2019. augusztus 17., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– Nagy Miklós Kund búcsúmérkőzése a PRESSing Kupán –

Egy japán közmondás arra figyelmeztet, hogy a férfi addig vadászik a nőre, mígnem a nő elejti. Ebből is látni, mennyire einsteini dilemma, hogy ki a vad és ki a vadász. De ha a relativitáselmélet atyjára ragadt volna egy kis magyarnyelv-tudás, zseniális teóriáját kihámozhatta volna akár abból a gyerekmondókából is, amely a káposztafélék családjába tartozó egyik zöldségnövényünk eredetfejtéséhez páros testrészeinket ily módon kapcsolja össze: „láb a lábé, kar a karé, láb a karé, kar a lábé?: karalábé!

Azok kedvéért, akiknek ez az eszmefuttatás netán annyira érthetetlen, mint amikor a pilóta alagútban katapultál, a fenti példázatot megpróbálom lefordítani friss tavaszi szántásba forgatott egyszerű, paraszti nyelvezetre, valahogy így: az idő pénz, a pénz beszél, a kutya ugat, amelyik kutya ugat, az nem harap. Ebből következik, hogy az idő nem harap. 

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy amikor ezt a poént először sütöttem el első osztályosok körében, egy négyzetgyök 64 osztva kettővel dioptriás szemüvegű skac ezt a laza matekalapú fejbiccentést azzal toldotta meg, hogy olyan ártatlan arckifejezéssel, mint amilyennel a waterlooi csatát szokták elveszíteni, azt kérdezte: de akkor minek van neki vasfoga?

Ők négyen (Karácsonyi Zsigmond, Nagy Miklós Kund, Szöllősi László, Bögözi Attila)
együtt 85 évvel idősebbek, mint a futballjáték maga


Mikor üres a teljes?

Tudják, az időnek. 

Lám, lám, ez ám a (vas)fogas kérdés!

De mielőtt e (vas)fogas kérdéshez érdemben hozzá tudtam volna szólni, úgy nyuvasztotta belém a szót a skac, hogy tüdőmben a levegő azonnal oxigénért kezdett imádkozni.

„Te nagyra nőtt okostojás – okított a skac –, ez az időmizériád annyira uncsi, mint az, ha a két fél egyenlő, akkor a két egész rész is azonos. Ennek megfelelően, ha félig üres és félig teljes, akkor az üres teljes. Csíped, ugye??

Hát persze hogy csíptem. 

Leginkább az arcom, azt vizsgálva, véletlen nem álmodom-e, szégyenemben pedig azt éreztem, most úgy szeretnék meghalni, mint a nagyapám: álmában, csendesen, gondtalanul. Nem pedig ordítva, sikoltozva, pánikolva – mint az utasai...

Nos, de hogyan is jön össze egy japán közmondás, a relativitáselmélet, a karalábé, az idő, amely nem harap, meg a tüdőben oxigénért fohászkodó levegő?

Nem, nem a lecsó legújabb, Bocuse d’Or receptje szerint (bár a világgasztronómia Forma–1-es versenye díjnyertes séfjeinek aranyérmes ételkölteményeivel akart belépni a 2019-es PRESSing Kupa szponzorainak sorába, de Berekméri Ede neszét vette, s megkente a szervezőket, kútba döntve a nagy üzletet), hanem azoknak a kőművesflekkeneknek az okán, amelyek az idei kupaküzdelmek színvonalát a zsíros kenyerek mennyei magaslataiba röpítették (Gabi, köszönet!).

Igaz, ami igaz, a PRESSing Kupa idén immár hatodik kiadását egy jeles esemény okán nagyon meg akartuk nyerni, a kupagyőzelmet pedig – messzemenő tiszteletünk jeléül – egy csapattársunknak akartuk ajánlani. 

Mivel Machiavelli óta tudjuk: a cél szentesíti az eszközöket, úgy terveztük, nem bízunk semmit a véletlenre (a játékunkra meg pláne nem), és olyan csapatokat hívunk meg, amelyek nekünk – statisztikai alapon – könnyen verhetőeknek számítanak. Csakhogy az otthoni statisztika nem mindig talál a vásárival, ezúttal nekünk se ütötte a széle a hosszát, mert már az első mérkőzésen kedves barátaink a VakPali nevű csapatból úgy befűtöttek nekünk, hogy idén már nem kell gázszámlát fizetnünk, mert attól is melegünk lesz, ha erre a vereségre visszagondolunk. Ennek ellenére, vagy még inkább ezzel súlyosbítva, sportszerűen azt mondjuk: brávó, fiúk, ezúttal a vak is látta, hogy palira vettetek. 


„Jöjjetek, jöjjetek és ünnepeljetek”

De komolyra fordítva a szót: megérdemeltétek a győzelmet, most ti voltatok a jobbak! 

S hogy nem véletlen kisiklás volt ez a PRESSingnek kiosztott ruha, bizonyítja az is, hogy idén a kupát is ti nyertétek. (Második lett a Liverpool, harmadik a PRESSing, negyedik pedig a marosszentgyörgyi Sárkányok.)

Nincs ugyan az a vereség, amelyiknek az íze édes, most mégsem keserűség az, amit érzek, hanem a japán közmondás filozófiai mélységein elmélkedem…

Nem sokáig, mert még sok mindent el szeretnék mondani a PRESSing Kupa történéseiről, hiszen eseményekben ezúttal nem volt hiány, de a helyszűke örökös guillotine-ja most sem kíméletes az olvasóval, mert nincs az a főszerkesztő, aki – bár saját dicsérete okán is – egy tenyérnyivel több helyet szorítana a lapban, mint amennyi két reklám közé éppen befér. Pedig Karácsonyi Zsigmond most rászolgált a nyilvános elismerésre, hiszen a PRESSing védelmében nyújtott higgadt, célratörő játékával ismét bebizonyította, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”, s Aradszkyval szólva üzente: „Ötvenesek, hetvenesek, ti is jöjjetek,/ Jöjjetek, jöjjetek és ünnepeljetek”. 

És jöttek.

(Csak zárójelben mondom, a PRESSing Karácsonyi Zsigmond, Szöllősi László, Bögözi Attila felállású védelme kerek 85 évvel volt idősebb, mint a modern futballjáték maga, Nagy Miklós pedig 75 évesen volt a középcsatár.) 

Szóval, jöttek, ötvenesek, hetvenesek és – ünnepeltek.

Örömtől telt szívvel ünnepeltek, mert ezúttal a VI. PRESSing Kupa minden egyes mérkőzése ünnep volt. Csöppet sem túlzok, mert az ünnepelt nem más, mint a közöttünk járó kétlábú legenda, NAGY MIKLÓS KUND volt.

A mindenkiről sok mindent tudó Wikipédia Nagy Miklósról is sok mindent tud: hogy szülővárosában a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett (1961), a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán román–magyar szakos (1965), majd a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar–francia szakos (1973) tanári diplomát szerzett. Tanárkodott Szentgericén (1965–68), majd riporter, szerkesztő, kulturálisosztály-vezető volt a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásánál (1968–1985), ahol elsősorban az irodalom és a művészetek népszerűsítésével foglalkozott, fontosabb műsorai: Irodalmi és művészeti napló, Rádiószínház, Megy a magnó vándor-útra interjúsorozat, Rádiókabaré, Vers mindenkinek, Vendégkönyv, Meghívottak klubja. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság belső munkatársa: a művelődési rovat vezetője, 1991 decemberétől főszerkesztő-helyettes, majd főszerkesztő 2012-ig. 1991-től – nyugdíjasként jelenleg is – szerkeszti a lap heti irodalmi-művészeti mellékletét, a 2016-ban már 25 éves Múzsát.

PRESSing-emlékpóló az ünnepeltnek (Enyedi Csaba dedikál)


Még Fortuna istenasszony is őt ünnepelte

Szóval a Wikipédia MNK-ról (híres szignója) sok mindent tud, de azt például nem, hogy Nagy Miklós Kund alapító tagja a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) PRESSing nevű focicsapatának is, amelyben a csapat nyolcéves története során amíg egészségi állapota engedte, derekasan „odatette a csontot”, s korától függetlenül mindég maszáj oroszlánként küzdött a PRESSing győzelméért. 

Most pedig hetvenöt évesen úgy érezte: elérkezett az idő, hogy búcsút mondjon az aktív szabadidős sportolásnak, mert mint „láb a lábé, kar a karé, láb a karé, kar a lábé” – és ez itt most nem egy káposztaféle családjába tartozó egyik zöldségnövényünk eredetfejtése – a szív csak a szívé, és – akár a medve – ez sem játék. 

De annyira még futotta bátorságából, hogy vállalta, minden egyes PRESSingben eltöltött évért egy-egy percet játszik a PRESSing Kupa egyik mérkőzésén. Így 7 csodálatos perc jött össze a PRESSing – Liverpool meccsen, ahol még Fortuna istenasszony is Nagy Mikit ünnepelte, mert a hetedik perc utolsó másodpercében (ilyenkor fohászkodik oxigénért a levegő az ember tüdejében) Miki akkora gólt lőtt, hogy Messi meg Ronaldo azóta is sárga irigységgel kér konzultációt arra vonatkozóan, hogy „az idő (egyeseket) miért nem harap”, hanem megadja nekik azt, amit a vérprofik a világ minden pénzén sem tudnak megvásárolni: olyan góllal zárni le (akár) egy amatőrfocista-karriert, amelyre generációk fognak emlékezni. Mert ötven, száz gól még feledhető is lehet, ha egy Messi vagy Ronaldo vagy, de az utolsó percben lőtt karriert búcsúztató gólt aranyba fogja faragni a hősnek kijáró tisztelettel adózó kollektív emlékezet.

S hogy mindez nyomtalanul el ne múljon, a PRESSing – Liverpool összecsapás 7. percében a bíró ünnepi sípszóval megállította a mérkőzést, hogy a kupán részt vevő csapatok, az őszinte tisztelet jegyé-ben, elismerésüket fejezhessék ki a visszavonuló Nagy Miklós Kundnak. A hosszan tartó vastaps közepette Nagy Miki a személyre szabott PRESSing falinaptár meg emlékérem mellett díszoklevelet vehetett át, amelynek szövege rögzíti, hogy Miki „éveken át a MÚRE focicsapatának, a PRESSingnek oszlopos tagjaként a maszáj oroszlán szívósságával küzdött a csapat győzelméért, derekas helytállása pedig – »mind fölebb és mindig fényesebben« – példamutató volt csapattársainak. Miként a tollal, a focilabdával is ügyesen forgolódott, finom cseleinek »víg ditirambusa daktilusok«-ként pattogtak a pályán. Nagy Miklós Kund barátnak és csapattársnak egyformán jó volt, és annak is marad legjobb emlékezetünkben. Az aktív sportolástól való visszavonulása alkalmából a csapat úgy döntött:

Hogy a dicsőség serlegét inni soha meg ne und,

A PRESSing ÖRÖKÖS TAGJA lettél, NAGY MIKLÓS KUND.”


Pálya menti tragamura

Sajtómunkások közt nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy ne kérjek Mikitől rövid nyilatkozatot arról, miért is most döntött a visszavonulás mellett. A nagyszerű tollú újságíró most is frappánsan válaszolt – a tőle megszokott stílusban: „Telt az idő, nőtt a poci,/ nehezebben ment a foci./ S bár a sport még elemem,/ lemerült az elemem./ Így lettem a magam ura,/ pálya menti tragamura”. 

Zárszónak pedig hadd álljon itt Szucher Ervin szövet s égi kapitány fébé-bejegyzése, amely a PRESSing minden játékosának gondolatait összegzi: „Az eredményen és a szervezésen túl a nap fénypontja mindenképpen Nagy Miki kollégánk hétperces játéka, gólja és búcsúztatója volt. Miki (bácsi), köszönjük, hogy hét éven át csapattársaid lehettünk! Így nem csak Bölöni, Hajnal, Fazakas vagy Ispir mondhatja el, hogy Nagy Mikivel játszott egy csapatban, hanem mi (Szöllősi László kétszeresen…) is. Elbúcsúztattunk, de bármikor visszavárunk”. 

Néhány remekbe szabott, kedves emléket idéző zsíros kenyér kíséretében.


A VI. PRESSing Kupa teljes mezőnye ünnepelte Nagy Miklós Kundot (első sor, j4)