2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mindset – erdélyi ügyeink európai szemmel

A fenti címmel került sor kerekasztal-beszélgetésre november 12-én, pénteken a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Az esemény kezdeményezője Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, az Alkotmányügyi Bizottság alelnöke, a FUEN elnöke volt. 


Fotó forrása: Vincze Loránt Facebook-oldala – Mindset-konferencia



A járványügyi intézkedések miatt a rendezvényen személyesen csak a Sapientia EMTE hallgatói vehettek részt, a beszélgetést azonban online követni lehetett Vincze Loránt, illetve a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Facebook-oldalán. Az esemény a Mindset – erdélyi ügyeink európai szemmel konferenciasorozat első rendezvénye volt, amelynek központi témája az Európai Unió hatáskörei, az EU-s kompetenciák ügyében hozott tagállami alkotmánybírósági határozatok és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata, valamint a hatásköri lehetőségek a kisebbségvédelem területén.

A Vincze Loránt által moderált kerekasztal-beszélgetésen részt vett és előadást tartott  Sven Simon német alkotmányjogász, a CDU európai parlamenti képviselője, a marburgi Philipps Egyetem professzora, Varga Attila, a román alkotmánybíróság tagja, a Sapientia EMTE docense, volt parlamenti képviselő, Fábián Gyula, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem docense, volt Kolozs megyei főügyészhelyettes. Házigazda Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja volt. 

A kelet-nyugat közti szemléletbeli különbség Németországon belül is érezhető

Sven Simon – Vincze Loránt megjegyzésére reagálva, miszerint a nyugati tagállamok folyamatosan meg akarják leckéztetni a keletieket, és Brüsszel, ha problémát keres, mindig itt találja azt meg – kijelentette: a Nyugat gyakran nem veszi figyelembe a történelmi és az ebből fakadó szemléletbeli különbségeket az olyan megosztó témákban, mint az LGBTQI+ emberek jogai vagy a vallás szerepe. Azt mondta, nem a keletiek kioktatására, hanem empátiára van szükség ezekben a kérdésekben, hozzátéve, hogy ez a szemléletbeli különbség Németországon belül is érezhető.

Véleménye szerint az utóbbi években az Európai Unió válságból válságba  bukdácsol: a migráció, a Kelet–Nyugat ellentét, a gazdasági válság, az euró válsága, a Brexit, a koronavírus és az energiaválság mind gyengítik az uniót. Eközben a polgárok többet várnak az uniótól, mint amennyit a jelenlegi keretei lehetővé tesznek.

Az uniós és tagállami hatáskörök kapcsán rámutatott: az EU Bírósága kimondta, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a tagállami jog, de még az alkotmány előtt is, hiszen így garantálható az uniós jog egységes alkalmazása, a tagállamok szonban különbözőféleképpen viszonyulnak ehhez. 

A román alkotmánybíróság szerint az uniós jognak nem lehet elsőbbsége a tagállami alkotmánnyal szemben

Varga Attila szerint, annak ellenére, hogy bár Románia általában előszeretettel vesz át államszervezeti megoldásokat a franciáktól, az alkotmány és az alkotmánybíróság tekintetében a német szövetségi alkotmánybíróság esetgyakorlatát részesíti előnyben. Mint mondta, a román alkotmánybíróság szerint az uniós jognak nem lehet elsőbbsége a tagállami alkotmánnyal szemben, csak a jogszabályokkal szemben, az alkotmány ugyanakkor kimondja, hogy az alkotmánybíróság döntései kötelező érvényűek, egy uniós döntés nem írhatja felül azokat.

Az EU a romákon kívül egyáltalán nem beszél a nemzeti kisebbségek helyzetéről

Fábián Gyula arról beszélt, hogy az Európai Unió a romákon kívül egyáltalán nem beszél a nemzeti kisebbségek helyzetéről, bár a témában az Európai Parlament számos határozatot fogadott el. A koppenhágai kritériumok lefektetésekor az EU szempontja az volt, hogy nem akarnak etnikai konfliktusokat importálni keletről nyugatra, de az uniós csatlakozás óta semmi sem változott pozitív irányban. Javasolta, hozzanak létre egy, a Régiók Bizottságához hasonló szervet a nemzeti és etnikai kisebbségek számára, amely a kisebbségekre vonatkozó ügyekben legalább tanácsadói felhatalmazással rendelkezzen. 

A beszélgetés vendégei a továbbiakban a hallgatóság kérdéseire válaszoltak.

A MINDSET sorozat partnere a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Európai Néppárt képviselőcsoportja és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató