2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Fogy már a fürtjeiről a bodza,

Elcsipegetik a poszáták,

Mindegyre több köd fátyolozza

Egüket, mely hűvösbe vált át,

Váltja a vándorok hazáját,

Valamit ide-oda fúj,

Mintha akarná: újra lássák,

Milyen örök a régi új.


A gesztenyesor lombja ritkul,

Kivöröslik egyre korábban,

Nem tudni, mit ad vele titkul,

Kora-avart őröl a lábam,

Nem tudni, mivel a nyomában,

Meddig az innen, hol a túl,

Mi van külön, mi általában – 

Milyen örök a régi új.


A régi új. Tandori Dezső versével indulok neki november második dekádjának. Ha kedved tartja, lépj te is a kora avarba, kedves Olvasóm!


(...) Milyen mások a szembe-fények,

A túlsó part kirajzolódik,

Az árnyalatok tere mélyebb,

Érzed, valami oldozódik,

Érzel valami föld-alólit,

Ha éjibogár fénye gyúl;

Az alkony másképp boltozódik…

Milyen örök a régi új. 


Milyen új megint, ami régi!

Múlóban – mennyi elevenség!

Nem is tudod már visszamérni,

Mi volt, ami rád mérte rendjét,

S – illettetek, mint sohasem még!

Aztán ez is elhull, kihull,

Széthull, s nem jelen, nem is emlék,

Nyughatsz változattalanul.

Fogy már a fürtjeiről a bodza, elcsipegetik a galambok


Természettudományos emlékkel kezdem mai sétámat.

207 évvel ezelőtt, 1816. november 9-én született Kovács János természetrajz-tanár, zoológus. Tanulmányait a debreceni kollégium után a berlini egyetemen folytatta. 1846-tól a Tisza családnál volt nevelő, ekkor kezdte meg kutatásait, először a Sárréten, majd a Réz-hegyekben, ahol szén- és aszfalt-előfordulásokat kutatott. Tanítványa kíséretében jutott afrikai helyszínekre. Beutazta Egyiptomot, és az ott gyűjtött értékes állat-, növény- valamint ásvány- és kőzetgyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. 1856-tól, hazatérésétől negyven éven át a debreceni kollégium tanára volt. Alakját Móricz Zsigmond örökítette meg a Légy jó mindhalálig Názó tanár urának személyében. Arany Jánoshoz meleg barátság fűzte, személyesen ajánlotta őt a Tisza család figyelmébe utódjául, új házitanítónak. Első volt a magyar természetbúvárok közül, aki Afrikában kutatóúton járt s erről jegyzeteket készített. Útinaplója sajnos 1944-ben megsemmisült, ezért a Nílus völgyében tett utazása és kutatásai jelenleg csak a Természettudományi Társulat ülésén, 1856-ban tartott beszámolója alapján ismertek.

November 10-én, 1895-ben született egy másik neves középiskolai tanár, Öveges József fizikus is. Tanári diplomáját Budapesten szerezte nehéz időkben, 1919-ben. Utána Szegeden, Tatán, Vácott és Budapesten tanított piarista gimnáziumokban. A sors iróniája, hogy 1948 tavaszán kapott Kossuth-díjat, néhány hónappal az egyházi iskolák államosítása előtt. 1948–55 között a budapesti tanárképző főiskola fizika tanszékét vezette. Rádió- és televízió-műsorai tették nevét országosan ismertté. Ízes beszédét, jól elhelyezett poénjait manapság újra tv-képernyőre kerülő műsoraiban csodálhatjuk meg.

2001 óta november 10. a békéért és fejlődésért művelt tudomány napja. Az UNESCO-nak az a célja e nappal, hogy emlékeztessen a tudomány béke és fejlődés iránti elkötelezettségére, valamint hangsúlyozza a közösséggel szembeni felelősségteljes használatát. 

November 11. Szent Mártoné. Pannóniában született, de Paviában nevelkedett. Ifjúkorában tisztként szolgált a római hadseregben. Galliában történt, hogy a novemberi hidegben Amiens városkapuja előtt egy hó alatt fekvő, félig meztelen és sánta koldusra bukkant. Megszánta a szerencsétlent, és megfelezte vele katonai köpenyét. Ezt követően álmában megjelent néki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köpennyel. Tours városának polgárai 371-ben választották püspökké. 

A középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Védszentként tisztelték a koldusok, a katonák, a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a kádárok. Franciaországnak ő volt a védszentje. Márton kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánkban. Szent István a zászlaira Szent Márton képét festette. Születésének egyik feltételezett helyén Szent Márton tiszteletére épült a pannonhalmi bencés apátság, melyet szentmártonhegyi apátság néven is emlegetnek.

A legelterjedtebb legendája szerint Márton a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen, de a ludak gágogása elárulta rejtekhelyét. A középkorban a jeles szent tiszteletére bort ittak és kövér ludat ettek, ugyanis az akkori naptárakban az óév utolsó jeles napjának számított. Márton-nap a XIV. századi krónikákban határnapként szerepel: a tisztújítás, fizetés, jobbágytartozás lerovásának napja volt. Márton napja az ún. kisfarsang idejére esik, ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is.

Mint minden jeles naphoz, Márton napjához is kapcsolódnak időjárásjósló praktikák és megfigyelések. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak:

 Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.

Egy kalendáriumi regula szerint:

 Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.

Az Európai Kulturális Tanács 2005. áprilisi luxemburgi ülésén választották ki az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike az ún. Szent Márton kulturális út Szombathely és a franciaországi Tours városa között.

 136 évvel ezelőtt, 1887. november 14-én született Áprily Lajos.

Áprily az a költő, akinek szektája van – írta 1987-ben egykori baár-madasos tanítványa, Nemes Nagy Ágnes. – Csöndes, hű, mondhatnám titkos szektája, amely – hasonlatosan a költőhöz, aki maga sem állt ki semmiféle fórumokra, aki befelé építette az életét, hogy kifelé is szilárd legyen – nem kíván neve körül propagandát űzni, amely nem más kárára szereti poétáját, csak szereti. Mindezt stílszerűnek tartom, hozzá illőnek. De azért (...) a költő születésének centenáriumán nem bánnám, ha ennek a költőalkatnak a vonzóereje, a hűség, a szeretet diszkréciója, amit kivált, kissé általánosabb lenne. Ha kissé divatosabbá válna az a csönd, ami az ő versének légköre és hatása.

Kora-avart őröl a lábam

 (...) egy lírikus, aki nem szeret beszélni, végül is önellentmondás. (...) A mi költőnk Vigny, Turgenyev, a német romantika rokona, meg a holland tájképfestőké, meg a Hollandiában tanult brassói, nagyenyedi írástudóké, ötvösöké, a mi költőnk szűkszavú, rejtőzködő, északi, erdélyi.

Miről beszél hát voltaképpen? Ha jobban odanézünk, láthatjuk, hogy sok mindenről csak egy bizonyos kódban beszél. Ez a kód a természet. Életét, világát, fátumát mintegy a természet képein közli (…) Akartok hamisítatlan, magyar természetköltőt ma, a természetpusztítás korában? Nosza, vegyétek elő Áprilyt.

 (...) Áprily tája a hóhatár alatti, majdnem ember nélküli erdő.

Majdnem ember nélküli erdő – mondom. Szinte felfedezhetetlen hegyoldal, úttalan fenyves, ahol nincs más – nemhogy ember, hanem vadászkunyhó vagy lábnyom sem – rajta kívül, de ő ott van, behatolva az ember nélkülibe látásmódjának rejtett kamerájával. Áprily költői módszere hasonlít a természetfotózáshoz. Azok is, a természetfotósok, hetekig-hónapokig járnak, várnak, feküsznek bokorban, jégen, hogy meg ne zavarják azt a nélkülük élő természetet, amelynek képét végül magukkal hozzák. (…) Nem lehet elfelejteni a „rum-lánggal” égő őszi kikericset, a szajkótollas kalapot, az irisórai szarvast, a ragadozó időt, amely „áll, mint az ölyv a levegőben”.

Íme bizonyságul Áprily Néma kőbányája:


Vén sziklafal. De itt-ott már bozót:

vadrózsa, repkény, borbolya s szeder.

Félkatlanában hangot és echót

nagynéha mállott kő esése ver.


Ma szélkerülte enyhely, csendsziget.

Rég volt, hogy zúgott itt a munkazaj

és lenn a szürkés-kék andezitet

hajók várták, ringó dereglye-raj.


Bolyongó lelket jól rejt itt a hely,

magánya csendjén szélvihar se győz,

síkja füvén lapuló nyúl legel,

fácánkakas sétál vagy éber őz.


De hogyha ősz jön s köd jön, áradó,

hang száll a ködből, hang, mely már zene.

Mintha egy rég eltűnt kőfaragó

finom fejtő csákánya csengene.


De mást sem lehet elfelejteni, róla szólván – idézem tovább költőutódját. – A válltartását nehéz időkben. Hiszen megért két világháborút, erdélyi otthona elvesztését, fiatal szeretteinek halálát, az irodalomból való kiszorítását az ötvenes években – és mindezenközben olyan egyenes maradt, mint kedves, ezüstös bükkfái a visegrádi erdőkben. Talán csakugyan fává változott. És most onnan nézi, (...) amint „Fény gyúl. Eső hull. Zúg a szél.”

Ilyen egyszerűen...

Ilyen egyszerűen maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2023-ban, egy nappal Szent Márton előtt


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató