A spanyol Johanna sokféle arca

Mielőtt bárki is történelmi kutatásba kezdene arról, hogy ki az alábbi interjú alanya, elárulom, hogy egyike azon budapesti diákoknak, akik jó ideje mind többen járnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre. Magyarországiak, akik szívesen választják az itteni képzést, mert minőségi, és betekinthetnek a román színházi kultúrába is, de sok más lehetőség is vonzóvá tette az egyetemet. Jankovics Katalin is egyike azoknak, akik budapestiként beiratkoztak a színművészeti szakra, ő a teatrológiára is. Az viszont igen különleges, hogy az ELTE-n diplomázott spanyol–olasz szakon, és ilyenformán más irányt is vehetett volna az életpályája. A Kovács Márton és a Mohácsi testvérek által színpadra állított Johanna, avagy maradjunk már emberek című előadásban Jeanne d’Arc-ot játszotta szívvel-lélekkel, igazolva, hogy jól döntött. Az előadás után beszélgettünk. 

– Nem titkolom, hogy az előadás után egy kicsit böngésztem az életrajzodban, és feltűnt, hogy igencsak kanyargós úton jutottál el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre. Spanyol nyelvszakon végeztél, közben a málagai színművészeti egyetemre jártál, és mégis a Maros partján kötöttél ki.

– Bármennyire furcsán hangzik, én már nyolcéves koromban eldöntöttem, hogy színész leszek. Az általános iskolában édesanyám íratott be az ott működő diákszínjátszó csoportba, mivel csendes, visszahúzódó természetű voltam, és arra gondolt, hogy a foglalkozás során egy kicsit megnyílok. Ezt követően gyerekként szerepeltem Bereményi Géza Régimódi történet című filmjében, amelyet Szabó Magda azonos című családregénye után készített, és amelyben az írónő édesanyjának gyerekkori énjét játszottam. A középiskolai évek alatt is folytattam a színjátszást, de érettségi után mégsem felvételiztem a színművészetire. Helyette az ELTE spanyol–olasz szakára iratkoztam be. A gimnáziumi évek alatt második idegen nyelvként tanultam a spanyolt, így kerültem közelebb az ibériai kultúrához. Az ELTE mellett azonban nagyon hiányzott a színház, ezért felvételiztem a Vecsei H. Miklós által vezetett Sztalker suliba, ahova két évig jártam. Nagyon izgalmas előadásaink, vizsgáink voltak, és egy nagyon jó csapatnak lehettem a tagja. Az ELTE-s tanáraim is tudták, hogy foglalkozom színjátszással, és az utolsó félévben felkínálták azt a lehetőséget, hogy Erasmus-programmal Spanyolországban tanuljak. Így jutottam ki a málagai színművészeti egyetemre, ahol csak néhány hónapig járhattam az előadásokra, mert jött a világjárvány. Sok erasmusos diák hazament ekkor Spanyolországból, de én nem halasztottam a tanulmányaimat, hanem a lehetőségek szerint befejeztem. Sokat tanultam, amikor lehetett, részt vettem a gyakorlati képzéseken, fizikailag erősítettem magam, rengeteget olvastam. Közben tánccal is foglalkoztam, ugyanis ötéves koromtól kortárs és dzsesszbalettet tanultam, Spanyolországban is jártam balettórára.

– Az ELTE után, ilyen alapos képzéssel akár az irodalom, akár a műfordítás felé is irányulhattál volna, mégis a színházat választottad.

– Egyik jó barátnőm, Molnár Flóra hívta fel a figyelmemet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, hiszen még Málagában fordult meg a fejemben, hogy jobban vonzódom a színészet, mint az irodalom felé. Közben kitört az SZFE-botrány, és eldöntöttem, ha a színészetet választom, akkor Marosvásárhelyre megyek.

– Mégsem alapszakon folytattad a színművészeti tanulmányokat.

– Ez is érdekes fordulat az életemben. Két évvel ezelőtt felvételiztem a színművészet alapszakra. Nem vettek fel, viszont teatrológia szakra is felvételiztem, és oda bejutottam. Eleinte megviselt lelkileg, hogy nem a színészosztályba tartozom, de időközben nagyon megszerettem a teatrológiát. Egy év után viszont úgy éreztem, hogy többre van szükségem, nemcsak gondolatban, hanem egész lényemmel ott akarok lenni a színpadon. Elismertettem az ELTE-n szerzett alapképzéses diplomámat, és felvételiztem a színművészeti mesterképzésre. Így jelenleg másodéves teatrológus és elsőéves színművészeti mesterképzéses hallgató vagyok.

– Nem sok így egyszerre?

– Nem, sőt. Így legalább teljes lényemmel színházcsináló lehetek, nagyon sok területet kipróbálhatok. Nem szeretem, ha elválasztják a szakmákat. Mert van, aki úgy tartja, hogy „a dramaturg az okos, a színész a buta, a rendező pedig az Atyaúristen”. A kollektív alkotó folyamatoknak, színpadi párbeszédnek, az alkotói partnerkapcsolatnak vagyok a híve, és úgy érzem, hogy egyfajta komplex színházi identitást kezdek magamban kialakítani. Nagyon jó a marosvásárhelyi képzés, a tanárok, rendezünk, szöveget írunk, színészkedünk, szóval valóban megkapom mindazt, amivel most már ezen az úton biztos talajon elindulhatok. És az sem kizárt, hogy valamikor majd írok drámákat is, és miért ne, az alapképzésemmel akár műfordító is lehetek spanyol nyelvből.

– Hogyan tovább?

– Még van egy évem azon gondolkodni, hogy miként kamatoztassam mindazt a tudást, amelyet eddig felhalmoztam a szakterületen. Ha Erdélyben maradnék, akkor valamelyik határ menti várost választanám, hiszen közel szeretnék lenni a családomhoz, a barátomhoz. Budapesten is vannak alkotótársaim, és a nyáron is a szülővárosomba megyek gyakorlatozni. Hosszú távon inkább független társulatokkal szeretnék együttműködni, mert úgy érzem, hogy ott biztosított a szakmai kreativitás, az alkotás szabadsága. Azt is fontolgatom, hogy a marosvásárhelyi egyetemen beiratkozom majd a doktori képzésre, mert szívesen oktatnék. A hátralevő tanulmányi időszakban is nyílhatnak lehetőségek, amelyek valamilyen úton elindíthatnak. Az biztos, hogy a Marosvásárhelyen eltöltött időszak, a képzés életre szóló tapasztalatot jelent számomra.