Azt mondják a történészek, hogy akkor lesz háború, amikor folyamatosan a békéről beszélnek, és ez nemegyszer előfordult már a világ nagy fegyveres konfliktusait megelőző időszakban. A békének pedig ára van, a hadviselésnek még nagyobb. Nem kell politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mire megy ki a politikai játék. A történet inkább a világ gazdasági erőforrásainak az újrafelosztásáról, a nagyhatalmak általi befolyásövezetek kijelöléséről szól, amelyet sürget a klímaváltozás kiváltotta helyzet, az energiaforrások elapadása, az emiatt küszöbön álló társadalmi mozgások, amelynek része a nagy méretű migráció is. Mivel Ukrajna jelentős mennyiségű igen ritka ásványkinccsel rendelkezik, továbbá erőssége a mezőgazdaság is, hiszen a világ egyik legnagyobb gabonatermesztő országa szívesen kiaknáznák a gazdasági válsággal küszködő – a világpolitikai palettán nagyjátékos – országok üzletemberei. Az oroszok által követelt és részben elfoglalt terültek is gazdagok altalajkincsben, ugyanakkor kulcsfontosságú a fekete-tengeri kijárat mind katonai, mind gazdaságstratégiai szempontból. Azt mindenki tudja és elismeri, hogy Ukrajna nem harcolhat a végtelenségig Oroszországgal, amely a sarcoló taktikát választotta. Az tény, hogy ha az oroszok akarták volna, pár nap alatt elfoglalták volna Ukrajnát, és akkor más lenne ma a geopolitikai helyzet.
De nem ez volt a cél. A háború jelzés Európa, Amerika és más nagyhatalmak felé, hogy az oroszok nélkül ne hozzanak fontos stratégiai döntéseket. Az oroszok azt is nagyon jól tudják, hogy a felszított oroszellenes hangulatban az Európai Unió tagállamainak védelmére fordított egyre nagyobb összegeket valahonnan el kell venni az állami költségvetésekből, ami hiányt eredményez olyan területeken, mint az egészségügy, a tanügy és más, a társadalomfejlődés számára fontos szektorok. Ezek alulfinanszírozása a háborús szankciók miatt megváltozott helyzetben jobban mélyíti a költségvetési hiányt, csökkenti a beruházásokra, fejlődésre fordítható összegeket, eladósíthatja a gyengén teljesítő államokat, amelyek így kölcsönökre, támogatásokra szorulnak, függővé válnak másoktól. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az ukrajnai konfliktus mögött már megindult egy gazdasági háború is, amelyet Donald Trump amerikai elnök a vámkivetésekkel nyíltan felvállalt. Ebben a kontextusban – ami kiderült a béketárgyalásokat előkészítő magas szintű találkozókon – a gyengébb gazdaságokkal rendelkező államok továbbra is függők maradnak. Bármennyire is erősödik a szuverenista irányzat, ez még nem elegendő ahhoz, hogy a kisebb államok nagyjátékosokká váljanak a világpolitika pályáján. Az extrém, nacionalista és zsidóellenes felhangokkal tűzdelt retorika nem vezet sehova. Illetve igen. Oda, hogy kizárja a kompromisszumot, és a diktátorokat radikális lépésekre késztesse, ami kilátástalan helyzetbe sodorja az állampolgárokat. Mert sajnos mind az ukrán-orosz mind más konfliktusnak, háborúnak, acsarkodásnak a szenvedői azok az állampolgárok, akiknek a feje fölött mások döntenek, és jóval nagyobb érdekek mentén, mint ahogyan arról nekünk a különböző hírcsatornák beszámolnak. A háborúnak és a békének is mi, „egyszerű állampolgárok” vagyunk a vesztesei.
Donald Trump szerdán Miamiban egy konferencián a globális helyzet súlyosságát hangsúlyozta, és arra figyelmeztetett, hogy a „harmadik világháború nincs olyan messze”. Hozzátette: „világszerte gyorsan közbelépek a háborúk befejezése, a konfliktusok megoldása és a bolygó békéjének helyreállítása érdekében – békét akarok, és nem akarom, hogy mindenkit megöljenek”. Erről eszembe jutott az, amikor 2003. október 15-én az EBESZ megfigyelőjeként részt vehettem az azerbajdzsáni államelnök-választásokon. Akkor választották meg İlham Alijev jelenlegi elnököt, aki korábban az azerbajdzsáni állami kőolajvállalat, a SOCAR elnökhelyettese volt, de hazai ellenzék nem fogadta el az eredményt, és tüntetéseket szervezett, azzal vádolva a hatalmat, hogy a választási eredményeket meghamisította, aminek én is tanúja voltam. Az EBESZ is hivatalosan jelezte a temérdek rendellenességet. Bakuban viszont több száz tüntetőt letartóztattak, a tömegbe lőttek, és több halott is volt. Ennek ellenére Alijev elfoglalhatta hivatalát. A választások utáni nap az amerikai kormány nevében üdvözölték az új elnököt, néhány hónap múlva az azeri olajvállalat stratégiai szerződést kötött az Enronnal, az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb energetikai cégével. Arról nem hallottam, hogy felelősségre vonták volna a tüntetők ellen kivezényelt katonákat. Azóta szent a béke, és óriásit fejlődött a volt szovjet tagállam.
