Akinek van Hitele

A kifejezés képletes értelmét a nagybetű használata leszűkítve konkretizálja, s a média világában jártasabb olvasó már a címből is sejtheti, a Hitel folyóiratra utalhatok vele. A két világháború közt megjelent kolozsvári nemzetpolitikai szemlére (1935-44), pontosabban olyasvalakire, aki a lapot magáénak vallhatja, azonosulni tud vele. Sokan máris eldönthették, Szász István Tasra gondolok. Igen, ő jutott most eszembe, ma van a 85. születésnapja. Isten éltesse sokáig olyan erőben, munkakedvben, ami a Leányfalun élő, dolgozó orvos, szakíró, közíró egész tevékenységét a mai napig áthatotta. Szülei révén mondhatni beleszületett a Hitelbe, gyermekként a kincses városban akár otthonának is tekinthette a szerkesztőséget, sokoldalú foglalatosságainak jelentős hányadát évtizedek óta a folyóirat kutatásának, népszerűsítésének szenteli, a lap szellemi hagyatékát, tárgyi emlékeit vonzó kis múzeummal, rendezvények hosszú sorával, öt Hitel-kötet megjelentetésével és több más módon, eszközzel igyekszik az újabb nemzedékeknek továbbadni. Lapunkban is többször jelen volt írással, az Erdélyi művészek Leányfalun augusztusi eseménysorozat történéseiről is rendszeresen tudósítottunk. Egyébként is alig van olyan fontosabb kulturális, irodalmi, művészeti megnyilatkozás, főleg ha erdélyi jellege is van, amin ne találkozhatnánk vele. Legutóbb például a Magyar Örökség díjak ünnepélyes átadásán futottunk össze Budapesten, amikor a gyergyószárhegyi művésztelepet laudáltam. Rosszul fogalmazok, úgy tűnhet, mintha véletlen lett volna a találkozás. Nem, cipekedve jött felém, alighogy beléptem a díszterembe. Könyveket hozott, nyomott vagy öt kilót a két impozáns kötet. Az ajándékozás örömével s a fáradozása eredményeit immár nyomtatva is látó szerző elégtételével adta át, abban is bízva, hogy a Népújság olvasóihoz is eljut mindaz, ami számára szívügy és lélekparancs.

A kivételes nagyságú és kivitelezésű kiadvány öt évvel ezelőtt látott napvilágot, Szász István Tas hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött egybe. Közel ezer oldalon tárul az érdeklődők elé a HITEL nemzetpolitikai szemle egy szolgáló nemzedék üzeneteivel, napjaink olvasatában. Ezernyi hitvallás, ezernyi gondolat megannyi tanulsággal. Nem mindennapi olvasmány, elsősorban kutatók, szakmabeliek számára csemege, de aki hozzáfér, abban biztos mély benyomásokat hagy. Miközben lapozgattam, Kányádi Sándor sorai erősödtek fel bennem: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges…” A hányatott sorsú orvos író már gyerekként ebben az a szellemben nőtt fel Kolozsváron. Ez hajtja olyan feladatok, területek felé is, amelyeknek nem feltétlen szakembere, de tudja, hogy az ő hozzájárulására is szükség lehet. Megvan a maga alapállása, reflektál is véleményekre, jelenségekre, de a közöltek, a dokumentumok ütköztetéseit a szakmabeliekre bízza.

Ez a hozzáállás körvonalazódik legfrissebb könyvében is. Csak mintegy félezer oldalnyi ez a májusban megjelent kötet, de ugyanolyan jelentős és nagy igényű kiadvány, mint az előbbi. Lapunk olvasóit talán még jobban is érdekelheti. Címe: A Vásárhelyi Találkozó 1937, alcímet is kapott: Lényeg egy vita takarásában. Sokat vitatott, elhallgatott, félremagyarázott, elferdített, így, úgy, amúgy értelmezett történelmi mozzanat, az erdélyi magyar értelmiség egykori nagy „ügye” kap új, teljesebb megvilágítást a kötetben, különös hangsúllyal irodalmunk egyik vezéralakja, Tamási Áron akkori szerepére. Nyilván a közérdeklődés figyelmébe ajánlom, de a könyv alaposabb megismerése hosszabb időt igényel. A szakmai körökben alighanem akadnak majd olyanok, akik „felveszik a kesztyűt”.

E figyelemfelkeltő, köszöntő jegyzet végén viszont illő szót adni az ünnepeltnek. A Vásárhelyi Találkozó Bevezetéséből ragadunk ki egy rövid részletet: „Ha az olvasó megkérdezi, miért éppen egy botcsinálta múltkutató kezd ebbe a munkába, annak be kell vallanom, hogy személyes indítékai vannak. Eddig már öt kötetben tettem közzé a kolozsvári Hitel folyóirat munkásságát és jelentőségét bemutató anyagokat és ezzel foglalkozó írásaimat. Ennek oka pedig az általam »öröklött szolgálatnak« nevezett tény, hogy ezt a folyóiratot 10 éves fennállása alatt kolozsvári szülőházamban és szüleim támogatásával szerkesztették. A Hitel történetéhez pedig szorosan kötődik a Vásárhelyi Találkozó története. A cél is azonos, hiszen napjaink gondjaiban is eligazító támpontokat nyújtani képes gondolatok rejtőznek az akkori munkatársak üzeneteiben, legyen szó a szintén elhallgatott Hitel szerzőiről, vagy a velük jórészt azonos V. T. szervezők vagy a meghívottak munkáiról. (…) csorbítások nélkül gyűjtöttem egybe, amit sikerült felkutatni, s bár bizonyára ez nem lehet teljes, de mindenesetre nagy többségben mutatja be a témával foglalkozó írásokat. Saját véleményemet nem hallgatom el, de szabad utat hagyok arra, hogy az olvasó az egybegyűjtöttek alapján maga alkosson véleményt.”