2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December 23-án, a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Fotó: Nagy Tibor


December 23-án, a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A rendezvényen az emlékező beszédek mellett szavalatok hangzottak el Györffy András színművész előadásában, fellépett a Tiberius vonósnégyes két tagja, oklevelet és emlékérmeket adtak át egyes alapító (és nem alapító) tagoknak. Az eseményen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.

 

Születésnapot ülni gyűltünk össze

– jelentette ki Kelemen Hunor, aki mindössze 22 éves volt a forradalom idején, az RMDSZ 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületésének is nevezte, amely 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte a kommunista diktatúra, az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott, amely idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni.

A fordulat az újjászületés lehetőségét is magában hordozta, és pillanatok alatt elhozta az RMDSZ megalakítását, egyszerre több helyen, és a kötelékek erőssé tették. Az alapítók a szövetséget olyan értékekre helyezték, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Ugyanakkor az elnök hangsúlyozta, az a nagy feladat, hogy a ’89 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, hogy a fiatalok is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa.

Azonban arra is figyelmeztetett, hogy ma is vannak erők, amelyek szeretnék megtörni a szövetséget, az erdélyi magyarságot, azt mondják, hogy a 21. században nincs szükség etnikai alapú szervezetre.

– 25 év után nem engedhetjük meg, hogy eljussunk oda, hogy ne lehessen a himnuszt énekelni, ne lehessen azt megtenni, amit 25 éven át ez a szövetség megtett. Mert ha ezt megengedjük, akkor elkezdődik a visszaépülés – jelentette ki.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ügyészi eljárást indítanak RMDSZ-politikus ellen az SZKT-n elhangzottak miatt, hogy politikai nyilatkozatokért a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség eljárást indít, mert nagyon jól tudják, hogy a 21. század elején a politikának a nyilvánosságon és a tájékoztatáson kívül nincs eszköze az ilyen intézményes túlkapások ellen harcolni. És tudják, hogy ha csak rávetítik a vádat az RMDSZ-re, nagyon nehéz helyzetbe hozhatják. Ezért mondta, hogy az RMDSZ-nek amellett, hogy büszkének kell lennie azért, amit elért, látnia kell azt is, hogy a veszély, amiért a szövetség létrejött, nem szűnt meg.

 

Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke – és a felszólalók közül tulajdonképpen az egyetlen alapító tag – visszaemlékezett, hogy ’89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek el, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. Felidézte, hogy 1989 előtt a marxizmus azt tanította, a történelmet nem személyek alakítják, hanem a tömegek viszik előre a történelem kerekét, tehát mindegy, hogy az egyes ember mit cselekszik, mert a sorsát nem tudja megváltoztatni. Ezt cáfolta az elmúlt 25 év. Nem volt mindegy, hogy egyként és közösen úgy döntöttek 1989 december végén, hogy létrehoznak egy közös szervezetet, és az is elhatározták, hogy politikai eszközökkel kívánják kivívni Bukarestben, Európában a magyar közösség jogait.

Mint mondta, ’89-ben az erdélyi magyarságnak már nem volt vesztenivalója, most azonban már van, és ezt ismét el akarják venni tőle: himnuszát, nemzeti szimbólumait. Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van – mondta Markó Béla.

Borbély László politikai alelnök hangsúlyozta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkor egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára.

Kelemen Atilla volt megyei elnök, aki Amerikában élt az RMDSZ megalakulásakor, arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására.

– Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológiaváltoztatás nélkül megmaradt a szervezet, és az erdélyi magyarságért dolgozott.

Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor „hamis próféták az ellenkezőjére biztattak”, és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ.

 

Vissza a gyökerekhez?

Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint az esemény jó alkalom a visszatekintésre. Van mire visszatekinteni, de mint mondta, előretekintve, ha jól újragondol mindent, ami az alapelvekből az elmúlt 25 év alatt megerősödött, életelvvé vált, akkor azt kell mondania, hogy vissza kell térni a gyökerekhez.

– Ez a legtisztább, legegyszerűbb: ha visszatérünk azokhoz az alapelvekhez, amelyek létrehozták a szövetséget, amelyek egybetartották az erdélyi magyarságot, amelyek eszközt adtak az erdélyi magyarságot képviselő politikum kezébe, hogy elérje azokat a célokat, amelyekkel ma felvérteztük magunkat. Tehát vissza a gyökerekhez, és így induljunk tovább – mondta egyebek között a megyei elnök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató