„A templom csendje átitatja a lelkeket”

Születésnapi beszélgetés a 65 éves Molnár Tünde orgonaművésszel, egyetemi előadótanárral

– Művésznő kedves, sosem gondolt arra, hogy bőrönddel a kezében egy szép nap felül a repülőre, és elindul a nagyvilágba – sok erdélyi tette ezt a történelem viharában –, s valahol új életet kezd?

– 1989 előtt erre nem volt lehetőség, nem is gondoltam ilyesmire. Aki megtette, annak az otthon maradt családját zaklatták – biza nem is keveset. A ’90-es évek elején meghívtak orgonistaállásba Hollandiába, de úgy döntöttem, hogy maradok. Akkor keresett meg nagytiszteletű Fülöp G. Dénes, a Vártemplom református lelkésze, hogy szükséges lenne orgonát tanítani az újonnan alakult kántortanító-képzőben. Úgy éreztem, itt a lehetőség valamit tenni az erdélyi magyar kántorképzés színvonalának emeléséért. A másik tényező, amiért maradtam: a Kultúrpalota Rieger Ottó által épített, Kelet-Európa egyik legszebb romantikus hangzású koncertorgonájának a vonzereje. 

– Mielőtt rátérnénk a szakmai kérdésekre, menjünk vissza egy picit. Hol született, milyen volt a gyermekkora?

 – A Nagybánya melletti Misztótfaluban, a neves polihisztor és nyomdász Misztótfalusi Kis Miklós szülőfalujában születtem, ahol édesapám, Molnár József Károly református lelkipásztor volt. Ő alapította a Misztótfalusi Kis Miklós-emlékszobát, és kezdeményezésére egy új, Kós Károly által tervezett parókiát is építettek a gyülekezetben. Levéltári kutatásai során – amikor Magyarlapádról és a hozzá tartozó szórványokról írt – felfedezte, hogy Asszonynépét* István király Gizella hercegnőnek ajándékozta. Édesanyám, Molnár Ibolya kántor volt, aki négyszólamú amatőr kórust vezetett. Több meghívásnak is eleget tett erdélyi és magyarországi templomokban. A falu fiataljait zongorázni, tangóharmonikázni, furulyán játszani tanította, nemzetiségtől függetlenül, magyarokat, románokat egyaránt. Itt, a szelídgesztenye-erdők és nárciszmezők felett ragyogtak a legtitokzatosabban a csillagok. 

– Hol járt iskolába?

– Az I–VIII. osztályt a szülőfalumban végeztem, a III. osztálytól bejártam Nagybányára, a zeneiskolába, zongora szakra. Papgyermek lévén, éveken át csak az év végi vizsgákra mehettem be az épületbe, és a zeneaudíciókon léptem fel. Az akkori vezetőség azzal érvelt: a zeneiskola a proletár gyerekeknek van… Hogy ne legyek „szem előtt”, a hivatalos zongoraórákat Holmik Margit tanárnő vállalta otthon, a lakásán. Első találkozásunkkor a kezébe fogta az arcomat, és azt mondta: Sose félj! A Nagybányai Művészeti Líceumban érettségiztem. Megjegyzem: az óvodától az érettségiig román tagozaton jártam, mert nem volt lehetőség magyar nyelven tanulni. Nehéz volt.

– Mikor került a hangszerek királynője, az orgona közelébe?

– Az orgona iránti érdeklődésem gyerekkoromban kezdődött anyai nagyapám, Szabó Gy. László hatására, aki a 20. század egyik jeles erdélyi orgonaépítő mestere volt. A vakációkban József bátyámmal és Csaba öcsémmel segítettünk nagytatának a műhelyben. Láttuk az orgona több száz alkatrészét, azok javítását, az új fém- és fasípok készítési folyamatát. Amikor lehetőség volt, nagyapám elvitt a templomokba is, ott segítettünk. Az én feladatom a sípok megtakarítása volt. A legkényesebb részt, a síp száját tollúval tisztítottam meg, így tudtam eltávolítani a port. A testvéreimnek meg volt engedve, hogy bemásszanak az orgona belsejébe, az emeleti pallókra is, és ott segítettek nagytatának. Mikor kész volt a javítás, a legvégén nekem adatott meg, hogy kipróbáljam az orgonát, én szólaltattam meg. Erre nagyon büszke voltam. 

Zongorázni édesanyámtól tanultam. Alig négy-öt évesen dallamokat játszottam kottából, és könnyedén megtanított két kézzel zongorázni. A vakációkat Nagyváradon töltöttem a nagyszüleimnél. Egy alkalommal, zongorázás közben, csengettek. Nagyvárad jelentős zongoratanárnője volt, Antal Ilona. Megkérdezte, ki zongorázik ilyen szépen; itt haladt el, és a kiszűrődő zongorajáték állította meg. Felajánlotta, hogy tanítvánnyá fogad, maradjak Nagyváradon. Szüleim nem tartották helyesnek elszakadni a családtól – a családban való nevelkedés, szellemi és lelki táplálék egy életre szól. Én sem akartam távol lenni szüleimtől és testvéreimtől. Akkor fejeztem be a második osztályt. Ezután felvételiztem a nagybányai zeneiskolába. 

– Hova járt egyetemre?

– Bukarestbe, a Ciprian Porumbescu Zenekonzervatóriumba, Lidia Sumnevici orgonaosztályába. Az orgona klerikális hangszernek számított, ezért abban az időben országos szinten csak egy hely volt a felvételin. Nagyon jól és sokat kellett tudni. Később évekre megszűnt az orgona szak. Felkészítőre jártam Hans Eckart Schlandt orgonaművészhez Brassóba, aki az órákat a Fekete templomban a négymanuálos, pedálos, gyönyörű Buchholz orgonán tartotta. Kolozsváron megkerestem Benedek Kálmán orgonaművészt, aki meghallgatott a Farkas utcai református templomban, a kétmanuálos és pedálos Angster orgonán. Ekkor játszotta el nekem a Hullámok című szerzeményét. Lenyűgözött a bravúros, mondhatni briliáns játéka. Évek múltán megajándékozott e kompozíció dedikált kéziratával. Nagyszebenben Franz Xaver Dressler orgonaművésszel találkoztam. Az evangélikus templom négymanuálos, pedálos Sauer orgonáján hallgatta meg a játékomat. Majd abban a meglepetésben részesített, hogy miután bejutottam a konzervatóriumba, eljött az első nyilvános orgonakoncertemre Brassóba, a Fekete templomba. Gratulált, és sikeres karriert jósolt nekem, persze, ha kitartó leszek és megbirkózom a nehézségekkel.

– A konzervatórium elvégzése után hogy került Székelyudvarhelyre?

– 1982. szeptember 1-jén elmentem a hivatalosan kinevezett zenetanári helyemre, Csíkszentsimonba és Csíkszentimrére. Jelentkeztem mind a két iskolában, viszont kiderült, hogy fél katedra sincs, mert a tanárok elosztották egymás között; így jött ki a normájuk. Bementem a csíkszeredai főtanfelügyelőségre, s ott áthelyeztek Székelyudvarhelyre. Dolgoztam, tanítottam és jártam gyakorolni az udvarhelyi templomokba, mert készültem az orgonakoncertemre, amely Bukarestben, az Athenaeumban volt meghirdetve. A templomi gyakorlásaimnak az lett az eredménye, hogy újból a tanfelügyelőségre kerültem, mert kitettek. Abban az időben egy tanárnak nem volt szabad templomba mennie. Ezután titokban, hétvégeken Csíksomlyóra jártam gyakorolni. Hideg volt, nagy hóban gyalogoltam Csíkszeredából a templomig. József Atya teával várt. Végül Székelyudvarhelyen összejött a katedrám több általános iskolában, a zeneiskolában és a tanítóképzőben.

– Mikor került Marosvásárhelyre?

– 1985-ben. A tanfelügyelőségen csak óvónői állást tudtak biztosítani Maros megyében. Lőrincfalvára és Dózsa György községbe ingáztam. Mindent megtettem, csak dolgozhassak. Aztán meghívtak a Bolyai téri unitárius templom énekvezéri állására. 1997-ben meghívtak Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre orgonát oktatni. Sok szép hangversenyt szerveztem tanítványaimnak a város különböző templomaiban. 11 évig hetente ingáztam Marosvásárhelyről Nagyváradra. Nem volt mindig egyenes összeköttetés, át kellett szállni Kocsárdon és Kolozsváron. Volt, amikor éjszaka utaztam, mert így alakult az órarendem. Olyan is volt, hogy reggel, amikor megérkeztem Marosvásárhelyre, egyenesen a Kultúrpalotába mentem, mert kezdődött a zenekari próba; a Marosvásárhelyi Filharmónia meghívott játszani.

– Mi teszi próbára az orgonaművész tűrőképességét?

– Az én esetemben az ingázások voltak fárasztóak, hosszú távon ez próbára teszi az egészséget… Egy orgonista esetében fontos, hogy legyen gyakorlóhangszere, és elengedhetetlen a lehetőség, hogy ott is gyakoroljon, azon a hangszeren, ahol tartja a koncertet. Olyan időpontokban kellett gyakorolni – pl. hajnalban vagy késő este –, amikor szabad a terem. A templomokban előfordul, hogy télen hideg van, kesztyűben kell gyakorolni, s csak a koncertre fűtenek be egy keveset. Olyannak kell lenni, mint egy űrhajósnak: mindig repülésre készen. Jó fizikai és szellemi kondíció szükséges, ha szólnak, hogy van játszanivaló, formában kell lenni. Gyakran le kell mondani utazásról, kirándulásról, személyes kényelemről, a családdal töltött időről, alvásról. Amikor meghívnak egy előadóművészt 10-15 perces előadásra, egyesek azt hiszik: ez semmi, ez nem munka, mit akar a művész? Fel sem fogják, hogy mennyi lemondás, mennyi munka áll egy 10-15 perces előadás mögött…

– Milyen visszajelzések érkeztek régebb és milyenek manapság?

– Úgy általában nem mélyülök el a visszajelzésekben. Természetesen jólesik, amikor dicsérő elismerésben van részem. Például 1992-ben, a svájci koncertjeim után a Der Bund újságban azt írták: Molnár Tündében egy elsőrangú orgonaművészt ismertek meg… 1997-ben a berlini koncertjeim kapcsán nagyon szépen méltatták az orgonajátékomat és a bemutatott hazai kortárs kompozíciókból összeállított műsoromat. Terényi Ede Harangok című művének berlini bemutatóján az ütőhangszerek részét a Herbert von Karajan által vezényelt berlini szimfonikus zenekar ütőse játszotta. 2000-ben, Budapesten, a millenniumi hangversenyen szólista voltam Terényi Ede Requiem – Szimfónia orgonára és zenekarra című művének ősbemutatóján. A Magyar Nemzetben a következőképpen méltattak: Molnár Tünde orgonaművészben a sajátos Terényi-idiómát anyanyelvi természetességgel beszélő muzsikust ismertünk meg. Bukarestben több alkalommal is meghívottja voltam a nemzetközi orgonafesztiválnak, ilyenkor mindig a rádió koncerttermében léptem fel. Szépen méltattak a zenei folyóiratban. A legutolsó méltatást Dan Voiculescu zeneszerző írta, aki 2009-ben megajándékozott a Fantasia e Fuga sulle pedale dedikált kéziratával.

– Hol járt és hol koncertezett a nagyvilágban?

– Előadói pályám során elsősorban Románia minden jelentős orgonáján koncerteztem. Mint utolsó éves egyetemista jelentkeztem Bukarestben az országos zenei bizottságnál, amely határoz róla, hogy az előadóművész koncertezhet-e az Athenaeum vagy a rádió színpadán. A sikeres vizsga után kaptam egy dokumentumot: elismernek, méltónak tartanak arra, hogy fellépjek e koncerttermekben, és meghívást kaptam az Athenaeumba. Hangversenyeztem a bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári, szatmárnémeti, temesvári filharmonikusokkal. Külföldi turnéim fontosabb helyszínei: Berlin, Bern, Biel, Metz, Brüsszel, Amszterdam, Tunisz, Prága, Pozsony, Zsezsov, Budapest, Debrecen, Vác, Tata, Szeged.

– Milyen darabokat játszik szívesen?

– Repertoárom a kora barokktól napjaink orgonairodalmáig terjed. Az orgonairodalom klasszikusai mellett művészi tudatossággal, következetesen játszom a 20-21. századi zeneszerzőket, köztük kiemelten az erdélyi magyar, román, német szerzők műveit, akik gyakran a felkérésemre is írnak darabokat.

– Mi volt doktori disszertációjának a témája? 

– Terényi Ede zeneszerző és tanár irányításával a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián doktoráltam 2004-ben. Tézisem témája a 20. századi erdélyi orgonairodalom, az orgonák, orgonaépítő mesterek. Ez felkeltette az Országos Felsőoktatási Kutatási Tanács érdeklődését, és 2006–2009 között a CNCSIS kutatási csoportjának tagja voltam. A kutatás eredményét meg lehet nézni a Repertoriul orgilor din România című kötetben és internetes oldalon. Ide tartozik, hogy 2007-ben részt vettem a Promocult által szervezett turnén Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországban, konferenciákon tartottam előadásokat Terényi Ede orgonaműveiről, és a koncerteken az ő kompozícióiból adtam elő műsorokat. Az Orga în Transilvania – Constructori de orgi şi instrumente noi create în secolul al XX-lea (Erdélyi orgonák – orgonaépítő mesterek és új orgonák a 20. században) és Muzica pentru orgă în secolul al XX-lea în România (Orgonazene Romániában a 20. században) című könyveim 2005-ben jelentek meg. 

Cikkeim jelentek meg a Népújságban, a Romániai Magyar Szóban, a budapesti Egyházzenei folyóiratban, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Symbolon című színháztudományi szemléjében és az Iskola a magasban, iskola a mélyben (Mentor, 2010) című kötetben. Meg kell említenem a Járay Fekete Katalin–Molnár Tünde: Az orgona bűvöletében című kötetet, amely 2013-ban jelent meg, a Kultúrpalota orgonája építésének 100. évfordulóján.

– Beszéljünk rádiós és tévés szerepléseiről, lemezfelvételeiről.

– Készültek szép számmal, de nem írtam össze mindet. Az első tévéfelvételt Simonffy Katalin készítette a bukaresti magyar adás keretében. Akkor utolsó éves hallgató voltam az egyetemen. Az orgonajátékot Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában vették fel. Amikor megláttam, nagyon meghatódtam a gyönyörű teremtől. Akkor léptem be először a Kultúrpalotába. A Duna TV-ben bemutatott Erdélyi orgonák című sorozatban a Gyöngyszem produkció készített egy filmet a Kultúrpalotában lévő Rieger Ottó-koncertorgonáról. 2020-ban én avathattam fel a restaurált hangszert, a rádió egyenes adásban közvetítette. Terényi Ede sorozatának több lemezén én játszom az orgonaszerzeményeit. A legutóbb megjelent lemezen a Vártemplom orgonáit szólaltatom meg. Köszönet Ötvös Kacsó Emesének, aki kivitelezte e lemezt, és tett a Vártemplom J. Prause műemlék orgonája restaurálásáért. A hangszert eredeti állapotába a székelyudvarhelyi Pap Zoltán és a nagyszebeni Herman Binder orgonaépítő mesterek állították vissza. Köszönet Ötvös József volt vártemplomi lelkésznek, hogy van egy második orgona is a templomban: a karzaton lévő, Ernst Klassmayer által készített hangszer, amelyet ajándékba kapott az egyház. A Németországban lebontott, restaurált, és a karzatra felépített hangszer munkálatait Molnár József nagyváradi orgonaépítő mester végezte.

– Hogyan emlékszik vissza a Nyáresti orgonahangversenyekre?

– 2004-ben kerültem a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához. Az igazgató Vasile Cazan volt, akiben egy nagyszerű embert, muzsikust, intézményvezetőt ismertem meg. Nagy örömmel készítettük elő a Nyáresti orgonahangversenyek sorozatot a Kultúrpalotában, ami nemcsak a marosvásárhelyi közönséget örvendeztette meg, hanem az idelátogató turistákat is – díjmentesen. Amikor restaurálták a nagytermet (2005-ben – szerk. megj.), nem lehetett nyáron orgonahangversenyt tartani. Ekkor született meg az ötlet, hogy a város sípos orgonával rendelkező templomaiban tartsam meg. A következő években kibővült a templomok száma, mert javasoltam: karoljuk fel azon templomokat Maros megyében, ahol restaurálták, rendbe hozták a műemlék orgonákat. Ilyen például Kibéden Bodor Péter orgonája, a Nagy Mihály-féle orgona az nyárádandrásfalvi református templomban, az Angster József-orgona Ludason a római katolikus templomban, a Kerékgyártó István által készített hangszer a szászrégeni református templomban. Köszönet azoknak, akik támogatták ezt a sorozatot: Vasile Cazannak, Lokodi Emőke elnök asszonynak, aki annak idején az orgona javítását is támogatta. Itt említem meg Fülöp Tímeát, a Kultúrpalota vezetőjét, mert a 2021-es Rieger Ottó-orgona restaurálása az ő nevéhez fűződik.

– Milyen kitüntetéseket kapott?

– Az oklevelek és kitüntetések közül kiemelném a művészi érdemeim elismeréseként kapott magyarországi Bartók Béla-díjat (2006), a Marosvásárhelyi Állami Filharmoniától kapott kiválósági oklevelet az orgona fennállásának 100. évfordulója alkalmából (2013) és a Tanügyiminisztériumtól és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemtől kapott Diplomă de excelenţă artistică oklevelet. 

– Mivel telnek a napjai? Melyek a közelebbi tervei?

– Jelenleg Korondra készülök orgonaavató koncertre az unitárius templomba. Örvendetes, hogy megmentik, és ápolják a sípos orgonát. 

Tekintettel hangszínbeli gazdagságára a fuvola gyöngyöző hangzásától a trombita érces hangjáig, az orgona több mint kétezer éves történetével az ember és Isten közötti kapcsolatot jelképezi. Lélekemelő hangja emberek tömegeit szólítja meg. Hangulata, művészi jellege egy új dimenziót tár elénk.

*Asszonynépe – falu Fehér megyében, Magyarlapád községben, jelenleg négy magyar él ott.