Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
1994. február 22-én két fegyverdörrenés riasztotta a budapesti Rózsadomb egy különleges lakásának szomszédjait. A hang abból az irányból jött, ahol egy idős házaspár lakott. Akik hallották, vagy megértően, vagy fejcsóválva, szemlesütve hallgattak a lövések után. Annak a háznak az ablakát már többször is téglákkal dobálták be.
– Vajon ki után lőtt az öreg? – találgatták, akik ismerték. – Mert nagy hatalma volt, élet és halál ura volt, egy fél ország rettegett tőle.
Nemsokára aztán elterjedt a hír: meghalt Pap János. Aztán nemsokára még rémisztőbb hír ejtette gondolkodóba az embereket: Pap János először lelőtte a feleségét, majd a halott nő mellé feküdt, és magával is végzett. A gyilkos fegyvert természetesen engedély nélkül birtokolta – amikor beszerezte, még senki sem mert volna engedélyt emlegetni előtte.
– A lelkiismerete nem hagyta nyugodni! – jegyezték meg többen. – Biztosan eszébe jutott az egykori professzor, és még ki tudja, hány ismeretlen ember elvett élete.
– Professzor? Miféle professzor? – értetlenkedtek többen.
– Brusznyai Árpád, a tudós! Őt végeztette ki Pap János. – Alig akadt néhány idős ember, aki még hallott erről az esetről.
Nem csoda, ha már alig ismerték Brusznyai Árpádot! A kommunista hatalom igyekezett mindent megtenni, hogy se híre, se hamva ne maradjon az egykori tanárnak. A nevét is csak a rendszerváltozás után lehetett kiejteni, akkora „ellensége volt a népnek.”
Már sejthetjük, hogy aki akkor a nép ellensége volt, az a valóságban senkinek sem akart rosszat, csupán szebb, élhetőbb életet. Hiába kérlelte Márai Sándor az angyalt, „angyal, vidd meg a hírt az égből: Mindig új élet lesz a vérből”, sokaknak nem volt részük ebben az evangéliumban.
Brusznyai Árpád 1924. június 27-én született Derekegyházán, rend- és fegyelemszerető családban. Édesapja csendőrtiszthelyettes volt, aki a rend betartására vigyázott. Gyermekeit katolikus hitre, hazaszeretetre és nemzetben való gondolkodásra nevelte. Nem sejtette – mert nem is sejthette –, hogy e nevelés által „bűnösöket” nevel, akik majd „ártó szándékkal” gáncsolják egy „dicsőséges kor” kiteljesedését… Az egyik fiú, József papnak tanult, Árpád pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen görög-latin-történelem szakos tanári diplomát szerzett 1948-ban. Tanulmányait summa cum laude minősítéssel végezte, és egy év múlva, 1949-ben bölcsészdoktorrá avatták. Moravcsik Gyula professzor maga mellé vette a nagy tudású ifjút, így Árpád a Görög Filológiai Intézetben kapott állást.
A fiatal tudóst tizennyolc évesen meggyötörte a sors: egy fertőzés következtében csonttébécét kapott, és hajszál híján lebénult. Az addig sportban is jeleskedő fiatalember hosszú ideig alig mozoghatott, míg annyira fel nem épült, hogy sántítva bár, de mégis tudott járni. Ez a súlyos csapás nem törte meg.
Hogy mikor tanult meg zenélni Brusznyai Árpád, arról nem szólnak krónikák, de arról igen, hogy zenei tudásának hasznát vette.
1950-ben egyre inkább elhatalmasodott a vad kommunizmus őrült erőszakossága. Édesapját, mint a nép ellenségét, letartóztatták. Erre az esetre József így emlékezett vissza: „Volt Szentesen egy családi házunk. Édesapa egyedül maradt. De hogy mégis legyen gondviselője, egy vasutas családot odavett maga mellé, akik hát vállalták az eltartását és a gondozását. Na, most ezek ravaszul meg akarták szerezni az egész házat, és a következőképpen jártak el. Édesapával esténként szoktak beszélgetni, és ezek a saját lakrészükbe elbújtattak egy ávO-st, és beszélgetés közben édesapának adták a szájára a kérdéseket. Akkor volt a földosztás, és hát édesapa azt mondta, hogy ne nagyon örüljenek ennek a földosztásnak, mert amit most adnak, azt úgyis el fogják venni tőlük. Mindszenty bíboros úrról is ezek adták a szót édesapának, és édesapa azt mondta, igen, helyesen jár el, igenis nagyon helyesen jár el, amikor védelmezi az egyháznak a szabadságát. Ezt azután az ávO-s mind tanúsította, és ennek alapján izgatás címen elítélték édesapát három évre, amit a szegedi Csillag börtönben töltött le.”
És amint Móricz Zsigmond írta Rózsa Sándorról, hogy „Hát igaz, mi lögyön a betyár fiábúl. Betyár. Nem hagyják, hogy más lögyön, mert belekergetik. A betyárságba…” Ugyanúgy mi lehetett a nép ellenségének fiából?
A nép ellensége…
Brusznyai Árpádtól a származása miatt 1951-ben elvették egyetemi tanársegédi állását. A munka nélkül maradt „ellenségnek” óriási szerencséje volt zenei tudásával. Valószínűleg testvére közbenjárására a váci székesegyház kántora lett. Brusznyai tehát jó orgonista volt. Katolikus pap testvére is ugyanebben az évben került a kistarcsai börtönbe.
1952-ben Árpád Veszprémben kapott tanári állást. Elképesztő tudásának hála, latint, németet és történelmet oktatott. Mivel több hangszeren is játszott, és kitűnő pedagógus is volt, hamar kivívta a tiszteletet a diákok előtt. Ő vezette az énekkart is. Karvezetői munkája minden kétséget kizáróan rendkívül színvonalas lehetett, mert maga Kodály Zoltán is felfigyelt rá.