Hétköznapi történet
A színes légvárak, felfújható csúszdák, ajándéklövöldék forgatagában régi idők derűjét őrző, méltóságteljes óriás a láncos körhinta. Mifelénk ritkán látni, én legalábbis csak a marosvécsi cseresznyevásáron szoktam találkozni vele. Rendszerint tisztes távolból, vágyakozva nézem, hogyan emeli a magasba utasait – elsősorban a tizenéves adrenalinkeresőket –, legutóbb azonban közelebb merészkedtem, és ha nem is ültem fel rá, mint egykor, negyedszázaddal ezelőtt, tulajdonosát arra kértem, repítsen vissza az időben, meséljen arról, hogyan lett belőle vidámparki hintás ember.
– Húsz éve kezdtem – fogott bele a történetbe a középkorú meződombi férfi. – Először egy ajándéknyerős, piramis formájú játékot szereztem be, aztán csúszdával, trambulinnal, lövöldével és kosárlabdás játékkal bővítettem a kínálatot. Az első láncos körhintát nyolc éve vásároltam Magyarországról. Az még igazi hagyományos ringlispíl volt, fából készült, a mai előírásoknak azonban nem felelt meg. A mostani körhintát két éve vettem, ennek szinte minden eleme vasból van. Hét méter magas, és körülbelül 3 méterre repíti fel a 28 széket és a benne ülőket. A korábbi körhinta dízelmotorral működött, ez a mostani árammal. Így biztonságosabb. Otthon még egy kisebb ringlispílem is van, de erre a vásárra csak ezt hoztam.
– Csak Maros megyébe hordozza a vidámparki kellékeket?
– Hét megyét szoktam végigjárni a nyári időszakban, a láncos körhintát többek között Kolozs és Hargita megyei rendezvényekre viszem. Legszívesebben Hargita megyébe megyek, ott nagyok jók a feltételek, az áramot is ingyen kapom. Máshol két napra több mint ezer lejt fizetek az áramfogyasztásért, és akkor a területbérlésről még nem is beszéltem.
– Az rendszerint mennyibe kerül?
– Négyzetméterben adják meg az árat, de nem tudnék konkrét számot mondani, mert ez változó. Városon mindenesetre többet kell fizetni.
– Marosvásárhelyen sok éve nem láttam láncos körhintát.
– Ott nincs hol felállítani egy ekkora szerkezetet. A szászrégeni városnapokra viszont elvittem volna, de arról értesültem, hogy a rendezvény elmarad. Rendszerint a polgármesteri hivatalok hívnak meg egy-egy fesztiválra, és már tavasszal tudom, hogy június elejétől az októberi bátosi almafesztiválig milyen útvonalat kell bejárnom. Innen például hazafele indulok, a községembeli, uzdiszentpéteri lóvásárra (sz.m.: a vásárt július 10-én tartották), aztán Szent Illés napjára Mezőrücs vagy Zetelaka felé veszem az irányt. Bár biztonságosan körhintázni esőben, szélben is lehet, az időjárás nagymértékben módosíthatja az előre meghatározott programot, rossz időben ugyanis nincs érdeklődő.
– Októbertől júniusig mivel foglalkozik?
– Az őszi-téli időszakra mindig keresek valamilyen munkát, például sofőri állást. Nekem nem éri meg, hogy megkerüljem a törvényes előírásokat, így csakis meghatározott időre szóló munkaszerződéssel dolgozom. Általában ebben az időszakban jut időm a hinták felújítására is, újrafestem a megkopott részeket, ellenőrzöm a csavarokat, amit kell, kicserélek. A karbantartásra persze nyáron is odafigyelek, a két évtized alatt nem is történt semmilyen incidens a hinták működése idején. A láncos hinta körüli kerítés viszont rendszerint megrongálódik, a megerősítésére ezekben a napokban is időt kell szánnom.
– Mennyire jövedelmező ez az életforma?
– Egyáltalán nem az. Ezelőtt hét évvel nagyon jól ment, de azóta egyre gyengült a kereslet, a kiadások viszont változatlanul nagyok. De nem akarok másvalamibe kezdeni, én ugyanis ezt a munkát szoktam meg, ezt szeretem.
– A családi élettel mennyire egyeztethető össze a több hónapos vándorlás?
– A feleségem is velem szokott tartani, főleg, amikor több kelléket, csúszdát, trambulint is viszek, és a vakációban a gyerekek is. A nagyobbik tizenhárom éves, őt nem vonzza ez az egész, de a hatéves fiam odavan a vidámparki világért, és mindig azt mondogatja, ha felnő, ő is hintás lesz.
