2019. augusztus 23., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Örömmel tapasztaljuk, hogy végre elkezdődhetett az uszoda építése az egykori Május 1. strand területén, és a műjégpályát is belátható időn belül befejezhetik. 

Az előbbivel kapcsolatosan megjegyezném, hogy még 2007-ben fejlesztésügyi miniszterként megkeresett az úszószövetség vezetősége, hogy az országos sportcsarnok-létesítési programhoz hasonlóan karoljunk fel egy uszodaépítésit is; a finanszírozás az Országos Befektetési Társaságon (CNI) keresztül történjen, mivel akkor rendelkezésünkre állt egy bizonyos összeg. Anatol Grinţescu volt a kezdeményezés mozgatórugója, akit megkértem, hogy ajánljon néhány változatot. Felhívtam a figyelmét arra, hogy a korábbi sportcsarnoképítési programtól eltérően olyan méretű uszodákat tervezzenek, amelyekben akár európai színvonalú versenyeket is lehet majd szervezni. Elkészült három típusterv: az egyik egy olimpiai központ, a másik kétmedencés, nemzetközi versenyekre alkalmas (a Május 1. strand helyén megépítendő medence), míg a harmadik egy kisebb méretű uszoda volt. 2008-ban bemutattuk a programot az akkori miniszterelnöknek, Călin-Popescu Tăriceanunak, aki egyetértett ezzel, és beindulhatott a kivitelezésük. Egy listát állítottunk össze azokról a városokról, ahol indokoltnak tartottuk támogatni az uszodaépítési programot. Azt vettük figyelembe, hogy olyan települések legyenek, ahol fenntarthatóak a létesítmények, ugyanakkor a vízi- és/vagy az úszósportoknak nagy a hagyománya. Ekkor kezdődött el a csíkszeredai és más városokbeli építkezés. Természetesen Marosvásárhely is rajta volt azon városok listáján, ahol indokolt volt egy úszómedencét építeni. Azóta Bukarestben egy, a marosvásárhelyihez hasonlót építettek. Emellett tudomásom van arról, hogy hozzáfogtak egy olimpiai komplexumhoz is. 

2010-ben kibocsátották azt a kormányhatározatot, amelynek alapján elkezdődhetett a közbeszerzés a marosvásárhelyi uszodánál. A versenytárgyalást még az évben megnyerte egy cég. Sajnos mielőtt beindult volna az építkezés, a fővállalkozó és egy másik alvállalkozó cég csődbe ment. Időközben kormányváltás történt, és a korábban indított programok leálltak. Egyszerűen nem volt hajlandóság arra, hogy megépüljenek az uszodák. Közben a Multinvest cégnek, Gogolák Zsoltnak fel kellett újítania a tervet, mert változtak a törvények és az építkezésbeli árak is. Két év kellett ahhoz, ameddig a CNI-nél tisztázták, hogy minden rendben. Ebben az időszakban legalább 20-szor kellett „kilincselni” Bukarestben, hogy a különböző intézményeknél megsürgessük az eljárást. Közben a területet, amely a Maros sportklub tulajdonában volt, az építkezés idejére át kellett adni az Országos Befektetési Társaságnak, majd az uszoda felépítése után a terület a létesítménnyel együtt visszakerült volna a klub adminisztrálásába. Közben a kataszteri nyilvántartást is aktualizálni kellett. A területen volt egy hőközpont, amelynek a tulajdonjoga nem tisztázódott. Erre is várni kellett valamennyit. S az is igaz, hogy 2014-től nem volt pénzforrás a beruházásra. Most végre sikerült a dolog végére járni, és reméljük, hogy a jelenlegi miniszter ígérete szerint 14 hónap alatt valóban elkészül, és átadják az uszodát. 

A műjégpálya befejezéséért is nagyon sokat kellett tárgyalni Bukarestben. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács korábban meghozta azokat a döntéseket, amelyek szükségesek voltak a beruházáshoz. A Ligetben levő – a műjégpálya alatti és a hozzá tartozó – területet hosszú távra átadták a klub adminisztrálásába. 2013-ban az Ifjúsági és Sportügyi Minisztériumban volt egy belső audit, aminek alapján tévesen úgy értelmezték, hogy a jégpályára szánt pénzt elhasználták, és ezért nem szántak többet az épület befejezésére. Kiderült az is, hogy a hőközpont és a villanyhálózat kiépítése, ami mintegy 2 millió lejbe került, nem volt benne az eredeti tervben, mint ahogyan a belső berendezés sem. Az említett ok miatt 2014-től egyik évben sem adtak pénzt a beruházásra. 

Másfél évvel ezelőtt született meg az a megoldás, hogy a minisztériumtól vegye át a félkész létesítményt az Országos Befektetési Társaság, és készítsenek egy felmérést arról, hogy milyen helyzetbe került az épület, mit kell még beruházni. Elkészült az átadásvételi jegyzőkönyv. A CNI a költségvetésébe foglalta a hátralevő munkálatok új tervét és a feladatfüzet összeállítását, amelynek alapján meghirdethető a versenytárgyalás a kivitelező kiválasztására. Szerencsére az eredeti közbeszerzést megnyerő fő- és alvállalkozó cégek közös megegyezéssel visszaléptek, így belátható időn belül meghirdethetik a közbeszerzést, s remény van arra, hogy hamarosan folytassák a munkálatokat és befejezzék a műjégpálya építését. 

Azt még tudni kell, hogy bár az eredeti tervezés megfelelt a nemzetközi szabványoknak, időközben ezek változtak, és azért, hogy európai versenyeket tudjunk szervezni, nagyobb öltözőket kell építeni. Ezt már figyelembe veszik a terv aktualizálásakor. Mivel mozgatható padlóval látják el a termet, nemcsak jégpályaként, hanem multifunkcionális sportbázisként is fog működni. Jogos volt az elégedetlenség amiatt, hogy a 2007-ben elkezdett beruházást 2019-ben sem sikerült befejezni. Úgy érzem, megtettünk mindent azért, hogy az ügyet kilendítsük a holtpontról. Bízzunk abban, hogy a már beindított folyamatokat nem lehet leállítani, és végre elkészülhet ez a sportlétesítmény is. 

Borbély László

Fotó: Vajda György