A vívóbajnok versenyművei (1.)

A 2024-es, Franciaországban megrendezett olimpiai játékokhoz részlegesen kapcsolódik a következő történet. Bár a cselekmény nagyjából kétszázötven évvel ezelőtti, ma is látványos része lenne az olimpiának és a tehetségkutató műsoroknak is. Talán szerencsésebb lett volna egy ilyen történetet feldolgozni, és ezzel mint kivételes példával biztatni a nagy versenyen induló sportolókat. Nyissuk ki képzeletünk ablakát, mely a múltba tekint, és újra élethűvé varázsolja az emlékké fakult történeteket!

Francia zászló lobog a kelet felől érkező hajón. Guadeloupe kikötőjében megmozdulnak a rakodómunkások a hajó fogadására. Guadeloupe szigetén leginkább megrakni kell a hajót, nem lepakolni, ugyanis itt a cukornádültetvények valósággal ontják magukból az édességet.

Miután horgonyt vetett a hajó, partra szálltak az utasok. A hatóságok az érkezők okmányait ellenőrizték.

– Georges de Bologne úr, önt most letartóztatom! – vonta össze szigorú tekintetét egy rangosabb rendőr. Látszott rajta, hogy nincs ínyére ez a dolog, de beosztásából eredően cselekednie kell.

– Semmi szükség erre – válaszolta Georges de Bologne, és előkapta zsebéből a XV. Lajos király által hitelesített kegyelmi levelet.

A királyi aláírás és pecsét nyugodt arckifejezést és mosolyt varázsolt a rend őrének ábrázatára, ezáltal Bologne úr és családja békésen léphetett újra szigetotthonának földjére, Guadeloupe-ra.

– Hogy megnőtt Joseph! – kiáltott a távozó család után a rendőr.

 A gyerek Joseph vidáman, széles mosollyal nézett vissza az őt dicsérő hivatalnokra. Fekete arcáról őszinteség, csillogó szemeiből nem mindennapi értelem sugárzott. Édesapja is büszke tekintettel hálálta az ellenőr elismerését. Csak az édesanya, Nanon haladt tovább mosolyogva, de lesütött szemmel – a rabszolgáknak nem volt joguk beleszólni uraik beszélgetésébe…

 Az édesapa, Georges de Bologne Guadeloupe szigetének híres ültetvényese volt. Cukornádültetvényein már a nagyapja is befolyásos ember volt. Igaz, a nagyapa mindössze 53 rabszolgával sajtolta ki a földből az édességet, Bologne úr azonban már 160 hektáros területtel és 212 rabszolgával rendelkezett cukornád-, valamint kávéültetvényein. És ami gyakran előfordult, de ritkán alakult így, az a nemes úr nőügyeivel kapcsolatos. 

Bologne úr, hogy, hogy nem, egy kivételesen szép és csinos rabszolgalányt vásárolt nemesi udvarába. A tizenhat éves, gyönyörű Nanon Afrikából származott, valószínű, hogy a szüleit fogdosták össze az afrikai emberkereskedők, mert a lány már a guadeloupei Lamentinben született. Úgy maradt róla feljegyzés, hogy némelyek megjegyezték, ő a valaha volt legszebb fekete lány a szigeten. Talán szerencséje, talán szépsége, vagy a Gondviselő útegyengetése által került be a Bologne család szolgálói közé, és itt lépett előre a ranglétrán: édesanyja lett Bologne úr egyetlen gyerekének. Nanon mindössze tizenhét éves volt, amikor fiúgyermekkel örvendeztette meg urát. Bár rabszolga volt, számos kiváltságnak örvendhetett, a gyerek születése után pedig amolyan másodfeleség rangot kapott. Mai szemmel nézve „elképesztő, durva, embertelen, aljas, pedofil stb.” jelzőkkel címkézhetnénk e történet eme epizódját, de az akkori viszonyok között egy rabszolgalánynak ez fényes karriert jelentett. Nem kellett az ültetvényeken robotolnia, hanem urának házában kivételes bánásmódban részesült. Bologne úr pedig rendkívül érzékeny ember volt, mulatt gyerekét saját nevére íratta, és mindent megadott neki, hogy igazi francia nemesember váljon belőle; az édesanyát pedig nem kezelte rabszolgaként, hanem gyereke anyjaként becsülte.

 Az említett gyerek, Joseph Bologne de Saint-Georges, 1745. december 25-én született, valószínűleg Guadeloupe szigetén. Ennek az évnek a karácsonya rendkívüli boldogsággal töltötte el a családot, mert törvényes feleségétől addig nem született gyereke, később született egy lánya. Mivel a gyerek rabszolgának született, mert ez volt anyjának a társadalmi pozíciója, eleinte vezetékneve sem lehetett. Mint már említettük, édesapja elfogadta, és saját nevére íratta. Így egyelőre Joseph Bologne de Saint Georges névvel büszkélkedhetett.

 A gyerek életében minden bizonnyal pozitív fordulatot jelentett édesapjának egyik kalandja. Ma már nehezen rekonstruálható, hogy pontosan mi történt, de Joseph édesapja párbajba keveredett egyik rokonával. A megsebesített rokon három nap múlva valószínűleg tetanuszfertőzésben elhunyt. Joseph édesapja az eseményt követően 1747 decemberében a legelső induló hajóval elmenekült a szigetről. Mivel jól tudta, hogy gyilkosságért halálbüntetés és teljes vagyonelkobzás jár, felesége mellett magával vitte Nanont és a kisgyereket is. Arra számított, hogy a fiatal rabszolganőt és a gyereket is elárverezik majd. Az események az apát igazolták, mert 1748-ban valóban halálra ítélték, és – mivel jelen nem lévén, rajta nem hajthatták végre a halálos ítéletet – a portréját szimbolikusan felakasztották az említett év májusában.

 A család Bordeaux-ben húzta meg magát, míg a családfőnek sikerült kieszközölnie a királyi kegyelmet. Ezután visszatértek Guadeloupe szigetére. Némi idő elteltével az édesapa ráeszmélt, hogy a sziget társadalma a fiút csak rabszolgaként fogja kezelni, hiába a nemesi név. Az akkori állapotok szerint célszerű volt a gyereknek vívást és zenét tanulni, mert máskülönben esélytelen élete lett volna a fehér emberek között is.

(Folytatjuk)