Az asztrológus válaszol
2013-02-06 13:38:25
- Tóth Sándor
Néhány napja benne vagyunk februárban, és a napfelkelte még mindig a Vízöntő jegyéhez kötődik.
Mottó: Fenti világ csillagtükre üzenetet küld a Földre:
„Megtestesült szellemember, sorsod legyen édes teher!”
Kedves Olvasók!
Néhány napja benne vagyunk februárban, és a napfelkelte még mindig a Vízöntő jegyéhez kötődik. Legutóbbi írásomban egyesek pesszimizmust véltek felfedezni. Amikor valamit olvasunk, tulajdonképpen a belső szűrőnk, tanult gondolatsémáink alapján kerül feldolgozásra az írás. Az emberi értelem mindig az adottságaink és tapasztalataink kölcsönhatása által fejlődik. Az olvasás nemcsak tudati, hanem érzelmi tevékenység is. Ha nem így lenne, akkor képtelenek lennénk örülni, elérzékenyülni, néha felháborodni és dühbe gurulni. Az írók, költők, újságírók felelőssége ezért kiemelt. A szavak erejével teremtünk, és „teremtményeink” elkezdik élni önálló életüket. Hatással vannak az olvasóra. Azt is mondhatnám, hogy befolyásolják. Gondoljunk csak egy-egy lelkesítő írásra, mely azonnal felpezsdíti a vérünket. A szavak mögött az analógiák állnak. A szellemi gyökerek, melyek tiszták és igazak. Kódok, amelyek megfejtéséhez ért a lélek nyelve.
Nyelvünket alkotó szókészletünk, amelyhez csak nekünk van kulcsunk, egyedi. Amit egyéni jelenünk birtokol: a szókincsünk. A szó: kincs. Aki sokat ismer ebből a kincsből, az gazdag. Aki pedig megfejti a szavak mélyebb üzenetét, az tudós. És az tud, aki ás: mélyre ás, míg megtalálja a forrást. Az eredetet. Mert csak az lehet eredeti, való és igaz. Aki nem igaz, az gaz-ember, vagy gaz-fickó. És a gazt ki kell kapálni, mert ha nem, elszaporodik és élősködik, mert élelmes. Az élősködő ember is haszontalan, mert nem ad bele energiát a közösbe, csak kivenni igyekszik minél többet. Ennél is van mélyebb szint, ez az uzsorás. Aki úgy ad, hogy az áldozat soha ne legyen képes visszafizetni az egyre növekvő terheket, és ezáltal teljes kiszolgáltatottságba taszítja. Manapság, a Vízöntő korszak elején ezzel a világgazdasági helyzettel kénytelen az emberiség szembesülni. A világ globális adóssága 3,5-szerese a világ globális össztermékének. Tehát képtelenek vagyunk kifizetni az adósságot. Az más kérdés, hogy ennek az adósságveremnek, amelyre jobban illik az adóssághegy elnevezés, ki áll a csúcsán? Mindenki tartozik valakinek. És az a valaki is valakinek vagy valakiknek. Erre a kérdésre senki sem tudja pontosan a választ. Vannak bizonyos feltételezések, elméletek, de a valóság odaát van, ahogy hajdanában kiderült az X aktákból.
Mielőtt még azzal vádolna valaki, hogy gazdasági szakértő vagyok, el kell oszlatnom ezt a félreértést. Az Uránuszról írók, arról a planétáról, amelynek analógiás rendszeréhez tartozik a kiszolgáltatottság. A bolygóról, melyet transzcendens jelzővel illet az asztrológia. Ami transzcendens, azt jelzi, hogy szellemi erőfeszítéseket igényel a megértése és a megélése. A fizikai szint nem elégséges, és nem lehetséges. Urániummal a zsebünkben nem mászkálhatunk. Az ember transzcendens lény. Nem e világban vannak a gyökerei, de testének édes rabjaként jár-kel a kisvilágban: a Földön. Talán ott kezdődött el a baj, amikor felrúgta azokat a korlátokat, amelyek valamelyest stabilitást adtak annak a pár évtizednek, amíg itt kell tartózkodnia. Amikor elfordult a természettől, a társadalomtól és Istentől. A mindenkori Teremtőtől gőgösen elhatárolódott, és belesüllyedt az anyagi világ legragacsosabb káprázatába. Amikor elhitte azt, hogy képességei még a teremtőt is elhomályosítják. Amikor a középkori alkímia „örök élet” italát kezdte keresni a fizikai világban. Amikor összetévesztette az öröklétet az örök élettel. A világ civilizáltnak nevezett része megtagadta és elfelejtette az igazi közösségi létet, elmagányosodott, virtuális főszereplője lett életének. Teóriákat, stratégiákat, módszereket gyárt önmaga vélt boldogulására, aztán ha a kudarcával szembesül, akkor magyarázkodik, másokra mutogat, szidja Istent, a balszerencséjét és a sorsot.
Aki Istent templomokban keresgéli, nem fogja megtalálni. Isten mindenütt ott van: a fűben, a fában, a virágokban, az állatokban, de ott van a zivatarban, a hóesésben, a felhőkben, a szivárványban, a gyerekek tekintetében, a szívünk mélyén. Ott van a napsugárban és a távoli csillagok pislákoló fényében. Nem kellenek rituálék, külsőségek, sem padok, sem imaszőnyegek. Csak egy kis belső békére van szükség, egy kis nyugalomra, hallgatni kell a csendet, és akkor megtörténhet a találkozás, amire áhítozunk. Abban az időtlen pillanatban már fel sem kell tennünk a kérdést, mert a válasz bizonyossága ott tündököl bennünk.
Továbbra is várom a leveleiket, észrevételeiket, véleményüket, kérdéseiket és kéréseiket az asztros@yahoo.com címen. Vigyázzanak egymásra!
