2022. december 6., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Negyvenkét év fesztivál. Fele ennek a sorozatnak a szocializmusban, fele a kapitalizmusban.

László Zsolt jelenete A halálra táncoltatott lányban


(Folytatás előző mellékletünkből)

A legjobb női alakítás díját Hajdú Szabolcs filmjében nyújtott munkájáért Bacskó Tünde kapta, az East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért. A film négy epizódból áll, mindegyik részt más-más rendező rendezte. Jellemző a helyzetre, hogy a díjnyertes neve meg sem jelent a katalógusban. A zsűrit kisegítő személyzet kellett kinyomozza, hogy kiről is van szó. Bacskó Tünde (civilben színésznő Pécsett) olyan természetességgel játszotta el a részeg nőt, hogy sok nézőt teljesen megzavart, sokan azt hitték, hogy egy valódi utcahölgy játszik a filmben. A film másik főszereplője a bukaresti Andi Vasluianu, aki azért nem kaphatta meg a férfi alakítási díjat, mert a szervezők ragaszkodtak a díjazottak magyar állampolgárságához.

A Hules Endre filmjében játszó László Zsolté a férfi főszerep. Érdekes kombináció. A film csapnivalóan rossz. Giccsegyveleg, filmes közhelyhalmaz. A Kanadából 20 év után Budapestre hazatérő sikerember azzal szembesül, hogy a változások nem történtek meg. Konok kitartásának az az eredménye, hogy világsikerre viszi a magyar néptáncot. A téma akár érdekes is lehetne. Például, mikor erdélyi keservesre busóruhába bújnak a táncosok, jelzi, hogy a tengerentúliak ízlése milyen silány, a kelet-európai meg minden kompromisszumra kész a sikerért. A probléma, hogy az egész nem működik. Túl közhelyes, túl szájbarágó és a rendezőnek nem kellene az egyik főszerepet is eljátszania, mert rossz, bocsánat, nagyon rossz színész. Lehet, hogy az ő amatőrsége nagyította fel László Zsolt érdemeit? Nem baj. Valóban jó színész. Érdemelne már jobb rendezőket. Érdekes film a Dyga Zsomboré. Magyar thriller. A szerző bevallása szerint 10 éve készül rá. Hát igen, ez a baja a filmnek is. Az alkotók mindent belezsúfoltak, ami egy évtized alatt eszükbe jutott. Ettől olyan bonyolultak az idősíkok közötti viszonyok, hogy a néző a vége előtt feladja, hogy valamit is megértsen. Kár, mert több koncentrációval nagyot alkothattak volna. Említsük meg a női főszereplőt, Bartsch Katát, igen komoly esélyei voltak a legjobb női alakítás elnyerésére, de a film gyengeségei őt is visszahúzták.

Negyvenkét év fesztivál. Fele ennek a sorozatnak a szocializmusban, fele a kapitalizmusban. Egyértelmű, hogy ez utóbbi nem tett jót a magyar filmnek. A mozinézők elmaradtak, a mozik bezártak, a díjak elmaradtak. Már nem beszélhetünk mozisztárokról. Nincsenek új Törőcsikek, Garas Dezsők, Jancsó Miklósok, Makk Károlyok. Változás kell, az tény. Hogy milyen lesz, az már a mai szakma és a politika dolga, így, ebben a sorrendben. Lehetne másról is beszélni, de minek? Valószínűleg számunkra nem lesz jobb. Nem feltételezem, hogy Andy G. Vajna, az Orbán-kormány filmbiztosa tudná, hol van Debrecen külvárosa és Kolozsvár és Székelyudvarhely. Érthető a jelenlegi kormányzat változtatási szándéka, de nem kellene félnie a szakmától. A párbeszédre alapozott terv mindig erősebb, mint a lobbisták szeparéiban született kis alkuk. Bizonytalan világunkban egy biztos, ősszel az Alter-Native fesztivál 19. (te jó ég) kiadásán a marosvásárhelyi filmszeretők láthatnak jó magyar filmeket.

A végére egy kis mese. Hol volt, hol nem volt, volt egy filmrajongó, aki egyszer, úgy 17 éve elvetődött a Magyar Filmszemlére. Mikor hazatért, a helyi lap szerkesztője, Nagy Miklós Kund megkérte, írna az eseményről. A cikkre válaszként újra meghívták Budapestre. S annyit írt, annyit járt, hogy a maratoni filmszemlén, vagyis a 42.-en már zsűritag volt, régi bálványa, Cserhalmi György mellett. Köszönöm a Népújság, köszönöm MMK fanatikusainak (Kőrösi-Durst páros).