„Nyitni az új felé, mégis önmagunk maradni”
Múlt hét csütörtökén délután a Bolyai téri unitárius templomban díjátadó ünnepségre került sor. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar zene szakán idén végzett legeredményesebb hallgató vehette át a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és az egyetem magyar zenetanári közössége által 2017-ben létrehozott Szabó Csaba-emlékdíjat, amelyet minden évben kiosztanak. Az oklevelet és a Szabó Csaba (Ákosfalva, 1936 – Szombathely, 2003, zeneszerző, zenetörténeti szakíró, népzenekutató, Marosvásárhely egykori emblematikus egyénisége) arcképét ábrázoló fémplakettet A szentegyházi gyermekfilharmónia közösségformáló szerepe című tudományos dolgozatával Dániel Kinga érdemelte ki.
Az ünnepi eseményen Csíky Csaba zeneszerző, orgonaművész, karnagy üdvözölte a megjelenteket, majd elmondta: Harmadszorra kerül sor a díjátadásra, ezek közül most először üdvözölhettük körünkben a díj alkotóját, Kiss Levente szobrászművészt. A Szalman Lóránt vegyes kar fellépését követően Elekes Márta, az egyetem zenei tanszékének vezetője tartott rövid előadást a díj névadójáról.
– Szabó Csabát nagyon sokan ismerték, sok mindent tudunk róla. Én nem ismertem, de rémlik, hogy gyermekként láttam, messze, a páholyban. Évtizedek múlva, műről műre haladva mégis elérkeztem hozzá, megpróbáltam megfejteni alkotásainak lényegét. Folyamatosan informálódni, nyitni az új felé, mégis önmagunk maradni – mondta ő annak idején. Üvegszilánkok című szerzeménye emblematikus alkotás, zseniális szerkesztés, zajzenei effektusok, allegorikus jelentőségű megoldások jellemzik. Szabó Csaba hatalmas felkészültséggel rendelkezett, Marosvásárhelyt követően szombathelyi oktatói tevékenysége, hatalmas egyházzenei művei, Cecília-miséje mind ezt bizonyítják. Ugyanakkor azt is érezzük, hogy ez a miénk. Szabó Csaba életművének több jelentős fejezete van: ezek egyike Szabó Csaba, a zenetudós – fia, Szabó Péter megjegyzi, munkássága nem vált közkinccsé, holott még életében megjelent négy nagy munkája. Közöttük az úttörő Hogyan tanítsuk korunk zenéjét című kötete, de ezek a könyvek nem ölelik fel teljesen elméleti munkásságát. 1988 után jó néhány tanulmányt magyarországi folyóiratokban tett közzé, és nemrég megjelent írásai gyűjteményének első, 500 oldal körüli kötete. Zeneelméleti, oktatási témák kerültek bele. Alaposság, kíméletet nem ismerő igényességű kutatás, szókimondás jellemzi. Pedagógusi munkásságáról Kovács Levente számolt be részletesen, én ezt majd a 2020-as díjátadáson teszem.
Csíky Boldizsár zeneszerző, muzikológus a saját emlékeit osztotta meg: – Szubjektíven emlékezem, ez abból származik, hogy Szabó Csaba a kortársam volt, együtt jártunk a zeneakadémiára. Fontos, hogy megértsük, miért ment el Marosvásárhelyről, ez sarkalatos kérdés. Nagyon jól tudta, hogy milyen nagy szükség van rá itt, erdőszentgyörgyi családját állandó fenyegetettség övezte, de ezt is elviselte. A második világháborút követő békeszerződésben kitétel volt, hogy az egyházi és egyéb intézményekhez az új rezsim nem fog hozzányúlni. Így megalakult Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet, mely 1949-ig működött, és általa olyan magas szintre emelkedett a háború utáni művészeti színvonal, amely már nem tetszett a hatóságoknak. Feloszlatták. Ezt a kiszorító hangula-tot Csaba sokkal súlyosabban élte meg, mint én, egész életén nyomot hagyott ez a korszak, az, amit ott átéltünk. Azt, hogy az 56-os forradalom milyen következményekkel járt, mindenki tudta. Csaba már végzett, amikor a Mátyás-ház lovagtermében gyűléseket tartottunk, aztán lassan eltünedeztek a résztvevők. Ő ezt végig magában hordozta, és mindig pesszimista volt a jövőt illetően. Szombathelyen gyökeret vert, nagyon sok mindent írt, világosan fogalmazta meg a véleményét mindenről. Műveivel kapcsolatosan megjegyezném, hogy nagyon sokféle műfajban írt, és meg tudott őrizni egy olyan hangvételt, ami csak rá vall – és ezt borzasztó nehéz elérni. Hogy mit érezne, ha látná, hogy az ifjúság megismeri a műveit, a nevét, és hogy hozzá fűződik egy ilyen ünnepélyes esemény? Valószínűleg az egyik legszebb pillanat lenne az életében.
A díjjal kapcsolatosan Csíky Csaba elárulta: három évvel ezelőtt vetődött fel az ötlet, hogy mi lenne, ha az egyik zene szakos végzős diáknak a diploma mellett valami olyasmit is mellékelne az intézmény, ami sokkal maradandóbb eredményt láttat, mint a diploma vagy a jegy. – Két olyan szak van az alapképzésen, amely arra érdemes, hogy zenészként bemutassa a tehetséges végzősöket: az elmélet – az államvizsgadolgozat – és a mesterségbeli tudás – a karvezetés gyakorlata. Ebben a két, kézzelfogható módon bemutatható ágazatban két neves volt tanárunkról, kollegánkról neveztünk el két díjat. Így került a választás Szalman Lórántra, aki a karvezetés díj névadója, és Szabó Csabára, aki az elméleti tudásért kiosztott díj névadója lett. Az előbbit csak egyszer, 2017-ben tudtuk kiosztani, a Szabó Csaba-díjat immár harmadszor. A két plakettet Kiss Levente képzőművész készítette el. A tanári kar mellett két, jelentős nevet viselő család, illetve intézmény, hozzájárulási szándékot vállalva, állt a zenetanárok mellé: Szalman Lóránt családja és a Szabó Csaba nevét viselő nemzetközi társaság, amelyet az özvegye és fia hozott létre – így a díjat nem csak mi adjuk át.
Az idei Szabó Csaba-emlékdíj nyertese, Dániel Kinga a dolgozatról szólt, amellyel ezt a díjat kiérdemelte. – Az államvizsgadolgozatom a szentegyházi gyermekfilharmónia közösségéről tett vallomás. A filharmóniának kilencéves koromtól lehettem a tagja. Köszönöm a segítséget a filharmónia vezetőjének, Haáz Sándor tanár úrnak és dr. Makkai Gyöngyvér vezető tanáromnak. Rendkívül hálás vagyok azért, hogy megismerhettem Haáz Sándor tanárt, hogy több mit tíz éven keresztül a filharmónia tagja lehettem, és hogy ideirányított, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre – mondta a díjazott, majd átvette a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és az egyetem tanári közössége nevében átadott díjat.
