Az erdélyi lét szorongató dilemmái között (76.)

• 2026-02-25 16:00:00

• Kiss Zsuzsánna

Árva Bethlen Kata

(Bonyha, 1700. november 25. – Fogaras, 1759. július 29.) 

Bethlen Kata Bethlen Gábor családjából származott. Apja a diplomata, mecénás és önéletíró Bethlen Miklós öccse, Bethlen Sámuel. A rendek egyik legtekintélyesebb tagja: Küküllő vármegye főispánja, a császári hadsereg ellátását biztosító országos főbizottság inspektora, Marosszék főkapitánya, „táblai ülnök”. Bethlen Kata az erdélyi lét küzdelmes fordulásait és szorongató dilemmáit már atyja életútján át érzékelhette volna, ha nem lett volna még kisgyermek, amikor Bethlen Sámuel – családi hagyomány szerint a 1697-től a marosvásárhelyi református kollégium gondnoka – „védelmezni” indult Erdélyt a császári tábornok, Jean Rabutin („rabbá tőn”, lásd Ignácz Rózsa: Torockói gyász) parancsára, a Rákóczi-szabadságharc ellen. Ötszáz főnyi császárhű seregét Rákóczi csapatai 1703. szeptember 20-án Szentbenedeknél szétverték. Ő maga csak futva menekült meg. Mint a császárpárti arisztokraták akkoriban, Nagyszebenbe húzódott vissza családostul, ott írta alá 1704. augusztus 2-án a tiltakozást II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választása miatt… 1707-ben aztán a császári hadsereg túlkapásai ellen tiltakozott, ezért kényszerlakhelyet jelöltek ki neki, ahol hamarosan elhunyt. 

Férjét és gyermekeit gyászolta

Bethlen Kata az „árva” előnevet maga adta magának, amikor második férjét, széki Teleki Józsefet és akkorra már elhunyt, illetve a katolikus egyház nevében tőle elragadott s elhidegült gyermekeit gyászolta. 

„Harminckét évesen családtalanná vált élete szinte feloldódott a református egyházban, amely számára nemcsak a hitvallást jelentette, hanem a magyar kultúrát és irodalmat is. […] Olthévízi és fogarasi otthona az erdélyi művelődés egyik kisugárzó központja lett” (Szabó Ágnes: Bethlen Kata és könyvtára. https://vmek.oszk.hu/03100/03148/html/bethlen11.htm). 

Árvaságában adományozóvá, „őrzővé”: ápolóvá és alkotóvá is vált. Petrőczi Kata Szidónia mellett a magyar barokk egyik első, a memoárirodalom egyik utolsó szerzője. Két imádságoskönyve (Lőcsén 1726-ban és Debrecenben 1733-ban) jelent meg életében, mindkét kötet címe így kezdődik: Bujdosásnak emlékezetköve… Az árva grófnő fájdalmat enyhített, könnyet törölt le, életet mentett. 1737-től kéziratosan terjedtek a nyolc kéz által másolt „házi orvosságos könyvei”. Három különböző orvosságoskönyve is volt (egyiket sajtó alá rendezte S. Sárdi Margit, Máriabesnyő, 2012, lásd Gesztelyi Hermina recenzióját, ItK 2014. CXVIII évf. 6., 869-872). Orvosságoskönyvében (arab számokkal) számozott fejezetekre tagolta az orvoslás mesterségéről szóló tudását, és fejezetenként újrakezdett, római számokkal jelölt recepteket is közölt, e recepteket részeknek nevezte. 

Az első erdélyi orvosnő 

A gyógynövények ismeretében hányatott élete minden állomásán kezelte a környezetében élő embereket s a hozzá fordulókat. Első orvosi oktatója rokona, Köleséri Sámuel volt. Sokat tanult Borosnyai Nagy Márton medicinae doktortól, aki 1734-ben kezelte vizenyő, majd mellhártyagyulladás miatt a grófnőt, eret is vágatott rajta. A szembetegségek orvoslását a nagyszebeni Simoni Mártontól tanulta el. Legtöbbet az általa taníttatott és pártfogolt polihisztortól, udvari lelkészétől, Bod Pétertől (1712–1769) tanult, akinek segítségével sokféle kortárs európai és magyar orvosi könyvet beszerzett és olvashatott. Különösen a szembetegségeket tudta hatásosan gyógyítani, hályogműtéteket is végzett. Patrónája  szemorvosló  működéséről  Bod Péter  (1712-1769) így emlékezett meg:

„Gyógyítást gyakorlott gyakran még maga-is. 

Kivált szem fájdalmit böltsen orvoslotta, 

Hállyogot a’ szemről könnyen el-oszlatta, 

E’ hasznos Tudományt néki tanította, 

Más Doktorok között egy jó oculista.” 

(részlet Bod Péter Tiszta fényes drága bibor… kezdetű búcsúztató verséből Bethlen Katáról. Megjelent: Kolozsvár, 1762) 

Méltán tekinti Bethlen Katát a kolozsvári orvos és orvostörténész, Pataki Jenő az első erdélyi orvosnőnek: „A hévízi nagyasszonynak nagy lelki gyönyörűséget okozott az, hogy embertársain segíteni tudott, s balzsamír volt az sokat szenvedett lelkére.” (Pataki Jenő: Bethlen Kata, az első magyar orvosnő. Pásztortűz, 1926/20, 465-467.)

Levelei és végrendelete beiktatásával, önéletírását Bod Péter szerkesztette egybe kéziratos könyvvé Gróf bethleni Bethlen Kata életének maga által való leírása címen (a grófnő életének utolsó évében). A kéziratot először 1881-ben adta ki Stein János a Minerva kiadónál, Kolozsvárt. 

Kocsis István monodrámát írt 

Míg Németh László a maga többszereplős drámájában Árva Bethlen Kata életének csak egy szeletét jeleníti meg, addig Kocsis István a román kommunizmusba fagyasztott erdélyi sorsot faggatva ír monodrámát ugyanarról a „Németh László asszonyai közül való” (lásd Németh László Erdélyi sziget c. tanulmányát) a grófnőről. Az asszonyról, aki lánykora óta balvégzetével küzd, és aki református hitéért, személyes önállóságáért tusakodik. A jobb sorsra érdemes kegyes nagyasszonyról, aki kényszerű gyászból és védekezésből újra és újra elemzi, szüntelenül emészti magát. Így, befele fordulva építi fel, fájdalmai, boldogtalansága és árvasága ellenére is, a biztonság és önazonosság szigetét. 

Emlékezés, önképviselet (önreprezentáció), indulatátvitel, hitvallás, panasz, perlekedés, önigazolás, önvigasztalás, példázat vagy megértési folyamat Bethlen Kata önéletírása? (Fazakas Gergely Tamás: „Árva Bethlen Kata önreprezentációi: Érvek az önéletírás filológiai szempontú, kontextualizáló olvasása mellett”, Studia Litteraria 2019/3-4. 38-58). Mindez együttvéve, ám új szerzői tükrözésben ennél kevesebb és több is Kocsis István Árva Bethlen Katája (1974). Érdemes tudnunk, hogy Kocsis István 1974 után többször átírta monodrámáját, legutóbb 2012-ben; lásd Találkozás a fényben című gyűjteményes kötetét (Budapest, Napkút 2018). 

A boldogságra vágyó 17 éves lány

Kocsis Árva Bethlen Katájának a szövege voltaképpen a főhős visszatekintése a maga hányatott életére első férjhez menésétől élete alkonyáig. Ez a szöveg a beszélőnek hol viharzó, hol megnyugvást találó lelkiállapotait tükrözi folyamatosan – mintha Bethlen Kata naplóját hallanánk majd’ három évszázad távolából. A tizenhét éves lány „még” egészséges, derűs, boldogságra vágyik, de meg is akar felelni édesanyjának és környezetének: eredménytelen ellenállás után tehát beleegyezik katolikus mostohaapja fiával kötendő házasságába. Érzelmileg nem teljesen közömbös neki a fiatalember, ugyanakkor a felekezetek között tátongó szakadékról csak önmagát becsapva tudna megfeledkezni… Ha megint nem tört volna be a tatár Erdélybe, akkor talán nem találkozott volna Haller Lászlóval… De a tatár betört, és az őt irányító családtagok akarata érvényesül, Kata férjhez megy. Önbecsapás, hogy a katolikus esketési szertartás szövegét csak félig mondja el? Haller László és Bethlen Kata házassága békésen indul, ám a köztük lévő baráti viszonyt szinte azonnal feldúlja a két egyház közötti „marakodás”. 

Egyedül Kata tart ki pestises férje mellett

Katának ikerfiai születnek; a korban az ikerterhesség nagyon megterhelő volt az asszonyokra. Ám ez a sziklakemény alkatú asszony még tizenegy gyermeket fog szülni. Igaz, ötvenkilenc éve folyamán sokszor „nyavalyás”; egészségi állapotát külső nehézségei, nagy veszteségei és a megélt indulatok csorbítják. Harmadik magzatával „elnehezedett” (áldott) állapotban van, amikor terjedni kezd a pestis. Cselédek, orvos, pap mind messzire menekülnek a dögvész elől. Egyedül Kata tart ki a vele egyidős, csak huszonkét éves pestises – férje mellett a bajban. S Haller Lászlót – mennyire eltévesztett, okafogyott győzelem ez – csak a református feleség imái kísérik át Isten országába… 

Mind a tíz, második házasságából született gyermeke elpusztul 

Háromévi özvegység után „a nagy újrakezdő” férjhez megy széki Teleki Józsefhez. A kálvinista hit most „bizton” gyakorolható a családban. Csakhogy Kata megnyugvást nem sokat talál, mivel előző házasságából való gyermekeit elperlik tőle, közben az ikerfiak közül az első, „a kedvesebbik” meghal. Járványok és (akkor) gyógyíthatatlan gyermekbetegségek szedik szaporodó új családjában áldozataikat. Így pusztul el nem egészen tizenegy esztendő leforgása alatt mind a tíz, második házasságából született gyermeke! Végül vízkórság (vesét, májat, szívet támadó vizenyő, ödéma) támadja meg Teleki Józsefet, ő is meghal.

Gyógynövényeket termeszt, könyvtárat gyűjt, orvosi könyveket olvas, gyógyít 

Bethlen Kata ekkorra már önálló, aktív személyiség: nemcsak virágoskertje van, de gyógynövényeket termeszt, könyvtárat gyűjt, orvosi könyveket olvas, nyomdát működtet, birtokai ügyében intézkedik, gyógyít, kezel, műt, patronál… Kívülről ép és egészséges, hiszen mindig képes talpra állni és újrakezdeni, bár megpróbáltatásai nem szűnnek. Mire sikeresnek is mondható nagyasszonnyá válik, már elveszítette összes gyermekét… Alkata és hajlama szerint már régóta magára vette a gyász, az üldözöttség, az árvaság, a mártíromság „védőmaszkját”: hogy kibírja! 

Bethlen Kata életküzdelmei mind Németh László, mind Kocsis István tollán, mifelénk Farkas Ibolya borzongatóan gyönyörű kisszínpadi tolmácsolásában, a szorongatott, de megmaradni akaró örök – nemzeti és „minőségi emberi” (Németh László) – kisebbségiek sorsát jelképezik. Amikor édesanyjával „vív”, hogy ne kelljen elfogadnia a katolikus vőlegényt, ilyen mondatokat szól Németh László Bethlen Katája: 

„De énnekem nem kell ettől a mostani világtól még az oltalom sem, s ha kövenként szedik szét a régi Erdélyt, én az utolsó szegletkövön akarok gubbasztani és fohászkodni” (Németh László drámájának első felvonását idézi Németh S. Katalin: Két Árva Bethlen Kata dráma. OSZK évkönyve, 1979 – Budapest, 1981, 657-663.)

A hallgatáshoz emberfeletti erő kell 

Kocsis István Bethlen Kata jellemét sajátosan alakítja; hősnője defenzív, már-már beteges konokságát hangsúlyozza. A monodráma Katája első halott gyermeke fölött így perlekedik Istennel, azaz saját hitével: 

„az embernek annál azért erősebbnek kell lennie, semhogy szabadjára eressze az ő káromló szavait… Az ember, amikor csak káromlásra, átkozódásra nyílna a szája, szorítsa össze a fogait, és hallgasson. Hallgasson, mert ő erős… A mindenható Isten is bizonyára azt figyeli rajta, elég erős-e?… De megfullad az ember, ha hallgat. Nem megy le a torkán egy maréknyi levegő sem, ha hallgat… A hallgatáshoz emberfeletti erő kell, nem adatott meg az embernek a hallgatás… Hát ha az ember nem elég gyenge ahhoz, hogy káromolja a teremtőjét, a hallgatáshoz pedig nem elég erős, köszönjön akkor… Köszönje meg, hogy marokra fogták vaskezek az ő belső részeit, a köszönő szó beprésel az ő tüdejébe annyi levegőt, hogy lélegezni tudjon…Köszönöm, Istenem, hogy magadhoz vetted az én legkedvesebb gyermekeimet…” (Kocsis István: Találkozás a fényhídon, 2023, 222; ezt a részletet idézi Németh S. Katalin. Két Árva Bethlen Kata dráma. OSZK évkönyve, 1979 – Budapest, 1981, 663-666.)

A valódi-történelmi Bethlen Katát Isten káromlásának gondolatáig, hitében való kételkedésig legmélyebb anyai elkeseredése sem ragadhatta el. Lássuk a valóban élt Bethlen Kata klasszikusan fegyelmezett, belső harmóniát és játékosságot is sugalló sajátos írásmódját; vegyünk egy olyan szövegrészt, amely megtalálható mind az önéletírás, mind az imádságoskönyv elején: 

„igen kisded koromban maradtam atya nélkül való árvaságra. Az után igen ifjú időmben tétettem-bé a’ két kőszikla között fáradozó és el-merüléssel ijesztö két örvény között gyötrődö Hajóban az hajókázásra” (idézi Németh S. Katalin. Két Árva Bethlen Kata dráma. OSZK évkönyve, 1979 – Budapest, 1981, 657-663.).

Kocsis István Bethlen Katája beszédmódjával szépen simul a történeti és naplóíró személy veretes nyelvezetéhez. A monodráma hősnőjét ugyanakkor, talán a műfaj szabályai miatt, tépelődőbbnek, „túlhajtottabbnak”, kiegyensúlyozatlanabbnak, betegebbnek ismerhetjük meg, mint olthévízi „eredetije” volt. Árva Bethlen Kata a naplóból a színpadra lépve lázadó lélekkel keresi a maga igazát: hibáztatja magát és a világot, viaskodik mindenkivel, Istennel is, küzd betegen a végsőkig, hogy megértse a világot, önmagát és Istent. Keresi a maga vigaszát, keresi elvesztett egész-ségét? Mondhatjuk, hogy huszadik századi, ráadásul kisebbségi „áthallás” súlyosbítja Kocsis István Bethlen Katájának tizennyolcadik századi erdélyi lelkületét? Bárhogy is van, Kocsis István monodrámája (elsősorban az eredeti 1974-es változat) az önvizsgáló lelkiismeret mindenkori, eget vívó küzdelme az igazság és az egész-ség nevében.