2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Aki próbálkozott már rejtvények készítésével, jól tudja, minő találékonyság kell egy igazán szellemes, még a legjobbakat is elgondolkodtató rejtvény megalkotásához. A magyar történelem és irodalom egyik zseniális elméje, gróf Kemény József a legnagyobb tudósoknak adta fel a leckét elmés húzásaival.

Gróf Kemény József élt hatvan évet és egy napot. 1795. szeptember 11-én született Aranyosgerenden. Ekkor a család még nem volt gróf, csupán báró, apját 1808-ban emelték grófi rangra. A gyereket a szülei nemesi szellemben a tudomány szeretetére nevelték. Gerendi kastélyuk csak nyári laknak számított, amint megtörtént a birtokukon az őszi betakarítás, a család Kolozsvárra költözött, hogy közel lehessen a kultúrához és a nemesi társaságokhoz.

A kis József szülei nagyon odafigyeltek nevelésére. Kezdetben a híres Fekete Ignác házitanító foglalkozott vele, majd tízéves korától a kolozsvári piaristák gimnáziumában tanult. Szüleinek nem kevés örömére a tanévet 44 tanuló közül évfolyamelsőként végezte. Később is mindig évfolyamelső volt. Kitűnően beszélt és írt latinul. Édesanyja grófi szokás szerint franciául és németül levelezett a fiával, hogy a tudományos nyelv (a latin) mellett Európa két nagy nemzetének a nyelvét is beszélje. Az anyai szavak mindig arra intették Józsefet, hogy legyen megbízható, erős jellemű, erős akaratú.

A nyári szünidők sem voltak amolyan tétlen, nyári melegtől poshadó, értelmetlen hónapok. Ilyenkor műfordítással próbálkozott és zenélt. A korszak divatos hangszere, a zongora volt a kedvence. Kedvtelésből, önszorgalomból figyelemre méltó hangszertudásra tett szert, és felnőttként is többször a fortepiano elé ült a jó hangulat érdekében. Igaz – hozzá kell tennünk –, a zenélés akkoriban követelmény volt egy magára valamit adó nemesembernek. De azt is hozzá kell tennünk, hogy e tudás sosem volt az ember kárára, hiszen a hangszertanulás sok más képességet is fejleszt – tudták ezt akkor a nemesek. Kemény József naplójában is megemlíti, hogy alkalomadtán hangszer elé ül. 1833-ban, újév napján látogatóinak muzsikált. „Én Ramberggel schachot játszottam, azután Klavir mellett énekeltem, vacsoráltam vendégimmel, vacsora után tánczoltunk…”

A líceum után, 1812-től a kolozsvári jogakadémián tanult. Valószínűleg indulatos édesapjától örökölte heves természetét. Költekező fiatalként élte az életét, de ezt az apja nem nézte jó szemmel. Jogi diplomájának megszerzése után Bécsbe küldte joggyakornoknak, hogy ott saját fizetéséből tanuljon megélni. Édesapja bizonyára megbánta ezt a nevelő célzatú ötletét, mert a fia egyszer csak azzal lepte meg szüleit, hogy ő bizony 1821-ben megházasodott – mindenféle szülői vélemény és beleegyezés nélkül. Bár felesége szintén nemesi származású volt, apja szörnyen megharagudott, hogy őt teljesen kihagyták a nagy eseményből. Csak akkor szűnt meg némiképp a haragja, amikor József feleségével és kisfiával visszaköltözött Erdélybe – aztán még két évnek kellett eltelnie, míg teljesen megszűnt az atyai neheztelés.

1827-ben Nagyszebenben lett tiszteletbeli kincstári titkár, 1831-től erdélyi kincstári titkári rangot kapott. Hivatalnoki munkáját nem szerette, a tudomány sokkal jobban érdekelte, így 1834-ben lemondott titkári állásáról.

Gróf Kemény József már gyerekkora óta érdeklődött a régiségek iránt. Szenvedélyévé vált a levéltárakban való kutatás, ásatásokon való tevékenykedés, hogy a múltat minél jobban megismerhesse. Hazafiként Erdély és a magyarság történetét kutatta és írta le, ugyanakkor az erdélyi római katolikus egyház történetét is összefoglalta a kezdetektől a reformációig.

Sajnálatos módon nevével és munkájával kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy nem minden hivatkozás létezik, amire munkáiban utalt – ezzel kezdődik a rejtvénykészítés fejezet az életében. Már gyerekkorában bemutatta egyik pajtásának, Torma Károlynak, hogyan kell olyan okmányt készíteni, ami valóban réginek látszik. Természetesen egy ilyen „mutatványhoz” elképesztő tudás volt szükséges, mert azt úgy kellett elkészíteni, hogy minden tekintetben korhű legyen.

Sokoldalú tudósként, bámulatos tudás birtokosaként kortársai messze elmaradtak mögötte. Híres műgyűjtő volt. Pénzérméket, okleveleket gyűjtött, másolt, hogy minél több bizonyítéka legyen a múltról. Nyelvészként arra buzdította kortársait, hogy gyűjtsék és írják le a régi magyar szavakat. Ő maga tizennégy régi magyar szót közölt magyarázatokkal. Felfogása szerint csak akkor kell új szót alkotni, ha nincs megfelelő régi – ezzel is védve nyelvünk ősiségét. Később arról panaszkodott, hogy Torda területéről mintegy négyezer római kori pénzérmegyűjteményt loptak el a rablók.

És ha már Tordánál tartunk, nem hagyhatjuk ki az egyik új hírt sem, mely szerint hamisítvány a magyar feliratos potaissai szfinx (Potaissa Torda város latin neve). A témában olvashatunk a szobor valódiságáról és nemlétező voltáról is. Némelyek Kemény Józsefet azzal vádolják, hogy hamisította a szfinxről szóló adatokat, mert ma nem lelhető fel sehol ez a tárgy. Kemény mellett szól a bizonyíték, hogy a Magyar Akadémiai Értesítőben egy bizonyos „Luczenbacher János előmutatá azon, állítólag Torda mellett Erdélyben feltalált, saját alakú körülírással bíró sphinx-féle réz szobrocskát, melyet a lipcsei képes újság (1847. február 6-án 188. szám) rajzban közölt.” A szobor azért rendkívül kényes téma, mert a III. századból származónak tartották, és mint kiderült, a görög betűkkel írott szöveg jobbról balra olvasva ősmagyar nyelven értelmes jelentéssel bír: „Íme, imádd: itt híres oroszlán” (Révész Péter). Csakhogy ez az információ nem egyeztethető össze sok történelmi nézettel, és a Román Filológiai Tanszék is szívesebben hajlik arra, hogy a tárgy nem létezett, és a rajzot Kemény József hamisította. 

Némelyek Kemény Józsefet nagy csalónak nevezik, és úgy vélekednek, hogy szinte minden munkája hamisítvány, pedig mindössze kilenc oklevélszövegről sikerült bizonyítani, hogy nem valós.

De játsszunk el a gondolattal, és tételezzük fel, hogy valóban hamisítvány a szfinxszobor és az a néhány oklevél. Mekkora zsenialitás kellett ahhoz, hogy valaki mindezeket úgy találja ki, hogy közel két évszázadnak kellett eltelnie, míg sikerült megfejteni bennük a rafináltságot?

Vajon nem feltételezhető, hogy az 1848-as erdélyi dúlások következtében nem akadt rablója a szfinxszobornak, amit esetleg a jelenben talán érdek rejtve hagyni?

Az árnyoldalak ellenére is gróf Kemény József az erdélyi tudományos élet élvonalába tartozik – a Magyar Tudós Társaság tagja volt, a bécsi császári Akadémia is tagjává fogadta, és a párizsi Akadémia is beválasztotta tudósai körébe.

Élete vége felé Kemény József óriási gyűjteményét az Erdélyi Múzeum Egyesületre bízta, majd 1855. szeptember 12-én gerendi kúriájában az emlékezetnek adta át életét.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató