2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Állásfoglalás a Cioloş-kormány területrendezési törvénytervezetére vonatkozóan

  • 2016-09-06 16:13:32

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Országos Önkormányzati Tanácsa határozottan ellenzi a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium területrendezési törvénytervezetének elfo- gadását.
Véleményünk, hogy a törvénytervezet által tárgyalt témakör nem időszerű, és amint a törvénytervezet indoklása is jelöli, nem hoz érdembeli változásokat az önkormányzatok számára, következésképpen az állampolgárok számára sem.
 
Meggyőződésünk, hogy a modern közigazgatás megteremtése céljából elsősorban a következő lépésekre van szükség:
1. a Helyi Autonómia Európai Chartájának feltétel nélküli alkalmazása;
2. egyszerű, átlátható törvénykezés;
3. a költségvetési erőforrások leosztásának átalakítása;
4. valós decentralizáció megvalósítása, a szubszidiaritás elvének széles körű alkalmazása;
5. a helyi közösségek megerősítése.
 
Jelen törvénytervezet több pontja ellentmond a fent megjelölt prioritásoknak.
A törvénytervezet, bizonyos rendelkezései révén, nem más, mint a kommunista szisztematizálás folytatása és befejezése, holott az 1989-ben megalakult Nemzeti Megmentési Front egyik első döntése volt a szisztematizálási terv eltörlése.
Nem területrendezésre, a településhatárok újrarajzolására van szüksége Romániának, hanem egy modern, állampolgárokat tiszteletben tartó és kiszolgáló közigazgatásra. Ehhez csupán egy dolgot kell megvalósítani: a döntéseket az állampolgárokhoz legközelebb álló szinten kell meghozni. Létre kell hozni egy egységes közigazgatási portált, amely lehetővé teszi a digitális ügyintézést, a felszabaduló pénzügyi és humán erőforrást pedig a helyi közösségek fejlődésének szolgálatába kell állítani.
Látszólag a törvénytervezet egyedüli célja, hogy olyan jogosultságot biztosítson a kormánynak, amely, véleményünk szerint, 
nem az ő hatáskörébe tartozik: a sokat emlegetett decentralizálás helyett a központi irányítás megerősítené befolyását a helyi hatóságok felett.
Ahhoz, hogy bizonyos települések pályázhassanak a vidékfejlesztési programban, elegendő lett volna egy olyan kormányhatározat, amely bővíti a program kedvezményezettjeinek listáját. Jogszabályalkotási technika szempontjából sem javasolt bizonyos kedvezményezettek célirányos megjelölése törvényi szinten.
Elfogadjuk, hogy a területrendezési törvénykezés összhangban kell hogy legyen a települések fejlődésével, de nem ilyen módon.
2012–2015 között határozottan kértük 13 megye 6.206.011 állampolgára nevében, hogy biztosítsák a megfelelő forrásokat a krízishelyzetben lévő megyék fejlesztésére (ITI és CLLD), igényünket az akkori kormányzat nem vette figyelembe, most pedig megszüntetné azokat a közösségeket, amelyek nem teljesítik az előírt feltételeket.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a lakosság csökkenését szakmai érvként használják fel, miközben az elmúlt 20 év következetlen gazdaságpolitikájának eredménye a népességcsökkenés. Ennek a folyamatnak a megállítása kell hogy legyen a cél, nem pedig a működő rendszerek megszüntetése, azaz a közigazgatás lakosságszámhoz való igazítása.
Elfogadhatatlannak tartjuk a kormányzat szemléletmódját és mindazt, amit a törvénytervezet előre- vetít:
– a kormány nem számol a jelentős településfejlődéssel, ha azon az állásponton van, hogy 2025-ig a helyi utak kevesebb mint 50 százalékát korszerűsítik; 
– több mint 40 százalékos lakosságcsökkenéssel számol.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a községek esetében, a valóságot mellőzve, statisztikai adatok alapján történjen a szuperközségek nevesítése. Követeljük, hogy a települések besorolása esetében az alapot az illetékes megyei tanács javaslata képezze, illetve a lakossági számadat ne legyen besorolási tényező.
Nem új települési kategóriákat kell felállítani, hanem megfelelő eszközöket kell biztosítani a települések számára a fejlődéshez, újra kell gondolni a költségvetés-tervezés mechanizmusát, egyszerűsíteni és digitalizálni a közigazgatást, elérhetővé kell tenni a közszolgáltatást minden állampolgár számára. Alkalmazni kell a helyi autonómiára vonatkozó törvényes előírásokat, és tiszteletben tartani a bennük megfogalmazottakat. 
Hinni kell a helyi közösségek bölcsességében és probléma-
megoldó képességében, hiszen az mozgósító erejű lehet egy hatékonyan működő, gazdaságilag 
fenntartható Románia megvalósításában, településkategóriák nélkül.
Borboly Csaba, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató