Angyal még van
December első napjainak egyikén a tanító néni azzal az ígérettel engedte ki kisdiákjait szünetre, hogy amikor becsengetnek, siessenek vissza az osztályba, mert a Mikulásról fognak beszélgetni.
Csengetéskor lökdösődve szaladtak az osztály felé a gyerekek, és gyorsan leültek a helyükre. Ez nem akadályozza meg Pistit abban, hogy futólag beüljön a Zsuzsi padjába, majd szélesen mosolyogva átadja a helyet. Zsuzsi volt a kedvenc osztálytársa, akinek múlt évben az óvodában ígérte meg, hogy feleségül veszi, mire a kislány kikacagta, mondván, hogy ő soha nem megy férjhez egy olyan ördöghöz, mint ő. A sértés hatása azonban csak két napig tartott, azóta megint naponta próbálja felhívni magára a kislány figyelmét.
Amikor elcsendesedett az osztály, a tanító néni mesélni kezdte, hogy december 6-án Miklós napja van a naptárban, és ezen a napon ünnepli a világ Szent Miklós emlékét, aki a gyermekek és diákok védőszentje. Szent Miklós római katolikus püspök volt, és a népi vallásosság hatására alakult ki az ajándékosztó püspöksüveges, piros palástos Mikulás népies alakja. December 6-a igazából vallásos ünnep, akkor is, ha már sokan nem is tudják ezt, de minden házban, ahol gyermek van, megünnepelik, függetlenül attól, hogy a család vallásos-e vagy sem. Mikulás alakja sokáig úgy élt, hogy a mennyben van, a gyermekeket az égből figyeli, és vannak manó meg krampusz segítői, akik kísérikhosszú útján, melyet szánkóval tesz meg földön és levegőben. Mostanában az a hit járja a gyermekek között Európában, hogy a Mikulás Lappföldről jön, szánját rénszarvasok húzzák. Az utóbbi években Miklós-nap előtt mosolygós arcú, pufók, piros ruhás Mikulások lepik el a városok központját, főleg a nagy üzletek előtereit. Idővel a vallásos ünnep átalakult a gyermekek megajándékozásának ünnepévé – fejezte be mondanivalóját a tanító néni, majd megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése. Míg Pisti magába zárkózva gondolkozott a hallottakon, Marcsi elmondta, hogy náluk tavaly nem is a Mikulás járt, hanem Feri bácsi a szomszédból. Amikor megkérdezte tőle, hogy miért nem az igazi Mikulás jött, Feri bácsi azt felelte, hogy mivel sok gyerek van a városban, ő a Mikulás megbízottja ebben az utcában, és hivatalosan helyettesíti a nagy bajuszos öregurat, számoljon be tehát neki arról, hogy jó kislány volt-e az óvodában az elmúlt évben.
Andris azt kérdezte meg, hogy több Mikulás van-e a világon, vagy csak egyedül Miklós püspök, és hogy milyen öreg most a Mikulás? A tanító néni azt felelte, hogy Miklós püspök egy ember volt, aki már nem él, a mai Mikulás-ünnep az ő emlékére jött létre, és ma már mindenki lehet Mikulás, akiben van szeretet, és örömöt szeretne szerezni valakinek.
Kicsengetéskor a gyerekek vidáman szaladtak az udvarra, az előbbi beszélgetés talán már nem is érdekelte őket, csak a játék a szabadban.
Pisti nem tudta elfelejteni a hallottakat, és otthon a szüleitől azt kérdezte, hogy van-e Mikulás, és ha nincs, ki teszi a csizmájába az ajándékot december 5-én éjszaka, amikor alszik.
Rövid gondolkodás és beszélgetés után, amikor elmondta az iskolában hallottakat, apja megmagyarázta neki, hogy Mikulás napján a jó gyerekeknek a szülők teszik az ajándékot a csizmájukba, cipőjükbe, ha azok ki vannak pucolva.
Másnap Pisti abban a tudatban fényesítette ki a csizmáját, hogy nincs is igazi Mikulás, akit meg lehetne lesni, így hát nyugodtan aludt, de elalvás előtt kicsit szomorú volt, mert hiányzott neki a titokzatos várakozás.
Eltelt az ünnep, egyre gyakrabban hullott a hó, már lehetett szánkózni, és ahogy megnyílt a pálya, apa elvitte korcsolyázni. Mindenki elfelejtette Pisti új élményét a Mikulással kapcsolatban. Jobb is volt, mert ez az ünnep már nem volt olyan igazi, mint régen, amikor még ott élt benne az elképzelés arról a szánnal húzott, kéményen belopódzó mosolygós öregapóról, aki minden gyermeket meg tud lepni ajándékokkal.
A karácsonyi szünidőben Pisti a nagyszülőknél töltött néhány napot, és csak 24-én este indultak haza. Gyalog bandukoltak a frissen hullott hóban, megcsodálták a feldíszített várost, a fényeket. Amikor beléptek a házba, még hallatszott az utolsó ezüstös csengőhang. Pisti beszaladt a nappaliba, és csillogó szemmel nézte a szikrázó fényű karácsonyfát, az alatta levő csomagokat, majd mielőtt kibontott volna egyet is belőlük, letérdelt, és kis kezét imára kulcsolva mondta:
– Ha már Mikulás nincsen, köszönöm neked, Istenem, hogy angyal még van.
Jung Ildikó
