Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Sokféleképpen lehet közvetíteni karácsony üzenetét. Szegedi László kőhalmi református lelkész, a Brassói Egyházmegye esperese bélyegekkel hozta el Marosvásárhelyre a hírt, hogy a különböző földrészeken hogyan látják Jézus születését. Soha vagy alig hallott banánköztársaságok, kicsi szigetek, arab emírségek, afrikai diktatúrák, a palesztin hatóság – sorolhatnánk tovább azoknak az országoknak a nevét, amelyek karácsonyi szimbólumokat, híres festők alkotásait ábrázoló, különlegesen szép bélyegeket nyomtattak az ünnepre. Ezzel szemben Európa szinte láthatatlan ebben a sorban, holott a kereszténységből született, s műveltsége a keresztény értékrendre épül. Pontosabban nagyon szegényes a kínálat, köztük egy belga bélyeg, amelynek csupán a sarkában tűnik fel a templom, ahova ketten-hárman tartanak, míg a település központjában nagy a sürgés-forgás, esznek-isznak, s javában folyik a vásár.
Ezért mondja a lelkész, hogy a világ ellopta az egyháztól a karácsonyt, s időközben olyan kelléktárat épített köré (fenyőfa, gyertyafény, vásárlás, sütés-főzés, ajándékok), hogy a készölődés lázában már nem marad idő arra, hogy megéljük a születés lényegét. Ami az emberi szeretetlenség közepette, a társadalom peremére kirekesztve, sötétségben történt, s csupán a természetre éberen figyelő pásztorok vették észre a jelt a Megváltó eljöveteléről. Ma is sötét van a téli napfordulón, s több-kevesebb ízléssel kivilágított településeinken a békesség illúzióját akarják elhitetni velünk, hisz karácsonykor elhallgatnak a fegyverek, s hazamennek a katonák is. De meddig? És van-e igazi békesség a világon, a munkahelyen és a családokban? Karácsony a család próbája is egyben, idézte tanárát Szegedi László. Estére mindig kiderül, hogy van-e elég szeretet, hogy a nagy készülődésben el tudjuk-e viselni egymást, hogy sértődések, lelki sérülések nélkül, józanon érje meg mindenki az estét. Hogy nap közben ne lökdössük félre, ne tartsuk fölösleges kellékeknek a gyermekeket egészen addig, amikor azt hisszük, hogy minden készen áll az elektronizált gyertyagyújtásra, a programozott ajándékbontásra. Ha addig nem vesz össze férj és feleség, nem kiabál egymásra anya és lánya, nem ütközik meg apa és fia, ha nem hallgattatják el a nagyit vagy az okvetetlenkedő nagyapát, ha nem akadnak rendbontók, akik őszintén bevallják, hogy nem örülnek az utolsó percben kényszerből vásárolt ajándéknak, akkor minden rendben zajlik. Akkor értelmet nyernek az egyszerű gesztusok, keresetlen, kedves szavak, ami fontosabb a ránk kényszerített kelléktárnál. Ha nem tévesztenek meg a mesterséges fények, és elhisszük, hogy honnan jön a „világ világossága”, akkor valóban a miénk lehet az ellopott, az agyondíszített, a mesterséges helyett az igazi karácsony is.