2020. október 25., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a minimális cél az, hogy a csapat a jövő évre halasztott Európa-bajnokságon az elődöntőig jusson el. Joachim Löw erről azután beszélt az ARD televíziónak, hogy tanítványai Kölnben csak 3-3-as döntetlenre játszottak Svájccal kedden este a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában.

„Amikor egy Eb-re kiutazunk, mindig az a cél, hogy a lehető legmesszebb jussunk – mondta Löw. – A potenciál megvan a válogatottban, és ha néhány apróságot kijavítunk, akkor rendben leszünk.”

Löw a svájciak elleni meccsről úgy vélekedett, a játékosok „nagyon-nagyon jó hozzáállást” tanúsítottak, és kiemelte: az, hogy kétszer is egyenlíteni tudtak, mindenképpen pozitív. Hozzátette, tudatosan vállaltak nagy kockázatot a mérkőzés során.

A svájciak Mario Gavranovic és Remo Freuler találatával a 26. percben már 2-0-ra vezettek, Timo Werner azonban még az első félidőben szépített, Kai Havertz 55. percben szerzett góljával pedig egyenlíteni is tudtak a németek. Gavranovic az 57. percben ismét a vendégeket juttatta előnyhöz, Serge Gnabry azonban három perccel később egyenlített, és mint később kiderült, a végeredményt is beállította.

„A hibák néha benne vannak a játékban, de ezekből tanulhatunk, és erősebbek lehetünk a folytatásban” – fogalmazott Löw.

A németek az A divízió 4. csoportjában négy forduló után 6 ponttal másodikok. Az élen Spanyolország áll 7 ponttal, harmadik Ukrajna (6 pont), negyedik Svájc (2). Németország november 14-én az ukránokat fogadja, három nappal később pedig a spanyolok vendégeként zárja a Nemzetek Ligája-idényt.

Csak döntetlenre játszottak Svájc ellen a Nemzetek Ligájában, kedden, edzőjük mégsem aggódik

Fotó: Eurosport