekabsone lett kortárs zeneszerző Folk Mass című művéből adott elő részleteket. 

Aztán következett Roberto de Marino olasz zeneszerző hegedűversenye és Martin Palmieri Misa a Buenos Aires című műve. Szólót énekelt Bajkó Edina mezzoszoprán, közreműködött Szász Szabolcs harmonikán, Móriczi Melinda zongorán.

A hangverseny sikerét a kórusnak, a zenekarnak és a karmesternek járó taps is tükrözte. 


Fotó: Mezey Sarolta



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató