Adócsapdában

Ahogy közeledik a beharangozott rendkívüli törvényhozási ülésszak, kezdenek előkerülni azok az érvek az adótörvénykönyv körüli vita margóján, amelyeket sokkal szívesebben hallottunk volna e különösen fontos jogszabály első parlamenti megvitatása során. Újabb bizonyítékaként annak, hogy a politikum csak pillanatnyi vagy rövid távú hatalmi érdekeinek megfelelően játszadozik az adófizetők pénzével és az ország jövőjével.

Az ellenzék bekapta a szociáldemokraták elnökválasztási vereség után kivetett horgát, és rálicitált annak populista adócsökkentési ígéreteire, így sikerült összehozni egy olyan tervezetet, amelynek a lehetséges következményeit senki sem mérte fel. A vészfékre az utolsó pillanatban rámutató szakértők szerint is teljesen kiszámíthatatlan, hogy a számos adó- és illetékcsökkentés – a sokat emlegetett héa csak a jéghegy csúcsa, de lévén a legismertebb, ezt használják legtöbbet a nyilvánosság előtti szópárbajokban – mennyire viselné meg az államháztartást, és milyen megszorításokra kényszeríthetne a nem is oly távoli jövőben valamely kormányt. Így most az újbóli vita előtt már megkezdődött az ígéretek után a visszatáncolás, és az ellenzék jön ki rosszabbul ebből a játszmából. Próbálják érvekkel álcázni a korábbi ostobaságot, de csak a vak nem látja, hogy egyik pártnak sincs a tarsolyában egy komoly és fenn is tartható adóreform-tervezet. Ha lenne, akkor már hónapok óta az utóbbi időben előkapott érvek, adatok felett kellett volna vitázniuk a különböző pártszékházak szakértőinek.

Hogy a politikusok hogyan másznak ki a saját maguk állította csapdából, az csakhamar kiderül. A becsületes munkából megélni kénytelen adófizető még mindig joggal retteghet attól, hogy az utóbbi öt évben sokak számára fájdalmas módon egyensúlyba hozott államháztartást ismét szétzilálják, mert választási esztendő közeleg, és a politikumtól a szavazatvásárló ígéreteken és osztogatáson kívül másra nem futja.

Pedig, ha volna értelmes csapat a közéleti prérin, most lenne alkalmas előállni egy igazi adóreformmal. Mert valóban kell mérsékelni az adóterheket, de csak megfontoltan, hogy ne legyen szükség rövid időn belül az adóprés visszaszorítására. És közben a kedvezőnek mondható gazdasági körülményeket kiválóan fel lehetne használni értékes munkahelyteremtő befektetésekre, a fogyasztást serkentő intézkedések helyett. Gazdaságfejlesztő kiadási előirányzatokkal alátámasztva akár a nemzetközi szinten kialkudott államháztartási hiánycélt is fennebb tudná srófoltatni egy hozzáértő és szavahihető kormányzat. Amilyenben alig volt részünk a rendszerváltás óta, és a politikai kínálatot elnézve a következő időkben sem reménykedhetünk hasonlóban.